A MI könyvünk [Szünetel]

5.fejezet

Vajon mit akarhat ilyen későn? Jobb kérdés hogyan találta meg a profilom? Ezeket a kérdéseket hamar elvetettem és félve de megnyitottam az üzenetet amiben a következő szöveg állt; “Jóestét kisasszony! Elnézést a késői zavarásért. Szerettem volna beszélni önnel de valahogy mindig elkerültük egymást. Tudom hogy holnap hétvége van de lenne kedve találkozni? Esetleg megihatnánk valamit, egy kellemes kávé mellett megbeszélhetnénk a továbbtanulási lehetőségeit.” Az üzenetet olvasva elkeztem remegni. Elolvastam meg párszor majd válaszként annyit írtam, hogy: “Rendben, mikor lenne alkalmas?” Lenémítottam a telefonomat majd félre tettem és elmentem aludni.

Reggel 8:37 körül megébredtem. Mivel már nem volt kedvem vissza feküdni a kezembe vettem a telefont, hogy megnézzem válaszolt-e Ryan. Nem meglepő módon vissza írt. “Délután 2 óra az állomás melletti kávézóban megfelel?” Válaszként nyomtam egy reakciót az üzenetre majd elmentem letusolni. Fürdés után magamra kaptam valami kényelmes de mégis csinos ruhát, ezután átmentem Yurikohoz aki már ébren volt addigra. 
- Jó reggelt Mayumi! Van mára valami terved? Arra gondoltam elmehetnénk vásárolni esetleg.
Támadt be a kérdéssel Yuriko
- Jó reggelt! Délután van egy találkozóm de utána ráérek.
- Szuper, ezt megbeszéltük!
Mosolygós arcára néztem és mikor össze találkozott a tekintetünk egyszer csak megváltozott az arckifejezése és hirtelen izgatott lett.
- Csak nem randira mész? Ki a szerencsés úriember? Esetleg lányról van szó?
Ennyi kérdés után hirtelen azt se tudtam mit mondjak. Elmondjam az igazat vagy mondjam azt, hogy Aoival és Rennel találkozom?
- Az egyik tanárommal találkozom aki segít a tovább tanuláosmban.
- Értem. És ez nem ér rá iskola időben?
A kérdés hallatán ránéztem Yurikora aki kissé elszomorodott arcal és boci szemekkel nézett rám.
- Fél óráról beszélünk hugi, annyit csak kibírsz nélkülem.
- Legyen, de ígérd meg, hogy sietsz haza!
- Ígérem.
A rövid beszélgetésünk után kézen fogtam Yurikot és lementünk reggelizni. Reggeli után még tettem-vettem kicsit, rendet raktam a szobámban és hasonló jóságok. A szoba pakolás után leültem kicsit ps-en játszani a hugommal, de úgy elvoltunk, hogy nem néztem az időt. Mikor észbe kaptam 13:49 volt. Így már biztos elkések de talán nem haragszik meg Ryan ha egy pár perccel később érek oda. Felrongyoltam a szobámba és felvettem az egyik kedvenc kötött pulcsim egy comb középig érő fekete szoknyával és egy vastagabb fekete harisnyával, hogy ne fázzak. Magamra kaptam még egy sálat majd elindultam. Amint kiértem a megállóba írtam a tanárúrnak, hogy kések pár percet. Meg is jött a vonat és fel is szálltam rá. Nagyjábol egy 20 percet utazhattam. Amint le szálltam a vonatról már indultam is a kávézó felé mikor észre vettem, hogy Ryan az állomáson várt rám. Lassan de biztos léptekkel oda sétáltam hozzá majd illedelmesen köszöntem.
- Jó napot!
- Jó napot kisasszony!
Köszönt vissza majd elindultunk a kávézó felé. Egy-két perc séta után oda is értünk, majd Ryan illemtudóan ajtót nyitott és előre engedett. Leültünk egy ablakhoz közeli két személyes kis asztalhoz és nem sokkal később Ryan megtörte a kínos csendet.
- Mit kér kisasszony?
Kérdezte lágy, barátságos mosollyal az arcán.
- Köszönöm, nem kérek semmit.
- De szívesen meghívom.
Rá pillantottam majd tekinetetemet az asztalnak szegezve csak bámultam az asztal lap egyszerű mégis természetesnek tűnő fa mintázatát.
- Kérem ne hagyja, hogy lelkiismeret furdalásom legyen amiatt, hogy egyedül kell innom ha már meghívtam.
Tekinetetemet hirtelen felkapva ránéztem.
- Ha ragaszkodik hozzá, egy cappuccinot szeretnék.
Rám mosolygott majd lassan elindult a pult felé, hogy leadja a rendelést. Nem volt túl hosszú sor, talán 2 ember állt előtte. Amint végzett vissza sétált az asztalunkhoz majd leült velem szemben. Kissé zavarban voltam hisz nem minden nap találkozik az ember iskolán kívűl a tanáraival. Főleg nem egy fiatal és helyes tanárral. Óvatosan fel emeltem a fejem majd a tekinetetemet Ryan felé irányítottam amikor is össze találkozott a tekintetünk.
- És kisasszony, van már elképzelése hová szeretne menni tovább tanulni?
Látszott rajta, hogy most ő is zavarban van. Olyan aranyosan keresi a szavakat idegességében, hogy nem tudtam nem elmosolyodni.
- Még nincs konkrétum, de már nézegettem a lehetőségeket. Folytattuk a csevegést már kicsit bátrabban, az iskolákról és lehetőségekről, amikor megjelent a pincér. Lerakta az asztalra a rendelésünket amit meg köszöntünk, majd elment. Már épp nyúltam volna a cappuccinom felé amikor is Ryan már nyújtotta felém.
- Parancsoljon kisasszony.
Fülig erő mosollyal a száján nyújtotta át a poharat.
- Köszönöm szépen!
Átvettem majd én is elejtettem felé egy halvány mosolyt és folytattuk a beszélgetést.Mind a ketten megírtuk a kis kávénkat majd Ryan  elkezdett a táskájában kutatni a pénztárcája után. Kikérte a számlát és fizetett. Ezután elindultunk vissza az állomásra amikor is kitalálta, hogy elmehetnénk még sétálni egy kicsit mivel elég hamar végeztünk az iskolák kitárgyalásával. Nem messze volt egy kis park szóval afelé vettük az irányt. Az oda úton elkezdtünk mindenféle témákról beszélgetni amikor is szóba jött a külföldre való utazás és költözés.
- És ön miért pont ide költözött?
Tettem fel félve a kérdést.
- Volt egy lány aki akkoriban tetszett és elhittem, hogy lehet köztünk valami, de végül nem jött össze a dolog.
Nevette el magát.
- Oh, nagyon sajnálom.
- Ugyan, ne szabadkozzon kisasszony. Nem tudhatta.
Egy pillanatra valami nagyon rossz érzés kapott el. Mit is képzeltem, a magánéletében vájkálódom, hát normális vagyok én? Ezen gondolatok után hirtelen csend telepedett közénk. Ryan csak nézelődött én pedig elvesztem a gondolataimban. Annyira elbambiltam, hogy nem vettem észre egy kiálló gyökér darabot a földből és megbotlottam benne, de Ryan elkapott. A kezei közt hirtelen megállt bennem az ütő. Lefagytam. Rövid ideig csak egymást bámultuk majd felsegített.
- K-köszönöm szépen!
Néztünk egymásra majd tekintetem a földnek szegeztem, és lassan elindultunk tovább.
- Nyugodtan karoljon belém ha szeretne, nehogy mégegyszer elessen. Most szerencséje volt, hogy elkaptam.
Kuncogta el magát. Bele karoltam és hirtelen még idegesebb lettem mint voltam. Érezhető volt a feszültség a levegőben.

(Bocsánat, hogy ilyen sokat kell verni egy-egy részre. De ami azt illeti nagyon könnyen elkalandozik a figyelmem és így elég nehéz megírni első nekifutásra. De esküszöm próbálok többet foglalkozni az irással és hamarabb hozni a következő részt. ^-^)