Esély

Negyedik fejezet

Évekkel ezelőtt egy hatalmas veszekedés is közrejátszott abban, hogy kikerüljek a csoportból, az első baráti körömből. Miért? Ugyanis mielőtt modell lettem, de igazából a munkám alatt is saját magam ellensége voltam. Ahol találtam magamban hibát, azt minél hamarabb próbáltam megoldani. Azt mondták, hogy lapos vagyok. Azt mondták, hogy nem néznek nőnek. Ítélkeztek a testem felett. Olyanokat mondtak, amiket még én sem mertem volna magamnak mondani. 

Próbáltam rajta túl lenni. De nem igazán ment. Azok a szavak amikkel engem illettek azok bele égtek az agyamba és elősegítették még inkább azt, hogy étkezési zavarom legyen. Versenyeztem önmagammal, hogy melyik nap tudok a legkevesebbet enni. Ez nagyon boldoggá tett engem. Segítettek abban, hogy beteg legyek. 

- Nem volt okuk bántani. Sosem voltak igazak azok a szavak, ugye tudod, Layla? 

- Próbálom én magamnak is ezt bemagyarázni, de emellett a munka mellett igencsak nehéz. 

- Jól csinálod, amit csinálsz. Ezt elhiheted nekem. - Láttam a szemem sarkából, ahogyan felemeli a kormányról a kezét s mintha a combomra irányította volna azt, de amilyen hirtelen cselekedett, olyan hirtelen vissza is rántotta a kormányra. - Itt vagyunk. 

Kiszálltunk az utóból, mindenki elköszönt Mattől. A lányok amilyen gyorsan csak tudtak bementek a szórakozóhelyre, én még összeszedtem a cuccaimat az anyósülésről és én is búcsúzásként megöleltem Mattet. 

- Most sem tudom felfogni, hogy hogyan lettél ilyen magas. - A melle alá értem. Hihetetlen. 

- Hát az idő csodákra képes, de ezt te is tudod. - Bók volt? Annak kellene vennem szerintem. Fülig vörösödtem. - Na miért lettél ilyen piros, csak nem meleged van? Eddig fáztál.

- Na jó, most már békén hagyjuk egymást. Menj csak kocsikázni, mi meg bemegyünk és jól érezzük magunkat. - Kaptam magamra a kardigánomat, de nagyon hideg volt és kezdtem vacogni. 

- Biztos be akarsz menni oda? - Saját maga is meglepődött a kérdésen, amit fel mert tenni.

- Miért ne akarnék? - De igaza van. Én abban a negyed órában amíg Mattel beszélgettem sokkal jobban éreztem magam, mint amikor a Friends-ben voltunk.  Sokkal jobban esett az, hogy egy olyan emberrel beszélgetek, akit évek óta nem láttam. De ott van bennem az ambivalencia is. Be akarok menni és kirúgni a hámból, mert már régen volt rá példa, hogy én ezt csinálhattam. De lehet, hogy nem most kellene. És nem itt, sokan ismernek és ha bármi olyat csinálnék az este folyamán amire nem lennék büszke azt több ezer ember látná a szórakozóhelyen és másodpercek alatt már a médiában lennék. Rossz címszóval méghozzá. 

- Ezt csak te tudhatod. Mellettem a kocsiban van még hely és tudod... Csak gurulgatnék, semmi komoly. Meg egy kis Kanye West. 

- Ha nem Kanye, hanem Taylor szólna, akkor még csatlakoznék is. 

- De ha szeretnél, akkor maradhatsz. De én jobban örülnék egy jó beszélgetésnek, mint két régi barát. 

- Legyen. Szólok a lányoknak. Úgyis úgy tűnik nélkülem jobban érzik magukat.

- Nem is értem őket. - Mosolyra húzta Matt a száját és beszállt a kocsijába. 

Ahogy betettem a lábamat a szórakozóhelyre úgy be is kellett fogni az orromat, ugyanis nagyon erősen lehetett érezni a fű szagot. Még szerencse, hogy a ma estét nem idebent fogom tölteni, ugyanis a wc felett kellene görnyedtem, úgy felbolydul a gyomrom ettől a szagtól. A lányokat az egyik pultnál találtam meg, kértek valami italt. Amilyen gyorsan csak tudtam elmondtam nekik, hogy mégsem velük leszek az este folyamán és egyesével elmondtam nekik, hogy ha baj lenne az este, akkor írjanak vagy akár hívhatnak is. 

- Jó gyorsan megtaláltad őket. - Amint beülök az autóba Matt már rám is nézett és végig vezette rajtam a tekintetét. 

- Olyan fű szag volt, egyszerűen ha tovább maradok behányok. - Bekötöttem magam és kérés nélkül elvettem a telefonját, majd a Spotify-on bekapcsoltam Taylor Swift egyik örökzöldjét, a Bad Blood-ot. 

- Ki mondta, hogy elveheted a telefonomat?

- Mindig ez volt a szokás, vagy a te telefonodról ment a zene vagy Harryéről. 

- Így emlékszel rá? 

- Hoygne. A barátaim voltatok. - Így igaz. Tényleg a barátaim voltak, addig a pontig, amíg már nekem is elegem lett ebből. Próbálom úgy felfogni, hogy az a múlt. Három év. Az alatt nem csak én változhattam, hanem ők is. Matt is. Shawn is. És Harry is. 

- Zavar a szó a mondat végén. Nem kellett volna így alakulni. Tényleg sajnálom. 

Aztán pár percig csendben voltunk, senki nem szólt a másikhoz. Csak a zene hallatszódott és ahogyan szeli a kilómétereket Matt. 

- Mikor lett jogosítványod? - Megkérdezem tőle ami hirtelen eszembe jutott.

- Most már lassan egy éve van. 

- Jó a kocsid is amúgy. Köszi, hogy bekapcsoltad az ülésfűtést. 

- Csak hogy ne fázz. Nem lenne jó, ah megfáznál. Hogyhogy itthon vagy amúgy? Meg hogy alakult ki ez a modell munka neked? - Kicsit lejjebb halkítja a zenét, hogy jobban halljuk egymást. 

- Hát az ügynökömnek most lesz kisbabája. Erősködött, hogy ne jöjjek haza, hanem dolgozzak tovább, csak akkor másik ügynököt kellett volna keresnek. Inkább maradtam a biztos beváltnál, aki elindított engem ezen a pályán. Huh, hogy indult? Vicces kis sztori. Instagrammon fedeztek fel és rám írt egy Patrick nevű férfi akinek nem is volt profilképe, nem is volt neki követője azt hiszem. Azért írt, hogy megkérdezze érdekelne-e a modelkedés, ugyanis szép nagyon a hajam, az arcom is nagyon fotogén. Aztán én visszaírtam neki valami nagyon alpári szöveget és elküldtem melegebb éghajlatra. Aztán rám írt emailben, ott minden olyan dokumentumot elküldött amivel igazolja, hogy valós személy és minden igaz amit leírt nekem. 

- Kurva anyáztál neki, ugye? - Tudta.

- Mint régen. 

Onantól kezdve megszűnt létezni az idő. Eltűnt az óra kattogása s csak a mába kapaszkodtunk. Néha-néha ránéztem a telefonomra azért, hogy szemmel tartsam, hogy a lányok nem írtak-e. De nem. 

Hajnali egy óra.

Aztán hajnali kettő.

Majd háromkor megszólalt a telefonom. Vagyis az ébresztőm.

- Ne haragudj, ez az ébresztőm volt. Elfejetettem kikapcsolni. 

- Te ilyen korán kelsz? - Csodálkozik. 

- Koreában nem hajnali három van. Idő eltolódás. 

- Most viszont hajnali három van. Ideje lenne hazamenni, nem gondolod? 

- De. Jó ötlet, lassan egy napja talpon vagyok. 

Amikor kitett a házunk előtt, lágyan magához ölelt, nem tolakodóan. Nem tudni mit hoz az idő. 

- Ne adjam meg a telefonszámom? - Teszi fel a kérdést.

- Minek? Hiszen tudsz írni, ha lenne valami. 

- Te is akarod! - Mondja, de a mosolyára csak én egy mosollyal válaszoltam és másodperceken belül a mosolya helyett a csukott bejárati ajtót láttam.