A megszállott (BEFEJEZETT)

4. fejezet - Mi történik velem?

Vér. Mindent vér borított. A padlót, a fülkét, a csapokat, a ruhámat.

Kimberly annyira meghökkent, amikor megjelentem, hogy védekezni sem tudott. Vagy csak nem volt ideje, mert amint elém tárult kecses arca, fogtam a sniccerem és belebasztam a nyakába. Aztán a szemeibe, a hasába, ahol csak értem, hogy minél kevesebb esélye legyen küzdeni.

Zihálva néztem a testet, hátha megmozdul. Hátha találok rajta még egy pontot, ami abszolút mozgásképtelenné teszi őt.

De nem történt semmi. Úgy volt ráborulva a belsőségeire, minthogyha egy puha takaró melegítené őt alulról. Nagyon érdekes az emberi test biológiáját ilyen formában látni.

Az erőteljes lila szín, amely befedte a látókörömet kezdett szertefoszlani. Minél tovább szemeztem Kimberly megkínzott holttestével, annál több színt kezdtem újra látni és annál tisztábbá vált számomra, mit is műveltem.

EMBERT ÖLTEM!

A pupillám beszűkült, a testem elengedte az egyensúlyt. Leborultam Kim mellé. Egyszeriben olyan hisztérikus hangulat lett rajtam úrrá, hogy csak sikítani tudtam és megállás nélkül folytak a könnyeim.

Hányinger kerülgetett a látványtól, de nem tudtam odébb menni. És a véres ruhám sem segített a helyzeten. Telibe ráokádtam Kimberly testére.

Nehézkesen vonszoltam magam a hideg padlón. A csaphoz akartam eljutni, hogy legalább az arcomat megmossam, de ehhez is alig volt energiám. Mintha valami leszorította volna a testemet és meggátolta volna, hogy járni tudjak.

Fájdalmas mozdulatokkal kezdtem magamról lerángatni a friss vérrel átitatott egyenruhámat. A torkomat még mindig egy hatalmas gombóc irritálta, a gyomrom úgy sajgott, hogy azt hittem, ketté török.

Kim holttestére dobtam rá a blúzomat, a szoknyámat, a zoknimat és a cipőmet is. Egyedül a fehérneműimet nem akartam levenni. Így is feszélyezve éreztem magam ebben az épületben, amiért mostanra ilyen kevés ruha maradt rajtam.

Felcsimpaszkodtam a mosdó szélére. Megengedtem a csapot, s vagy ötször átmostam az arcomat.

Felnéztem a tükörbe... alig hittem el, hogy akit látok, az én vagyok. Az arcom olyan meggyötört volt, minthogyha csak konténerből másztam volna elő. Óriási karikák virítottak a véreres szemeim alatt. A bőröm hófehérré sápadt, az ajkaim ki voltak száradva.

Elszörnyülködve fordítottam hátat a tükörnek. Nem fért meg a fejemben, hogy ez a horrorisztikus alak én vagyok! Mégis mi a fasz történik velem...?

Kétségbeesetten kukkantottam ki az ajtón, hogy valaki hallotta-e, mit csináltam. Sehol senki.

Becsuktam az ajtót, majd hatalmas sóhajokat eresztve neki dőltem.

Harmadik napja, hogy az Ördög rezidenciáján járok és már kiontottam egy ember életét. Hogyan süllyedhettem idáig? Hogyan hagyhattam, hogy ez megtörténjen?!

Miért kellett ide visszajönnöm?! Annyiszor próbáltam magam meggyőzni, hogy ne, de egy részem képtelen volt ezt elfogadni!

Olyan... mintha valami bennem át akarná venni az irányítást a testem és a lelkem felett egyaránt. Ami arra késztetett, hogy Kimberlyre fegyvert fogjak. Ami azt sulykolta belém, hogy ő és a szerelmem viccének a tárgya én magam vagyok.

Mintha tudta volna, milyen fájdalom fullaszt belülről, s ezt kihasználva olyan hangokat hallatott a fejemben, amik sikeresen meggyőztek arról, helyes a határaimat átlépni és a dühömet szabadjára engedni.