Mézédes alku

3.

Anastasia

A kezem továbbra is fogja, majd kinyitja előttem az ajtót. Amikor belépek az íróasztalhoz sétálok, amikor is hallom, ahogy a zár kattan. Mit sem sejtve nézelődök, amikor már érzem a férfit.

Hátrafordulok, ő pedig mint egy nagy vadállat, teljesen közel jön hozzám. Úgy néz ki, mint aki arra vár, hogy megegyen.

– Fordulj meg – morogja, amikor engedelmeskedem, óvatosan megfogja a tarkóm, és lehasaltat az íróasztalára.

– Azt akarod, hogy elfenekeljelek? – suttogja, a következő pillanatba pedig hátrakapja a kezem, és a nyakkendőjével megkötözi.

– Hmmmh – ennyi a max hang, amit kitudok adni magamból. Hozzám dörgöli a férfiasságát, én pedig heves lélegzetvétellel várom, hogy mi a következő lépés.

– Mondd ki, Anastasia – morogja, én pedig (mivel nem tudok megszólalni), csak bólintok. A férfi az egyik ujját a fenekemhez viszi. Teljesen kivagyok szolgáltatva, mivel a munkaruha egy rövid szoknya, én pedig teljesen be vagyok dőlve... Mindenhez hozzáfér.

Hirtelen megérzem az ujját a legérzékenyebb pontomon. Félrehúzza a bugyit, és egyik ujját megérzem magamban.

– Bassza meg... – nyögöm elfúló hangon. Mielőtt beleélném magam, kihúzza az ujját. Kibontja a kezem a szorításból, és felsegít. Mivan?

– Most... Menj haza. Pihenj. Holnap gyere időben! – mondja miközben kinyitja nekem az ajtót. Nem, nem, nem...Nem leszek újra játékszer!

Kifújom a levegőt, és értetlenül nézek rá. Felhozott azért, hogy felizgasson, majd kidob mint egy kiskutyát?

– Mi? – kérdezem a fejem rázva – Ennyi? Ezek után egy jó éjt, puszi pá, és szevasz? – még mindig kapkodom a levegőt.

– Nézd...Elszaladt velem a ló. Nem szoktam ilyet csinálni, pláne nem az alkalmazottammal – mondja kimérten. Érzelemmentesen. Semleges arccal. Baszki, hogy lehettem ilyen hülye? Sosem aláztak meg még így, és ennek tudatában elvörösödök. Nyugi, Anastasia, nyugi...Legyél te is szívtelen.

Rá sem nézve kisétálok az ajtón, és leszaladok a lépcsőn egészen az öltözőbe. Legszívesebben összetörnék mindent, de se pénzem, se másik munka lehetőségem. A fenébe.

– Jól vagy, Ani? – hallok meg egy kellemes, lágy hangot.

– Nem...Ez az...Ivan Cartel – mondom, miközben utánzom a járását – Azt hiszi megalázhat, és kikezdett velem – suttogom Isabellának, aki mint látom legszívesebben nevetne.

– Kikezdett veled? – kérdezi a szemöldökét ráncolva.

– Igen!

– Mesélj! – kérdezi izgatottan.

Miután haza kéretszkedett, az úton elmesélem neki, hogy mi történt köztünk. Lényegében tátva maradt a szája, és alig akarta elhinni.

Amikor reggel felkelek iszonyatosan fáj a fejem...Lehet azért, mert tegnap este annyi alkoholt ittam, hogy szerintem hánytam vagy 100x. Kisétálok a konyhába, majd megcsinálok egy gyors 3 az 1-ben kávét, és fel pillantok az órára, amikor az utolsó kortyot iszom. Nem is baj, mert 15 percem van beérni. Baszki!

Gyorsan fogok egy taxit, és elindulok. Közben azon agyalok, hogy kerülhetném el Ivant, kb egész nap. Sehogy. Mindig a közelemben van. Tegnap úgy megalázott, mint még soha senki. De semmi baj, Anastasia Collins vagyok, és egy ilyen kis senki nem szabhatja meg az egészségem.

Miután megérkezek, és elhatározom, hogy nem engedek neki, sietve belépek, és az öltözőbe szaladok. Átöltözök, és a pulthoz sietek. Lexi, az idősebb pultos néni bosszúsan néz rám.