Mi baj lehetne abból, ha elmegyek a barátnőimmel bulizni? Remélem, hogy a médiába azért nem fogok emiatt bekerülni.
- Valaki tudna adni valami olyan ruhát, amiben nem fognak felismerni engem?
Sarahnak nagyon nőies a stílusa, így semmiféle képpen nem szerettem volna, ha ő ad nekem kölcsön néhány ruha darabot. Az a stílus amit ő képvisel, az hozzá tökéletesen passzol, az arcához és a hajához is egyaránt, de hozzám azonban nem. Szeretem magamon a zöld és sárga ruhadarabokat, ugyanis a vörös hajamhoz tökéletesen passzol. A fotózásokon is próbálnak erre odafigyelni, ugyanis ezek a színek tökéletesen kiemelik azt, hogy a vörös hajam mellett még hófehér is a bőröm és szeplők borítják azt.
- Ez megfelel? - Maya matat a szekrényébe, majd egyszer csak előránt egy hosszú babarózsaszín kisestéji ruhát, aminek a közepén mély dekoltázs virít.
- Szerintem ebben inkább majd elmegyek egy vörös szőnyeges vonulásra. - Nevetem el magam és ezzel a mondattal tudtára adtam Mayának, hogy ennél egy kissé visszafogottam ruhát szeretnék ma felvenni. Néhány percbe bele telik, amíg Maya kiválaszt egy újabb felsőt, ugyanis amíg nekem szélesebb egy kicsit a csípőm, neki a combjai teltebbek így kevés ruha válik használhatóvá, de a keresgélés alatt egyikünk sem unatkozik, ugyanis megbontjuk más a második pezsgőt. Néha-néha én is belekortyolok, de odafigyelek a mennyiségre.
- Na! Szerintem ez már tényleg jó lesz! - Kiemeli a ruhakupac aljáról azt a ruhát, ami tökéletesen állna rajtam. Menta zöld és kék színnek az ötvözete. Egy hosszú lenge ruha. Egyszerűen csodálatos. - Tetszik?
El is felejtettem neki válaszolni, ugyanis csak a ruhára fordítottam a létező összes figyelmemet. Egy ,,Igen! Csodálatos." válaszadás után, már ki is kaptam Maya kezéből és amilyen gyorsan csak tudtam magamra kaptam. Ahogyan belenéztem a tükörbe úgy el is csodálkoztam egyszerre. Maya kezében nem láttam, hogy ennek is viszonylag mély és vad a kivágása, de nem csak a mell részénél, hanem a hátánál is. Kétely alakult ki bennem, hogy felvegyem-e ezt a ruhát, ha csak egy bulira megyünk. De színe viszont tartotta bennem a lelket, hogy a válaszom igen legyen.
- Gyönyörűen áll rajtad. - Annah száját hagyták el ezek a szavak először, de utána Sarah és Maya is megerősítette a korábbi kijelentést. - És nem! Nem túl sok! - Tudta, hogy mi lett volna a reakcióm a dicséretek hallatán.
- Köszönöm Maya! Vigyázok rá, mint a szemem fényére.
- Hagyjad csak, a tiéd lehet. Ezt még ballagásomra vettem, de azóta felszaladt pár kiló amióta Harryvel együtt vagyok. Tudjátok milyen jól főz. - Innentől kezdve kezdetét vette a beszélgetés a párkapcsolati témáról. Mindenki beletett valami történetet a közösbe, kivéve én. Nem igazán tudnak semmi a lányok az én szerelmi életemről, kimondottan egy kapcsolatom sem volt. Azonban volt valaki kint Koreában, aki az egyik munkatársam volt pár hétig és az idő alatt elkezdtünk ismerkedni, azonban amikor kiderült, hogy van barátnője megszakítottam vele minden kapcsolatot.
- Lassan jó lenne indulni, nem gondoljátok? - Teszem fel elsőként a kérdést, ugyanis már bőven besötétedett, és a tavaszi est szellőt hozott magával, ezért jónak láttam, ha elindulnánk a szórakozóhelyre, ugyanis nem szerettem volna ebben a kis kivágott ruhában megfázni.
- Hívjak taxit? - Tette fel a kérdést Sarah. - Matt is elméletileg elnéz valahova este, aztán lehet, hogy...
- Matt? - Nem teljesen értettem, hogy kerül a képbe Matt. Évek óta nem hallottam róla, csak néha-néha adott be az instagram értesítést arról, hogy likeolta egy-egy képemet.
- Igen, Matt. - Felelte Sarah, miközben igyekezett, hogy a táskájába összeszedje az összes hasznos kelléket az estére. - Valakinek van egy szájfénye?
- Mindjárt adok. - Kezdtem el kutatni a táskámba, majd miután odaadtam Sarahnák, folytattam a kérdezősködést. - Ti együtt vagytok?
- Isten ments! Nem, csak megmaradt a baráti társaságunk, néhány hetente találkozunk, beülünk iszogatni a Friends-be.
A Friends. Amikor még én annak a társaságnak a tagja voltam, amikor még itt laktam, nem jártam a világot a munkám miatt, akkor én is sokat jártam velük. Nem tudtam, hogy az a baráti társaság még egyben van.
- Akkor csak úgy simán elvinne minket?
- Igen, mivel egyrészt barátok vagyunk, másrészt meg ő is kint tervez lenni a városba és találkozni valakivel vagy valakikkel.
Valakivel. Matt-el egy általánosba jártunk és negyedik osztályos koromban fülig szerelmes voltam belé. Hosszú barna haja volt, minden lány odavolt érte. Aztán ahogyan felnőttünk együtt, úgy el szállt ez vele együtt. Barátok lettünk, senki nem tekintett senkit olyan célpontnak, amit majd idővel szeretne megkaparintani. Akkor nálunk tényleg működött a fiú-lány barátság, hiszen azzal a hét-nyolc emberrel együtt nőttem fel, azonban senki nem tudott arról, hogy nekem tíz éves koromban tetszett Matt.
- Ja. Okés, akkor ő nem is iszik, hogy ha kocsival jön. - Nem tudom miért tettem fel ezt a kérdést, csak el akartam kerülni a kellemetlen kérdéseket, hogy én mégis miért lettem hirtelen kíváncsi Mattre.
A választ magam sem tudom.
- Na gyertek. Mindjárt itt van. - Siettet bennünket Sarah. - Stipi stopi anyós ülés!
Tehát elkezdődött az este, amiből már nem tudok kihátrálni. Nem mintha akarnék, de valami furcsa érzés kerített engem hatalmába. Valószínűleg csak amiatt, hogy évek óta nem tehetettem meg, hogy valahova elmegyek és jól érzem magam csak úgy. Minden egyes pezsgőnek ami lefolyt a torkomon megvolt a szimbóluma. Igyunk pezsgőt, ugyanis jól sikerült a fotózás. Igyunk pezsgőt, ugyanis felkért a Vouge egy fotózásra.
Ma viszont minden azért csinálok, mert jól esik, mert én szeretném és senkinek nem kell megmagyaráznom.
Ahogy kiléptem az ajtón kicsit megcsapott a hideg, ugyanis csak egy vékony kardigán volt rajtam, a szoknya alá még harisnyát sem vettem fel.
- Én ülök előre! - Ismételte magát Sarah
Maya, Anna és én maradtunk hátul s mivel én voltam a legvékonyabb ezért nekem kellett középre ülnöm a visszapillantó tükörrel szemben.
- Helló Matt, köszi a fuvart! - Matt nem száll ki az autóból, azonban Sarah így is félvállról megölelte őt köszönetképpen.
- Sziasztok! - Matt félig hátrafordult aztán megállapodott a tekintete rajtam.- Te hazaugrottál?
- Szia! Igen.
- Kiről fognak most olyan jó képeket csinálni hogy ha te itt vagy? - A kérdésétől fülig vörösödtem, még az volt a szerencsém, hogy előre fordult és elindította az autót. De a tekintetétől nem szabadultam, ugyanis a visszapillantó tükörben találtam magam szembe a barna szempárral.
YOU ARE READING
Esély
Roman d'amourLalya egy fiatal 19 éves lány, aki sok férfi gondolatában jár nap, mint nap. Azonban az ő fejében csak egy dolog jár; a munka. Emiatt nem fordít elég időt a magánéletére s igencsak egyedül találja magát egy nap. Amíg aztán néhány barátnőjével egy is...