Mézédes alku

8.

Anastasia

Épp egy cigi szünetet tartok, miközben elgondolkodom az imént történteken.

Az a fasz komolyan elhiszi...

Az hiszi bármikor a lába alatt fogok heverni.

Úgy gondolja sakkban tarthat, és bármikor parancsolhat majd. Bárhogy bánik velem, én ott leszek. Olyan, mintha lenne egy láthatatlan erő, ami vissza fog és nem hagy menekülni. Egy rejtett érzés ami titkon élvezi, hogy megaláz és kihív az idióta versenyére, miszerint ki készíti ki előbb a másikat.

Ha nem lenne ekkora görény, még tetszene is amit művel.

Már most is tetszik.

Utálom ezt utálom az érzést, hogy birtokolhat. Bárhová futok ő lépten nyomon követ, bezár egy kalitkába. Fura módon ebből a kalitkából egyedül csak én nem menekülök. Pedig simán megtehetném.

Ha nem teszem gyáva vagyok, ha megteszem ostoba, mert nem élveztem ki eléggé azt, amit adott miközben tetszett.

A főnököm, muszáj vagyok vele egy légkörben mozogi, és fel kell fogjam, hogy hatalma van fölöttem.

– Minden rendben, Anastasia? – kérdezi Josh, miközben aggódó arccal méreget.

– Persze. Minden rendben, csak fáradt vagyok – mondom, és elejtek egy enyhe mosolyt. Josh mosolyogva fúrja a tekintetét az enyémbe. Kedves srác. Mindig segítőkész.

– Arra gondoltam... – kezd bele idegesen. A földre pillant, aztán újra a szemembe – ...nem-e lenne kedved eljönni velem szombaton arra a buliba a Queen'Dreams'- be? – elpirul a kérdést követően.

– Milyen buliba? – vonom fel a szemöldököm. Az arca felderül.

– Csak a spanokkal, egy kis liteos iszogatás, tánc. Jó móka lesz!

– Rendben. Elmegyek veled – mosolygom neki. Ő viszonozza, majd visszasiet munkába. Miért ne? Nekem is kijár a szórakozás.

...

Amikor haza esek, anyámnak se híre, se hamva. Óvatosan felsietek a szobájába, ahol békésen alszik. Néha arra gondolok milyen menő lenne, ha szuperképességem lehetne amivel meggyógyatok mindenkit. Aztán eszembe jutnak az azzal járó következmények, és elmegy tőle a kedvem.

Lemegyek a konyhába, és készítek egy forró kávét. A mai naphoz igazán kellett már. Igazán nehéz úgy tenni, mintha minden rendben lenne.

Hirtelen pár lépés hangra leszek figyelmes az emeletről. Épp pattannék fel, mert mi van ha anya elesett, de aztán rájövök, hogy ez az én szobám ajtaja előtt jött, ami teljesen más irányban van. Óvatosan leteszem a kávém és a mennyezetet vizsgálom. Mi van, ha egy gyilkos, aki már rég végzett anyámmal?

Egy kést veszek a kezembe, ami mondanom sem kell, hogy úgy remeg mintha kocsonya lenne. Erőt veszek magamon, és óvatos léptekkel felsietek. Bárki az, majd most megtudja, hogy nem vagyok normális, és simán átmetszem a torkát.

Benézek anyához, és kifújom a levegőt. Alszik. Sértetlen.

Tovább haladok a folyosón a szobám felé. Az ajtó résnyire nyitva van, én pedig jobban rámarkolok a késre támadásra készen. Berúgom az ajtót, és érzem ahogy nehéz lesz alattam a talaj. Egy árnyékot pillantok meg az ablak előtt. Egy ember árnyékot. Csak ott áll, és engem néz. Nem látok belőle semmit a sötét miatt. A szám kiszáradt, úgy érzem mintha szédülnék, a testemben szétterjedt az adrenalin.

Szedd össze magad!

– Ki a franc vagy? – kérdezem remegő hangon. Próbálok erősnek mutatkozni, még akkor is, ha az összeesés szélén állok.

Az idegen lassan közeledik felém. Én hátrálok, a kést felé tartva, mintha egy pisztoly lenne. – Azt akarod, hogy leszúrjalak? Mondd el, hogy ki a fasz vagy!

Az ajtónak ütközik a hátam, ami nem tudom hogy csukódott be, az ami biztos, hogy: Csapdában vagyok. A fény lassan kezdi megvilágítani az arcát, nekem pedig megfagy a vér az ereimben.

– Ivan? Te...Hogy a francba kerülsz ide? – a lélegzetem nehéz. Leeresztem a kést. Miért tört be hozzám? Valójában egy pszichopata aki meg akar ölni? Most azért jött, hogy kinyírjon?

– Meg akarom tanítani neked a leckét – mondja suttogva én pedig érzem, hogy legszívesebben komolyan belemártanám a késem.

– Milyen leckéről beszélsz? – kérdezem dadogva. Félelmet keltő a fekete ingben, ahogy kócos haja a szemébe lóg. A szeme egyenest az enyémet sasolja, és közeledik. Olyan közel jön hozzám, hogy a mellkasára teszem a kezem, ezzel is arrébb lökve magamtól.

Belemarkol a hajamba, és így emeli fel a fejem.

– Mit mondtam neked? – kérdezi, miközben közel tolja hozzám az ajkát.

– Nem tudom. Túl sok mindent akarsz közölni – élcelődök vele. A szorítás egyre erősebb.

– Azt mondtam, kislány, hogy az enyém vagy. Nem beszélhetsz, és mehetsz el senkivel az engedélyem nélkül! – leheli az arcomra. A hangja ideges, mégis szelíd. Ezt hogy csinálja?

A szemébe nézek, majd amikor nem számí rám, ellököm magamtól. Kérdő tekintettel figyel. Zihál, közben elő villantja a kibaszott tökéletes fogsorát.

– Kibaszottul elegem van belőled! Húzz el a házamból! – kiáltom. Meglepődve figyel.

– Azt mondtam, hogy az enyém vagy! Én parancsolok neked! Én vagyok a te kibaszott istened, és semmilyen buliba nem mehetsz senkivel! – gondolhattam volna, hogy tud róla.

– Rosszul hiszed – könnyek gyűlnek a szemembe.

– Emészgesd csak, kislány. Hagyok neked két napot. Ha azt teszed amit kell, nem kapsz büntetést – közli közömbösen, majd elsiet mellettem.

- Miért csinálod? Ez mégis mire jó? - kérdezem miközben hátrálok és a lehető legtávolabbra meneküljek tőle.

- Azt hittem egyértelmű lesz... - oldalra dönti a fejét, és gúnyos mosolyra húzza a száját. - Már rég kiszemeltelek magamnak, kislány. Az enyém vagy. Mindent megteszek, hogy így is legyen.

Az egoista elképzelései kezdenek az agyamra menni, ugyanakkor igen csak tetszenek.

- Nem szeretem, ha úgy bánnak velem, mint egy játékkal. Te pedig igencsak egy kibaszott játszóházban érzed magad!

- Ugyan már, Anastasia. Ne tegyél úgy, mintha nem lennél a szavaimtól nedves.

Gyűlölöm, hogy igaza van. Fogalmam sincs, hogy váltotta ki ezt belőlem pár hét le forgása alatt, de sikerült neki. Kiderült mégsem olyan ártatlan mint aminek látszik... Egy önző, manipulatív, birtokló seggfej, aki élvezi, hogy rágozik rajtam...