2018. 05. 26.

370 40 199
                                    

Tate szemszöge
(végzős buli)
3744
Jó olvasást!💜

Tate a harmadik itala után összeszedi magát, hogy odamenjen Alexhez, mert két napja van megérteni a matek feladatok többségét. Annyira nem fél a vizsgától, hisz Louisnak is sikerült két éve - és azért nála jobban tudja. Ha Louist felvették, őt is felfogják, de ha már itt a lehetőség, lehet megérné két napot csak a matekra szánni.

- Mindjárt jövök -jelenti ki Tate és megigazítja a haját. Louis halványan elmosolyodva megrázza a fejét, de nem szól semmit, Tate pedig nem foglalkozik vele, mert ezt már úgyis megbeszélték. Annyira szereti Louisban, hogy nem fog beleszólni semmibe, csak ha az árt Tate-nek, így Tate tudja, hogy ha ez egy rossz döntés lenne, Louis rászólna.

Tate átlép néhány földön hagyott üvegen, elgondolkozva mit csinálnak ezekkel a buli után, mert nem tudja elképzelni ezeket az embereket, ahogy másnap összeszedik az itt hagyott szemetet. Nem biztos, hogy túléli a gimit ilyen emberekkel, de próbál találni valakit, aki jófejnek is tűnik, nem csak gazdagnak. Alexen kívül.

Nem barátkozni jött, de látni akarta kik járnak ide, és eddig nem nyűgözte le ez a hely. Más lehet együtt felnőni, aztán idejárni, de Tate ettől csak kevésbé akar.

Tekintetével megtalálja Alexet, aki az egyik rozoga fa padon ül, amik elvétve vannak az erdőben. Az asztalok, amiken az italok állnak, és a fények a fákon nyilvánvalóan nem ide tartoznak, de minden más, mintha egy nyitott táborozó terület lenne, ahol meg lehet pihenni és lehet tüzet gyújtani.

Ha egy sima partin lennének, Tate nem menne csak úgy oda Alexhez, akkor se, ha csak egyedül ül egy sörös üveggel, akkor se, ha kedves volt vele, de ha már itt van, nincs vesztenivalója. Mondogatta magának, hogy csak akkor fogja megérni eljönni, ha legalább beszélhet Alexszel, és Louist sem zavarja, szóval össze kell szednie magát. Bátornak kell lennie, úgyis több az önbizalma mikor teljes sminkben van, így meg tudja csinálni, ez nem is csak ő - olyan védtelen lenne nélküle.

Mielőtt odamehetne, Alex tekintete megtalálja, és ad neki egy kis mosolyt, ami a lány szervezetében az alkohollal együtt tökéletesen elég motiváció.

- Úgy tűnsz, mint aki unja -jegyzi meg Tate odasétálva hozzá.

- Unom is -néz fel Alex. - Túl sokadik. Te?

- Nem túl izgalmas, de nekem első -von vállat Tate és körbenéz. - Azt hittem nem unalmas, ha vannak itt barátaid.

- Gondolom nem -ért egyet Alex.

Tate hirtelen nem tudja mit mondjon erre, mert azt gondolta ezek Alex barátai, ha már Harry társasága. Ez a beszélgetés mégse olyan egyszerű, mint gondolta, mert nem ismerik egymást és talán Alex csak jófej volt, nem akarna lógni is vele.

- De ha unatkoznál, ez a pad van arra kijelölve - biccent Alex maga mellé, mire Tate elmosolyodik, de igyekszik tartani magát, hogy ne tűnjön bénának.

Tate leül mellé a másik oldalra és a padra teszi a kezeit maga mellett. Annyira zavarban van, annyira nem is érzi magát teljesen önmagának. Sosem hitte volna el, hogy ő belőle ilyet váltana ki bárki.

- Most hogy leültem az unatkozó padra, meg lett pecsételve a sorsom? -kérdezi Tate oldalra nézve.

- Most, hogy mondod, lehet én is itt rontottam el -mondja Alex, mire Tate visszafordulva az emberek felé elmosolyodik.

- Ennyire rossz?

- Nem olyan rossz.

Tate egy kis ideig figyeli, ahogy egy már most részeg fiú próbál elcsábítani egy lányt egy csapatból.

pil extra |HU!larry™|Donde viven las historias. Descúbrelo ahora