⋆✧𝒯𝒽𝑒 𝑀𝒶𝓃 𝓌𝒾𝓉𝒽 𝒶 𝐻𝑒𝒶𝓇𝓉 𝑜𝒻 𝐼𝒸𝑒✧⋆

༒03༒

– Nem fogom azt tenni amit tevelem. Tönkre tettél.Összeesküdtél ellenem vele, és tönkretettétek az életem. Hogytudtad ezt tenni? Te voltál a remény számomra, s mégis otthagytál. Egyedül...és nézd, mégis az mentett meg akitől alegjobban el akartál szakítani. Örültnek gondolod, közben temagad is az vagy. Egy romlott lélek. Felejtsd el, hogy valaha is ahúgod voltam.

E szavak csengtek DaeJung fülében jó pár napja, jobban mondva inkább hetek óta.

– Az hiszem eljött a pillanat, hogy beszéljünk – fordul TaeRi felé, aki nagyot nézve keresni kezdi a távkapcsolót, hogy lejjebb vegye a hangerőt ugyanis az aktuális kedvenc romantikus drámát nézte.

– Miről?

– MinHeerol, és arról, hogy mik azok a vágások a kezén. Azt mondta nem emlékszik hogyan szerezte – tért a lényegre amire a fiatal nő nagyot nyelt.

– Miért én kellene tudjam? Nem hazudtam mikor azt mondtam, úgy találtam rá – válaszolta hanyagul ám legbelül nagyon sajnálta azt a nőt, de nem merte szóvá tenni.

– Miért tenné ezt magával? Nem volt oka rá, különben is, ha jól emlékszem JungKook teljesen mást mond – ezekre nagyot nyel a fiatal nő, majd haját füle mögé simította, ahogy az előtte álló férfi mélyítette hangját. Nem szerette mikor így beszélt, mert nagy félelmet keltett benne.

– És mi van azzal, hogy az ő nevét nem vesszük a szánkra? Nem azt akarod, soha többé se legyen közük egymáshoz? – vált témát mivel nem tudott mit válaszolni, csendben viszont nem akart maradni. – Szerintem ne feszegesd a témát mert még a végén az ellenkezőjét fogod elérni, ami nem lenne kedvező számodra, nemde? – még ha ezekért a szavakért meg fog később fizetni, nem bánta meg, mivel végre kissé könnyebbnek érezte lelkét, így bármit fog vele tenni DaeJung legalább valamennyire tiszta lesz a lelkiismerete.

– JungKook – suttogja a férfi nevét MinHee. Sokkolta az amit hallott és teljesen összezavarta, de nem tette szóvá csak nagyot nyelt majd belépett a nappaliba.

– Mit csináltok? – érdeklődött TaeRi mellé ülve.

– Csak beszélgettünk – válaszol talán túl hamar a bátya, miközben megragadja a távkapcsolót, hogy lejjebb vegye a hangot ugyanis a háttérben ment a tévé. MinHee bólogatott elfordítva fejét rokonáról egy igen csak bús arckifejezéssel.

Miért hazudnak? Mit titkolnak előlem?

Gondolta magában nem értve bátyja miért teszi azt amit. Szavai nem hagyták nyugodni, és akaratlanul is arra gondolt, vajon mi történhetett valójában amitől elveszítette emlékeit? De ami a legfontosabb, ki az a JungKook? Bármennyire erőltette magát, nem tudott rájönni ki lehet...nem emlékezett a névre, ahogy arra sem mi történt mielőtt az államokba költöztek.

– Meg van már az időpont? – törte meg a csendet TaeRi ezzel kiszakítva a gondolataiból.

– Az esküvőhöz? – válaszként bólogatott, mire mosolyra húzta ajkait – Igen, épp arra készülődünk, azt szerettem volna megosztani veletek. Viszont nem tudom milyen legyen a ruhám, segítenél választani? – kérdezte reménykedve, igent mond, mivel valóban fogalma sem volt milyen fazont válasszon.

– Természetesen, csak majd szólj – boldog volt miszerint erre kérte meg, még ha nem is igazán lesz szerelem a házasság, de reménykedett benne minden helyre jön.

⊱⋅ ──────────── ⋅⊰Dél-Korea

– Figyelmeztetlek! Nehogy azt mond, nem találtál semmit – mondja JungKook ellentmondást nem tűrően, ahogy belép a kicsiny helyiségbe, ahol gyenge fény van, azt is a számtalan monitor adja. A hangra NamJoon felkapta fejét, miközben TaeHyungra pillantott aki a fiatalabb háta mögött volt.

– Megtaláltam. Ez a járatra szálltak fel, viszont három jegyet vet – kezdte el azonban befejezni ,ár nem volt lehetősége.

– Hova? Hova mentek? – szakította félbe a fiatalabb szinte őrjöngve a dühtől.

– New York.

– Mire vártok? Mozgás még mielőtt rájön, megtaláltuk. Nem engedhetem ezt meg – szívja be élesen a levegőt olyan erővel szorítva az asztal sarkát, hogy félő eltöri – Meglepem őket, életük utolsó meglepetése lesz – motyogta orra alatt – Mozgás különben nélkületek megyek – kiálltja el magát, mire TaeHyung is nagyot pislog. Abban a pillanatban nem igazán tudta ki is a Bangtan vezére, ő vagy éppen legjobb barátja? Még sohasem látta JungKookot ennyire elszántnak, vezető képesnek, kinek ekkora hatalma van. Volt olyan érzése, hogyha kissé jobban megerőltetné magát, simán letaszítaná pozíciójáról, mire nagyot nyelt. Tudta, ez sohasem fog megtörténni,

⊱⋅ ──────────── ⋅⊰

New York

– Biztos vagy benne, ez lesz a tökéletes ruha? – kíváncsiskodott TaeRi amint fizetett, majd magához véve a dolgokat indultak ki az üzletből.

– Az tetszett a legjobban, egyébként sem szeretnék valami extra divatosat. Jó lesz ez az egyszerű is – suttogta ujjait piszkálva mivel zavarban érezte magát, bár maga sem tudja miért.

– Jól van, ahogy érzed. Először vigyük ezeket a kocsihoz, aztán vásárolhatunk tovább – ajánlotta fel kedvesen, amit MinHee mosolyogva reagált, természetesen elvéve pár könnyebb dolgot a másiktól. Azért nem várhatta el, hogy mindent egymaga vigye. Alig tettek pár lépést MinHee megállt gyermeki mosollyal ajkain kérve a másikat, hogy várjon rá mivel megkívánta a fagylaltot és éppen egy fagyizó mellett haladtak el. Voltak páran előtte így TaeRi nem akart csak ott várni, így arra gondolt, addig majd a kocsiba viszi a megvett dolgokat, azonban ahogy megfordult, lábai elkezdtek remegni a félelemtől. Nem akart hinni szemének, hogy azt a személyt látja alig pár méterre tőle. Fogalma sem volt mit tegyen. Hívja fel DaeJungot, tegyen úgy mint aki nem látott semmit, azonban ő felismerte és egyenesen felé haladt dühös tekintettel. Mihez kezdjen? Tegyen úgy mint aki nem ismeri?