A megszállott (BEFEJEZETT)

10. fejezet - Belső ellentét

Rettenetesen nagy a baj. Még annál is nagyobb, minthogyha a rendőrség az egész St. Constance előtt tartóztatott volna le!

Ugyanis annál a ribanc Mollynál van a bizonyíték, ami lebuktathat engem Regina megöléséért! Ráadásul ebbe az ügybe belekeverte a hebefil pasiját is és ki tudja, mit nem vallott még be! Lehet, hogy valójában a fél iskola tudja már az igazságot... Ettől a csajtól olyan elvárni az őszinteséget, mint haltól az elevenszülést.

Ah, mondhatok bármit... ezúttal nagyban hozzájárultam ahhoz, hogy Molly kibaszhasson velem. Ha nem akartam volna eszelősen partnerkedni Sátán terveiben, mindez nem történik meg. Na, meg ha a rosszabbik felem nem ébred öntudatra és nem szúr le mindjárt két embert! Furcsa, de azóta sem jött elő. Valószínűleg ahhoz már ő is gyáva, hogy vállalja a felelősséget a tetteiért!

Ha Molly egymaga hordozná ezt a titkot, talán könnyebben elintézhetném. Azonban így, hogy Mr. Davis a háta mögött áll, nincs semmi esélyem! Alapvetően is félek attól az embertől, mióta dühkitörései vannak és olyan pletykák terjengenek róla, hogy diáklányokat molesztál. Eddig is úgy kezelt engem, mint egy kóbor kutyát, most még rá is fog kontrázni, mivel megteheti! Biztos, hogy zsarolni fog engem, főleg, ha Molly még élvezi is a látványt. Márpedig én nem akarok egy harminc éves tanár ütlegelhető szexrabszolgája és egy karvalyorrú luxuskurva lábtörlője lenni!

Amióta Molly elment, azóta gubbasztok az ágyamon és próbálom kiötleni, hogyan akadályozhatnám meg őt. Nem vagyok hajlandó visszaesni abba az állapotba, amiben hónapokon át tartott engem. Tuti addig kínozna, amíg bele nem döglök! És miattam senki nem állítana fel egy drága halotti oltárat!

Viszont, ha nem megyek be holnap hajnalban... Mollyék biztosan jelenteni fogják az esetet. Lehet, hogy tévedek és csak rám akart ijeszteni, de mégis mi vesztenivalója van? Nem éri meg kockáztatni.

Hah, nem sok lehetőséget látok magam előtt... lehet, hogy... ismét Sátánhoz kell fordulnom. Még akkor is, ha tudom, hogy egyre mélyebbre zuhanok az általa ásott gödörben. És a folyamatos problémákkal, amiket számomra kreál, állandóan kénytelen leszek hozzá visszamenni, hiába hagyom ott mindig. Ez az igazi ördögi kör.

Ha már hivatalosan is a démonok közösségének a tagja vagyok, elvárom, hogy segítsenek nekem. Megérdemlem. Azok után, hogy annyi mindent tettek velem... a felére nem is emlékszem!

Nem tudom, hogyan fogom őket meggyőzni, mivel valószínűleg abszolút leszarják! A megszállottnak biztosan sikerülne kivívnia magának a démonok tiszteletét. Tökéletes karizmája van hozzá.

Ahj, miért romantizálok egy gyilkost, aki el akarja sorvasztani az agyamat?! Lehet, azért, mert most is tevékenykedik. Tudja, hogy nincs más lehetőségem, mint együttműködni vele és a szörnyekkel annak érdekében, hogy Mollyt megfékezzem. Borzasztó, hogy még úgy is felül tud rajtam kerekedni, hogy nem hallom a torz hangját a fejemben!

Elkeserítő, hogy akkor is nekem van bűntudatom, amikor nem én követtem el a gyilkosságot, hanem a rosszabbik felem, a testemet felhasználva. Fogadni mernék, hogy ellentétben velem ő a félelem és a megbánás leghaloványabb szikráját sem érzi! Ez az érzéketlenség, ami megállíthatatlanná teszi őt, s amiért részint csodálattal tekintek rá. És szerintem ő is ugyanezt csodálja Sátánban. A végzetes rajongás az, ami a többi érzelmet nem hagyja levegőhöz jutni.

Akárhogy is, ezúttal tényleg eggyé kell válnunk, hogy kezdjünk valamit Mollyval. Nem akarom újra átélni a régi idők borzalmait. Sőt, ha a megszállott nem tör fel bennem, lehet, még mindig úgy gondolkodnék, mint két éve. Talán meg kellene neki köszönnöm... nem. Még nem ismerem eléggé. Meglátom, hogyan fog viszonyulni a jelenlegi helyzethez; segít nekem, avagy sem. Az biztos, hogy nem Molly fog nevetni a végén. Már nem az vagyok, aki valamikor epekedve nyáladzott a fényes hajzuhatagáért és a Dior táskájáért.