Az Árnyak udvara

◾◾◾◾

- Komolyan mondom, hogy nem értem az Árnyak királyát, miért kellett pont melletted lennem? - szólalt meg Nolsien Tharyn mögül, miközben alakja körbefonta Tharyn ruháját.

- Ezt mégis miért kellett? - csapkodott Tharyn, mintha Nolsien egy idegesítő rovar lenne csupán. - Nem mondod, hogy a ruhámon fogsz élősködni?!

- Édes Árnyék, mondd, mit követtél el ellened? - morgolódott Nolsien. Eközben Xereus, csontvázként szavalva, járta körbe Tharynt, ördögi nevetést hallatva.

- Gyermek, ó gyermek, a sorsíró iróniája! Óh, mondtam én, hogy lapot másolt... - dudolta Xereus, szemeit égve végigvezette Tharyn fekete és ezüst ruháján, és felvillant ereje, mikor a férfi szemébe nézett. A sötét, komor, hideg barlangban özönleni kezdett a sötét energia, s mint kaftán, fonódott Tharyn felé, amire az idős kotyagos Xereus szemében az őrültség tetőzött.

-Mégis mi a...? - hökölt hátra Tharyn, és lába megcsúszott a barlang sima kővén, és elterült a sötétben. A szeme elől minden apró fényforrás kialudt, egyedül Xereus hangja borzolta idegeit, és lila fények kísérték játszva szeme előtt a számukra fenntartott ijesztő szerepet. Az Árnyak lettek az ijesztésben színészek.

-Ezer esztendeje már, hogy az Árnyak trónja üres, nevet is rajta ki szemfüles, az Álmok az Emlékek mind nevetik, s urukkal magukat bevédetik, de mint hogy az Árnyak koronájának nincs tulajdonosa, a törvényeknek az Árnyak udvara nem otthona-szavalta Xereus körbe körbe suhanva csontjai vacoktak fogai csattogtak s nevetésében egy régi legenda keveredett.

-Azt hiszem, nem a legkomplettebb árnyat fogtad ki - jegyezte meg Nolsien, miközben gondolatban már az éjféli eperről álmodozott. Nem is tudta, mikor látta utoljára a lédús gyümölcsöt, az ízét mégis érezte, lila színe elméjében élénken derengett.

-Árny? Ő kedves Árnyvadászom, én nem vagyok, s soha nem is voltam - nevette Xereus, még mindig a sötétség függönye mögül.

- Xereus, a vén bolond, ki lábát ezen barlangból ki nem teheti, egyetlen hibát vétett csupán: egy titkot hozott napvilágra, s ennek kárát maga bánja - szonokolta, miközben a Tharynt körülvevő Árnyfüggönyt lassan átlépve nevetését abbahagyta, s hangja baritonja mást szintet ütött, mire a "függöny" egy pillanat alatt veszett a semmibe.

-Minden a végtelenek Könyvtárában kezdődött, ez a vén bolond ott kezdett mint tanonc. Xereus, a buta feje, nem sok időt töltött a Végtelenben; a Sorsnak Könyvírója hibáját megelégelte, s mint Sorskönyv őrzőt, menesztette - hajolt le a földre közvetlen Tharyn fölé, és szemében a lila tűz csak akkor ért a magaslatok fölé.

-Mi az a Végtelen Könyvtár? Sorsíró? Miről van szó?-nézett értetlenül maga elé Tharyn.

-Ezt pont vele kell meg beszélned?-kérdezte Nolsien Tharyn-t.