Mézédes alku

9.

Anastasia

Egy hét telt el, mióta utoljára találkoztam Ivannal. A lehető legjobban próbáltam elkerülni, és ügyet sem vetni rá. Persze adódtak problémák, egy párszor megpróbált szóba állni velem, de igyekeztem ügyet sem vetni rá. Valami nem igazán klappol nála fejben nekem pedig semmi kedvem kikupálni.  Miért nem lehet, hogy virágot hoz nekem, elvisz randira és hazakísér este? Miért kell, hogy erőszakosan rám traktálja magát?

– Jól vagy? – hallok meg egy hangot magam mellől. Egy barna hajú, kék szemű lány áll mellettem iratokkal a kezében. Zavartan pislogok.

– Igen, persze. Csak elbambultam…

– Elég gyakran teszed – mosolyogja. Valóban?

– Igen, nos…most elég sok dolgom van – mondom zavartan, és az italok felé pillantok. Megint nem haladtam semmit.

– Nincs kedved meginni egy kávét? Úgy látom eléggé le vagy strapálva.

– Hát… – Ivan úgy sem látja – Rendben.

– Egyébként Layla vagyok, te pedig Anastasia? – nyújtja a kezét. Udvariasan viszonzom. Honnan tudja a nevem? 

– Igen.

– Szóval, Anastasia…hogy jutottál be ide? – kérdezi mikor leülök elé és kínosan belekortyolok a kávémba.

– A… – most mondjam el neki, hogy a főnököm juttatott be, akivel kefélek? – Egy kedves barátom…ajánlott be.

– Hm… – széles mosolyra húzza az ajkát – Esetleg az a kedves barát nem véletlenül Ivan alkalmazottja?Ahogy meglátott egyből rád vetette magát, nem? – majdnem kiköpöm a kávét. Zavartan pillantok rá. Basszus…honnan, kitől…

– Honnan tudod? – kérdezem suttogva.

– Ivan húga vagyok. Bár ritkán beszélgetünk, neki melózok. Hallottam ezt azt – tátott szájjal nézek rá.

– Sosem említett téged…

– Persze, miért tenné? Nem erről akartam veled beszélni – mondja, hangja pedig aggódó lesz.

– Mégis miről akarsz velem beszélni? – vonom fel a szemöldököm. A szívem kétszázzal ver, nem kapok levegőt.

– Ivan nem az az ember, akinek hiszed. A  legjobb lenne ha elkerülnéd, elmennél innen és sosem nézel vissza.

– Miért kéne ezt tennem? – érzem, hogy szédülök.

– Ivan egy hírhedt maffia család tagja. Nőket kényszerítenek, hogy kielégítsék vágyaikat és örököst szüljenek nekik. Emellett embereket ölnek és kényszerítenek, hogy a csatlósaik legyenek – A fülem sípolni kezd, és gombóc nő a torkomba. Becsukom a szemem.

– Ráadásul…– néz körbe a bárban – Ez a hely is azért készült, hogy kifogja a kiválasztottat, akit magával visz. Azt hiszem te lennél az… – Még mindig csukva van a szemem. Így már világos minden. Minden mozdulata, felkérése, szava…arra ment ki minden, hogy játszadozzon velem, kínozzon, aztán amint kiélte a vágyait kidobjon mint egy szemetet. Kinyitom a szemem. Próbálok nem engedni a könnycsatornámnak, de tehetetlen vagyok.

– Ne haragudj… – azzal felállok az asztaltól és a mosdóba sietek.

Kivágom az ajtót és a csapnak támaszkodom. El sem hiszem, hogy egy ilyen helyre keveredtem…egy ilyen emberrel kavartam és adtam be majdnem a derekam. Amíg bennem fura érzelmeket keltett, és megdobbantotta a szívem, neki csak egy beteg játsza voltam. Kényszerítik a nőket…ki tudja milyen beteg dolgokat tesznek a nőkkel azon a helyen. Ráadásul embereket öl? Majdnem egy gyilkosba zúgtam bele? Mielőtt teljesen összeomlanék, felnézek a tükörbe. A szememen elkenődött a smink, kapkodva veszem a levegőt, és a tekintetem lassan a tükör bánja. Azt hiszem itt az idő, amikor oda megyek az irodájába, jól szembeköpöm, aztán felgyújtom. Vagy, csak simán felmondok és elküldöm végleg.

Miután rendbe tettem magam, kifújom a levegőt és elindulok az irodája felé. Csak reménykedem, hogy nem inog meg az önbizalmam amint megpillantom. Vajon engem is oda kart vinni? Megakart fenyegetni, aztán megerőszakolni? 

Megállok az iroda előtt, és veszek egy nagy levegőt. Mi van, ha csak simán leüt valamivel aztán máris veszélyes helyen ébredek? Lenyomom a kilincset, de az ajtó be van zárva. A francba!

– Kit keres, hölgyem? – szólít meg egy mély férfi hang. Egy kopasz ürge áll mellettem, teljesen feketében. 

– Elnézést…Mr. Cartel hol van? 

– Nincs itt, dolga volt. Kérem fáradjon el az ajtótól – utasít, majd egyre közelebb jön. Hátat fordítok, és lerohanok a lépcsőn. Összeszedem a cuccaim és haza rohanok. Előveszem a mobilom, megkeresem Ivan-t és írok neki.

                                                        Anastasia: Beszélni akarok veled ma este 21:00 kor! 

Ennyi megteszi. Ha igazán érdeklem, úgyis eljön és el kell küldenem a lehető legtávolabb magamtól, ha pedig nem jön, könnyebb dolgom lesz.