Inkognító

1. Barni

Igazából hülyeség volt az egész. Ha valaki két éve azt mondta volna neki, hogy megszállottan ellenőrizget egy twitter profilt, kinevette volna. Viszont most mégis ott ült, a próbateremben, s míg mindenki más a legújabb dal szerkezetén vitatkozott, ő a telefonját nyomkodta, megpróbálva kideríteni, hogy mégis mi a helyzet ezzel az alakkal.

Nem volt az első és legfőképpen nem volt az egyetlen aki utálta őket. Az évek során igazán hozzászokott már, hogy valamiért csakis szélsőséges reakciókat képesek kiváltani az emberekből. Valaki vagy imádta őket vagy pedig gyűlölte. Sosem volt köztes lehetőség. Viszont ez a személy mindenkinél hangosabban szerette kifejteni a véleményét. És valahogyan mindig tudott olyant mondani, ami a fején találta a szöget. Na meg ami felettébb bosszantó volt, az az, hogy valamiért pont őt szemelte ki magának, mint fő célpontot. Barni viszont nem találta szörnyű embernek magát és nem szerette ha mások viszont így gondoltak rá. Úgy érezte, muszáj valamit tennie az ügy ellen.

Tudta, hogy a többiek gyerekesnek tartanák, hogy ezzel foglalkozik. Az, hogy emberek ismerik a nevét az együttessel járt. Volt hét éve hozzászokni a dologhoz. Na meg aztán nem olyan, mintha az együttes tagjai lettek volna az elsők akikhez bármivel is fordult volna. Nem voltak rosszban, viszont nem is olyan, mintha a barátainak tudta volna őket nevezni. És ez rendben volt így. Hosszú évek munkája alatt kifáradtak, kiégtek kicsit. Nem zaklathatták egymást még a szabadidejükben is. Ha próbáltak vagy új dalokat írtak, akkor úgyis együtt voltak. Máskor pedig mindenki járta a saját útját. Az a pár évnyi, kezdetleges igaz barátság nem tarthatott örökké. Viszont így legalább volt idejük az együttesre és annak a sikereire koncentrálni.

Viszont Barni nem beszélhetett velük erről a személyről, akinek látszólag az életcélja annyiból állt, hogy a zenekart és főként Barnit utálja. Nem. Ezzel neki kellett megküzdenie. Talán a büszkesége miatt, talán elvből, viszont nem hagyhatta, hogy egy vadidegen teljesen a földbe próbálja tiporni őt és a munkájukat. Volt valami felettébb irritáló a dologban, amit nem tudott hová tenni. Viszont az első pár alkalom után, mikor a posztjaiba botlott, vérszemet kapott. Igenis be fogja bizonyítani, hogy a munkásságuk jó és azt is, hogy ő maga nem egy szar alak. Akkor is, ha olyan módszerekhez kell folyamodnia, amik talán nem teljesen etikusak. Viszont @/pg99brnr is be fogja ismerni egy adott ponton. Akkor is, ha Barni addig él.

A tervei nem voltak túl komplexek. Amint megcsinálta az új twitter fiókját, egy random együtteses képet állított be a profijának és elnevezte magát @/ccfannum1-nek. A kijelzői névnek pedig csak egy B betűt írt. Nem akart teljesen hazudni a profilján, végülis sejtette, hogy rengeteg időt fog tölteni az oldalon. És akkor már a legkevesebb az volt, hogy otthonosan érezze magát ott. Egy B betű elég semmitmondó ahhoz, hogy megússza. Ha pedig valaki majd rákérdez, azt mondja, hogy Bence a neve vagy valami. Nem fontos.

A többiek még mindig az új dalon vitatkoztak, vagy inkább mostmár csak kultúráltan tárgyaltak róla (néha elküldve egymást melegebb éghajlatokra), mikor ő észrevétlenül kislisszolt a próbaterem konyhájába. A pultnak dőlve vett egy mély levegőt, majd egyetlen gombnyomással bekövette pg99brnr-t. Majd várt. Remélte, hogy az eredmény instant lesz, viszont nem úgy tűnt, hogy igazán számíthat akármire. Egyáltalán hogyan is gondolta? Egy rajongói profillal bekövetni egy utálót? Miből gondolta, hogy az vissza fogja jelölni őt?

Már indult volna vissza a próbaterembe, kezében egy üveg vízzel, mintegy indok, amiért elhagyta azt, mikor rezgést érzett a farzsebében. Lehetséges, hogy...?

@/pg99brnr követ téged
@/pg98brnr tweetelt

Kíváncsian rákattintott az értesítésre, majd a tweetet olvasva azt kívánta bárcsak ne tette volna.