Dear Diary

~1. Fejezet

"Kedves Naplóm,

Ma van a 17. születésnapom. A bátyám szerint jót tenne nekem egy Napló, így vett nekem egyet. Úgy döntöttem adok neki egy esélyt. "

A nap sugara beáramlott a nyitott ablakon keresztül a szobámba, ezzel felébresztve engem. Nem is baj, ha kivételesen időbe kelek. Ma van a szülinapom. A 17. Jövő ilyenkor hivatalosan is felnőtt leszek. Ezekkel a gondolatokkal szálltam ki az ágyból.

Felvettem a ruháimat (sima fekete farmer + zöld Green Day-es póló).A szobámból kiérve első utam a fürdőbe vezetett. Miután elvégeztem a szokásos reggeli dolgokat elindultam a konyhába.Ha nem tudnám, merre van, akkor is odataláltam volna, a mennyei palacsinta illat miatt. Ahogy beértem a konyhába egy gyors puszit nyomtam a bátyám arcára.

Ketten éltünk ebben a nagy és üres házban, de nekünk ez így tökéletesen meg is felelt. Mielőtt valaki azt hinné, nem vagyunk árvák! A szüleim most is Floridában süttetik a hasukat. Mi, a bátyámmal elköltöztünk ide, Sydneybe. Környezetváltozásra volt szükségem, de a szüleim munkája odaköti őket, így sajnos csak ritkán tudunk találkozni velük. A bátyám, jó tesó lévén velem tartott "nehogy bajom essem". Igazából neki is szüksége volt a levegőváltozásra, ezért tartott velem.Leült velem szembe, miután a tányér palacsintát elhelyezte az asztalra. Egyenlőre elvettem hármat az amerikai palacsintából és a tetejére jó sok csoki szirupot öntöttem. Szinte tocsogott.Reggeli közben nem sokat beszéltünk Calummal. A bátyám is el volt merülve a gondolataiba, épp úgy, mint Én.

Reggeli után visszamentem a szobámba és nekiálltam zenét hallgatni. Pár óra múlva ismét korgott a gyomrom, ezért elindultam lefelé. Ilyenkor mindig beülünk valahova ebédelni és persze ünnepelni. Calt lenn találtam a nappaliba, a tv előtt.

 - Éhes vagyok - szólaltam meg

- Indulhatunk?

- Persze

Felkapta a kocsi kulcsait és már indultunk is a közeli étterem felé.Miután leadtuk a rendelést elkezdtünk beszélgetni az időjárásról és a hozzá hasonló témákról.Nemsokára a pincér kihozta a rántott sajtomat. Igazán finom volt.Fizetés után haza mentünk.

Callal eléggé eltávolodtunk mostanában. Vissza akarom kapni a bátyámat!

Július 7, azaz ma, vagyis a szülinapom. Anyáék az előbb hívtak, hogy nem tudnak ideutazni a "munka" miatt. Ez nem igaz. Nincs kedvük repülőn utazgatni egy másik kontinensre, ilyen dolgok miatt. Nem érek nekik annyit, hogy legalább ennyit tegyenek. Hurrá!

Bekapcsoltam a gépemet és nekiálltam zenét hallgatni, segít megnyugodni, nehogy dührohamot kapjak a szüleim miatt. Nem csalódott vagyok, ahogy a többi ember lenne ilyen helyzetben. Én dühös vagyok, hogy ilyen szinten nem érdeklem őket. A csalódottság már évekkel ezelőtt eltűnt.

A szüleim kb egész életembe nem foglalkoztak velem. Általános iskolában, mindent egyedül csináltam. Mégis kitűnő tanuló vagyok, de nem stréber. Egyedül magamnak köszönhetem a sport sikereimet is. A bátyám állandóan a haverjaival lógott Floridába. A húga neki túl "gyerekes" volt. Pedig egy évbe születtünk és a lányok amúgy is gyorsabban érnek. Mindegy. Már nem érdekel. Ezen is rég túltettem magam. Cal áll hozzám a legközelebb, de még ő sem ismer igazán. Ahogy senki se. Sosem volt igaz barátom, csak sima egyszerű barátaim voltak. A nagyobb titkaimat emiatt senki se tudja. Csak én. Ez néha felemészt. Erősnek érzem magam, mert sohasem adtam fel. A gondjaimat nem érzékelte senki. Vagy csak épp nem érdekelte... Erős vagyok, mert ezek után is ugyanúgy vigyorogtam (még ha az néha művigyor is volt) és nem rinyáltam, hogy nekem milyen rossz, meg hogy, megakarok halni. Nem. Egyszerűn röhögtem, miközben némán segítségért kiáltoztam.

 Senki nem hallotta. Talán elkerülhető lenne a magány, ha jobban bíznék az emberekben. Nekem a bizalom nem az erősségem. Félek bízni másokban. Inkább magamban tartok mindent. Nem a legjobb megoldás, de jobb, mint a facen rinyálni... Olyat mindenki tud. Kíváncsi lennék, ezek az emberek, ha azt mondanám nekik, hogy vigyorogjanak, legyenek boldogok, a problémájuk ne lássa senki, legalábbis annyira. Vajon meddig bírnák?

- Calum vagyok. Nyisd ki. - szólt valaki az ajtó túloldaláról.

- Nyitva van, gyere be

Bejött és leült mellém az ágyamra.

- Ezt neked vettem szülinapodra. Őszintén sajnálom, hogy anyáék nincsenek itt.

- Nem a te hibád.Megnéztem a szépen becsomagolt ajándékot, amit Cal a kezembe adott. Kibontottam. Egy könyv volt benne, de ahogy kinyitottam üres volt.

- Ez egy napló -szólt a bátyám mosolyogva - ha már a problémáidat nem osztod meg velem legalább írd ki magadból őket. Jót fog tenni, túl zárkózott vagy alig beszélsz már egy hónapja mióta elköltöztünk.

- Még nem volt alkalmam barátokat keresni, te pedig sosem érsz rám.

Már állt fel, hogy kimenjen.

- Köszönöm. - szólaltam meg halkan, de annyira hangosan, hogy Cal meghallja. Megtorpant. Odamentem és megöleltem. Régen éreztem ilyen közel magamhoz a bátyámat. Jól esett.Amint kilépett kinyitottam a naplót és csak írtam. Így került hozzám, Ashley Hood-hoz a napló.