Mennydörgés

Harmincharmadik fejezet

Másnap reggel Matteo telefon csörgése vert fel minket. Morogva nyúlt az éjjeli szekrényre és vette fel a telefont. - Halo? -szólt bele a telefonba a reggeli morcos hangján. Én szokásosan rajta feküdtem, s adtam egy apró puszit a nyakára. Az egyik kezét a hátamra vezette és lassan kezdte cirógatni. Mivel közvetlen a fejem felett volt a telefon ezért pár szót elkaptam. Reyes. Az álom egy pillanat alatt hagyta el a tekintetem. - Fél óra és ott vagyok! -mondta a telefonba Matteo és bontotta a vonalat. Én lemásztam róla és a fürdőbe mentem. Elvégeztem a reggeli rutinomat és a gardróbba mentem öltözni. Matteo még a fürdőben volt, amikor én már készen voltam.
- Nem tudom mikor jövök, ha nagyon késő lenne ne várj meg! -sétált be a gardróbba. - Azt azért te sem gondoltad komolyan, hogy ebből kihagysz! -mentem utána, a férfi éppen a mai ingét választotta ki. - Felejtsd el, hogy magammal viszlek! Nem biztonságos! -kezdte el magára kapkodni a ruháit. - Megtudom védeni magam! Miattam van ez az egész, nem hagyhatsz ki belőle! -Matteo odalépett elém és kezei közé fogta az arcomat. - Ezt azonnal verd ki a fejedből Rocio! Ez az ügy apádra és rám tartozik! Te nem tehetsz semmiről! Mégegyszer nem akarom ezt meghallani! Értve vagyok? -nézett mélyen a szemembe, s én csak bólintottam. - Akkor is veled megyek! -makacskodtam. - Rocio most kaptalak vissza! Nem bírnám ki ha ismét elveszítenélek! -mondhatott nekem bármit, csak a sajátomat hajtottam. - Matteo ismerem az apámat! Nem mehetsz el nélkülem! Nem engedlek el! -ráztam a fejem. - Szerelmem nem lesz semmi baj! Minden rendben lesz! -húzott az ölelésébe, s apró csókot adott a fejemre. - Vagy mindketten megyünk vagy egyikünk sem! -folytattam és egyre szorosabban bújtam a karjaiba. - Te is tudod, hogy ez nem így működik! Manolo is velem jön rendben? Hívlak amint tudlak! -valamiért ez sem tudott megnyugtatni. Nem akartam elengedni, tudtam, hogy apám mire képes. Neki már nem számít semmi. - Rocio mennem kell. -mondta halkan. - Nem. -feleltem és jobban szorítottam magamhoz. - Szeretlek Rocio! -adott egy puszit a homlokomra és eltolt magától. - Matteo kérlek ne! -szaladtam utána a házban. Már folytak a könnyeim. - Erica, Fabio! Vigyázzatok Rocio-ra, nem hagyhatja el a házat! -mondta a párosnak, akik a kanapén ültek. - Ne, ne! -szaladtam volna utána az alaksorba, de Fabio elkapott. - Ne, eressz! Matteo! -kiáltottam utána, s megállás nélkül sírtam. - Ro, kérlek nyugodj meg! Nem lesz semmi baj!