Az Árnyak udvara

Prológus

Hideg van, az egész testem merev, meghaltam? Biztosan más magyarázat nincs, ilyen lenne a másvilág? A Pokol vagy a Menny vár? Nem tudok gondolkodni, biztos vagyok benne, hogy meghaltam és mégsem érzem biztosnak. A levegő nyirkos, valami vizes helyen fekszem és úgy érzem a testem sem meleg.

Valami szúrja a hátamat és erős hideg felületen fekszem, talán valami kövön? Hol lehetek? 

    -Egyszer régen egy sorsíró könyvet másolt...-hallatszott mintha messziről és mélyről szólna, a hang tulajdonosának nagyon vékony hangja van, szinte bele remegek, biztos, hogy élek, lehet csak az utolsó óráimban képzelgek.

Van választásom? Próbáljam ki mit tehetek vagy várjam a sorsom és lássam ördög vagy angyal játszó társa lehetek. Tudom, hogy nem éltem éppen jó életet és alig értem meg a 47-et, de nem hittem volna, hogy életemnek ilyen gyorsan véget is vetnek.

    -..a könyv lapjai nem álltak másból, mint az Árny király uralmából, a fény földének mása, egy világ hol semmi nem gyászol, hol az árny vezet és a fény bukdácsol..-hallatszott újra a hang mintha közeledne, a testemen a remegés futott végig, félek a tulajdonosától.

Tennem kell valamit, ha mást nem megtudnom hol vagyok, mi történt és talán ki juthatok elkerülve egy nem kívánt találkozást, a reményeim viszont nem nagyok, tekintve, hogy a végtagjaim olyan súllyal húznak mintha testem ólomból állna, szemem szúr és bár csukva érzem, valahogyan minden sejtemben érzem, hogy sötét van. A hideg is egyre jobban kúszik fel bennem, a pánik elönt, el kell innen mennem akárhol is van ez.

    -..azonban az Árnyak feje nem jelent meg már több mint ezer esztendője, talán a mese rossz, vagy a sorsíró a könyvet felégette? Egy a biztos, hogy az Árnyak udvarát ellepte a hatalmi fene, mesélik viszont az Árnyvadászok szerte, hogy bár eleresztendője jövendölték lassan eljön a ki kelet és megjelenik Birodalmának feje, aki a sötétség és az Árnyak népére jó létet hozz...-a hang egyre hangosabbá vált, léptek visszhangoztak.

Visszhang ez az, hideg, pára, víz és visszhang és persze a kemény felület, ez egy...

-...barlang-hagyta el rekedt gyenge hang az ajkaimat mintha nem is én lettem volna. Szemeim felnyíltak és befogadtam lassan a környezetet, helyes volt a felismerésem, egy barlangban fekszem alattam fellettem és minden irányból kövek állnak ki, a felső kövekről víz cseppeg, kell lennie valaminek, egy repedésnek, egy bejáratnak, ahol elmehetek, már ha innen valaha felkelek.

Egy kisebb részlet rabolja el a figyelmemet, felettem apró pettyekben egy hosszú szakadáson át fények, talán csillagok, tehát élek és a Földön vagyok.

   -..mit tesz manapság a sors író? hanyagolja művét és egy régi kővetőjét hagyja igézet alatt egy végtelen barlangba róni szüntelen köreit, nem lehet azt a lapot ki tépni? 

   Vagy a könyvet újra írni? -hallatszik a hang a lábam felől, ezúttal nevetéssel társul, hangos       kísérteties nevetés, hosszas sípoló légzés és jól látom, nem ez nem lehet feketeség kavarog, de hiszen ez lehetetlen hiszen minden fekete, nem ez nem lehet olyan mintha lámpa fénye mellett lennék, de ez egy barlangban? Lehetetlen.

 -Árnyvándor! Mily megható, hogy meglátogatod az öreg Xerseust, annak ellenére, hogy minden egyes árny lény arra neveli csemetéjét, hogy kerüljék az Öreg eszét vesztett megátkozott „Árnymestert"

Talán gúnynév, nem tudom nem emlékszem, már azt sem tudom mi vagyok voltam, jó rossz esetleg csíntalan nem tudom, de abban biztos vagyok, hogy mi ketten jót szórakozunk- nevette és a hangjába bele remegett az egész testem.

A szemem sarkában láttam kísérteties volt, két lilaként izzó szem és hosszú köpenykét szerte foszló sűrű sötétség...