⋆✧𝒯𝒽𝑒 𝑀𝒶𝓃 𝓌𝒾𝓉𝒽 𝒶 𝐻𝑒𝒶𝓇𝓉 𝑜𝒻 𝐼𝒸𝑒✧⋆

༒11༒

Nagyot nyelt miközben előre lépett majd benyitott a szobába, ahol minden bizonnyal JungKook tartózkodott. És így is volt, ugyanis be sem lépett a helyiségbe, már látta ahogyan a fiatal férfi az ágyon ül ujjait tördelve. A zajra azonnal felé fordította fejét, aztán kezét nyújtotta a lány felé, aki ugyan hezitálva de óvatosan a férfi tenyerébe helyezte a sajátját. Gyorsan a karjai közé húzta majd útnak eredtek könnyei. Sohasem látta még JungKookot sírni, ennyire összetörtnek, de nem csodálta, hiszen konkrétan megölték a bátyát. JungHyun exe képtelen volt elfogadni a veszteséget, miszerint nem tudja visszaszerezni őt így a rengeteg pénzről, valamint a kényelmes életről le kellett mondania, ami nyilván nem tetszett neki. És mi volt a megoldás? Természetesen a gyilkosság.

– Itt vagyok JungKook – suttogta erősebben fonva karjait a férfi dereka köré, hogy érezze nincs egyedül ebben az időszakban. Bár tisztában van azzal, ez édes kevés, és valójában nem igazán oldja meg semmit, mégis egyfajta vigaszt nyújt neki.

– Ne menj el, kérlek – szipogta megtörten MinHee nyakába fúrva arcát, aki még jobban magához húzta a férfit, aki abban a pillanatban sokkal inkább egy megtört személyre hasonlított.

– Nem megyek, ne aggódj, de miért iszol? Attól nem lesz jobb kedvesem – igyekezte óvatosan tudtára adni, hogy bizony nem megoldás az alkohol, bármennyire is bár neki ez az egész.

– Nem tudom jagi, én csak...én csak nem akarom elhinni ezt az egészet. Ha te is elhagysz egyedül maradok. Nem lesz senki, akire vigyázhatnék, akit szerethetnék, akit ápoljak ha beteg, aki megnyugtasson a nehéz időkben, én csak.. - kezdte volna tovább mondani az efféle elképzelhetetlen dolgokat, azonban MinHee megakadályozta ezt. Vagy legalábbis ezt szerette volna, ugyanakkor annyira meglepődött, hogy először nem jött ki egy hang se ajkai közül, így ezt JungKook ki is használta – Nincs értelme élnem ha te nem ár nem leszel mellettem, mert nem lesz ki szeressen – motyogta elfojtva valamennyire könnyeit. Óvatosan kibontakozott az ölelésből majd szépen kezdte letörölni a férfi könnyeit. Nem tudott mit mondani, amiért rosszul is érezte magát hiszen meg kellene nyugtatnia párját, nem pedig csendben maradnia mintha néma lenne ugyanakkor...nem gondolja azt, hogy ebben az állapotban bármilyen szó is hatással lenne rá, elvégre mégiscsak a bátyát veszítette el, akihez nagyon közel állt. Megvárta míg megnyugszik kicsit aztán elindult, hogy vásároljon a vacsorához, mert azért enni csak kell. A vártnál kicsit tovább maradt a boltban mivel sokan voltak és a forgalom is sokkal nagyobb volt mint szokott lenni. De végül hazaért és először megtorpant mivel egy ismeretlen autó állt a ház előtt. MinHee nem gondolta, hogy baj lenne hiszen akkor JungKook értesítette volna őt, így nem volt oka félni. Azt gondolta talán TaeHyung van ott vigasztalva legjobb barátját, akire most nagyon szüksége is volt. Azonban túlságosan is csend volt, ami gyanús volt számára. Ezért eldöntötte, hogy leteszi a konyhába a dolgokat, majd magához vett egy pohár vizet egy valamiféle gyümölcsöt majd elindult az emeletre, abban reménykedve, miszerint a két férfi fent tartózkodik kiöntve egymásnak ami bántja őket. Azonban amint elhaladt a lépcső előtt, ami az emeletre vezet, figyelmes lett valami zajra. Általában oda JungKook nem szokott menni csak ha nagyon fontos dologról van szó, amit meg kell vitatni a fiúkkal, de előtte mindig szól nehogy bajba kerüljön emiatt MinHee. Ezért is nem értette miért nem szólt. Pár másodpercig ott állt gondolkodva, mégis mi történhet, végül pedig nagyon nyelve erőt vett magán és elszánta miszerint ő oda le fog menni, még ha JungKook dühös is lesz rá. Félt attól, hogy bánatában valamiféle butasághoz folyamodik, így jobb biztosra menni. De amit ott fogadta végképp nem számított rá.

– Bármikor visszajöhetnek, addigra menj – sietett oda a fiatal férfihoz, TaeRi hogy segítsen neki kiszabadulni, azonban ahogyan közelebb lépett hozzá, a megmaradt erejével lefejelte. Mivel nem számított rá, ezért leeset, de gyorsan fel is állt.

– Menj a pokolba – suttogja halkan, mivel eléggé összeverték így nem maradt sok ereje, De TaeRi nem foglalkozott sértő megjegyzésével, sokkal inkább azon volt, hogy minél hamarabb kiszabadítsa őt, majd megkeressék MinHeet és menjenek el messzire, ahol boldogan élhetnek. Ő meg lesz itt DaeJung mellett. De még mielőtt tett volna egy lépést egy mély hang megakadályozta ebben.

– Mégis mit csinálsz? – hallotta DaeJung dühös hangját, mire magyarázkodni kezdett azonban a férfi nem hagyta. Rászegezte fegyverét, mire a lány felsikoltott ijedtében egyre jobban húzódva az ajtóhoz, ami a lépcsőhöz vezet mivel ahol volt legközelebb. – Nem volt elég az a rengeteg dolog, amit érted tettem? Elhoztalak arról a porfészekről, étel, fedélt adtam a fejed fölé, hogy boldog családban éld le az életed, és te elárulsz? Mond, ezt érdemlem? – kiálltja el magát, olyan hangosan, hogy zenget tőle az egész lakás. JungKook csak felnevetett, hiszen badarság volt amit mondott a férfi, mivel ő is ugyan úgy kihasználta TaeRit, mint ahonnét elhozta. Sőt biztos volt benne, hogy a legtöbb üzletéhez felhasználta szerencsétlen nőt ezért is sajnálja ennyire. De lehetősége volt választani csak nem élt vele.

– Nem DaeJung, félreérted, én csak...–próbált valamiféle mentséget kitalálni de nem igen hagytak neki időt, mivel DaeJung gondolkodás nélkül meghúzta a ravaszt. Azonban TaeRi ki tudod alóla térni, viszont így eltalálta MinHee szívét, ezzel két ártatlan lélek életét véve el.