Pablo

▪️

Körülbelül 5 perce léphetten be az ajtón, de már a laptopom előtt ülök és megírtam egy fél fejezetet a könyvemből.
Az más kérdés, hogy még a kabátomat és a cipőmet se vettem le. . .
De ha jön az ihlet nem várhatok, így is rövid időm van a befejezésig.

                        * 2 óra múlva *

Most fejeztem be a 3. fejezetet. Azthiszem mára elég lesz.

Miután átöltöztem elindultam futni. Természetesen 23:00-kor, nem is én lennék. Egyébként amint a mai nap kiderült, Pablo alig lakik tőlem pár utcányira.
A parton futok, zenét hallgatva. Ahogyan szoktam. Szeretem az ilyen estéket.
A sötétben senki nem ismer, ráadásul ki futkározna este egy parton rajtam kívül?
Senki!
A zene segít átlépni egy álomvilágba, amiben csak a jót látom.
A futás pedig csak egyszerűen ellazít.
Sok ember fél attól, hogy egyedül marad. Én mindig azt mondom, hogy nem félek ettől. Erre jön a jól megszokott válasz, hogy: „Jó, de te még fiatal vagy!”. Igaz, még fiatal vagyok, de talán mivel 3 éve egyedül élek lehetnének kétségeim.

Bár úgy tűnik, hogy a mai este társaságom akad.
Pablo háza felé tartok éppen, vagyis nem ott van az úticélom, de útbe esik.
Pontosabban muszály elfutnom a háza előtt. De ő éppen a parton nyújt, én pedig amint mellé érek lelassítok és csatlakozom hozzá. Egy dupla nyújtás csak előny lehet, szóval miért is ne.

- Szia! (köszönök a fiúnak, aki semmit nem reagál)

Talán, csak nagyon belemélyült a nyújtásba. Vagy történt valami. De én nem tettem semmit. Talán nem kellene itt lennem. Vagy talán. . .

- Sziaa! (válaszol hirtelen a fiú ezzel kirántva stresszes gondolatmenetemből)

- Szóval így állunk? Ide mersz jönni nyújtani, de köszönést nem kapok?
(kérdezi nevetve)

- Én köszöntem! Kikérem magamnak! Sőt, te nem köszöntél vissza. Azthittem, hogy haragszol valamiért.

- Haragudni? Rád? Dehogyis.

Közben elindultunk, és átbeszéltük az egész napot, azt, hogy ma nem szabad olyan sokáig itt lennünk, hogy mennyire jó volt a fotózás, hogy mennyire élveztem az edzést és azt is hogy milyen:

- Jól állt a mezem rajtad!
(kacsintott rám a fiú, mikor már visszafelé tartottunk)

- Uuuu, komolyan?
(kérdeztem sejtelmesen, mire mindketten elnevettük magunkat)

- Esküszöm! Tudod mit? Megkapod azt a mezet, nekem úgy is van sok, neked pedig kell egy a kedvenc focistádtól!

- Hééé, miből gondolod, hogy te vagy a kedvenc focistám?

- Hát, nem is tudom hol kezdjem, annyira tökéletes vagyok. Nos, először is jóképű vagyok, tehetséges, kockahasam is van és  sok pénzem. Most mond, hogy nem egy álom pasi.

- Dehogy mondom, te tényleg egy álom pasi vagy!

Mondtam neki nevetve, miközben már a nappalijában jártunk.

- Várj két percet, máris hozom a mezet!

- Okés.

A fiú már el is tűnt valahol. Igazából ezen meg sem lepődök, hiszen óriási ez a ház. Mármint ez a nappali is hatalmas, nem hogy az egész ház. Mire feleszméltem a csodálkozásból, a fiú már kezében a mezzel a falnak támaszkodva nézett.
Kedves, hagyta hogy körbenézzek.

-Tessék.

Adta oda a hatos számmal ellátott kék-piros csíkos mezt.

- Igazán köszönöm. Aláírást nem is kapok?

Kérdeztem a legnagyobb rajongót tettetve. Mire a fiú kérdőn nézett rám, de később leesett neki, hogy csak vicceltem így ő is beszállt a színjátékba.

- Hát, tudod elég sok dolgom van még és nem adhatok mindenkinek csak úgy aláírásokat. De. . . Talán tehetek egy kivételt.

Mondta, majd ismét eltűnt, de most sokkal rövidebb időre. Amikor visszatért kezében tartott egy fekete filctollat, amivel le signozta saját mezét, ami mostantól az enyém.

Aztán kikísért a házból, én pedig folytattam utamat immár saját házamhoz. Az út közben csak az járt az eszemben, amit a fiú mondott:

- Tudod, jó volt a mai és a tegnap esti sétánk és futásunk is, de többször meg ne lássalak ilyen későn egyedül itt futkorászni! Nem szeretném, hogy kinyírjanak vagy, hogy bármi bajod essen! Amint hazaértél írj egy üzenetet instán, tudni akarom, hogy épségben hazaértél, csak úgy alszok nyugodtan! Most pedig siess haza.

Beléptem az ajtón, majd első dolgom az volt, hogy a telefonomért nyúltam és írtam egy üzenetet Pablonak. A fiú rögtön beszívezte, majd csak ennyit írt vissza:

• Most már nyugodtan fekszek le aludni, Jó éjt!

Beszíveztem, majd egy jó éjt üzenet kíséretében letettem a telómat, lefürödtem majd lefeküdtem az ágyamba. Büszke vagyok magamra. Ma írtam 3 fejezetet.
3 fejezet? Várjunk már! Ebben az egész hónapban kellett volna írnom 3 fejezetet. Én pedig a hónap első napján megírtam! Ha így folytatom a hónapban megírom az egész könyvet.

Így, hogy épségben hazaértem és megírtam 3 fejezetet, én és Pablo is nyugodtan fekszünk le aludni.