Az életről tizenèves fejjel

Fehér sötétség

Testem maroknyi a végtelen sötétben,
De lelkem puha tenyeredbe simul.
Elveszett vagyok a világ csendjében,
De te befogadsz, és létem kivirul.
Színüveg vagyok, apró és törékeny
De szívem puha selyemmel kibéleled
És szememben így még lehunyva is
Kiolthatatlan láng remeg.
Sok sebem izzik, a kín kér jegyesül,
De bepólyál, átsző láthatatlan fényed,
És veled, Teremtőm, együtt alkotom
A gyönyörű homályt, a fehér sötétséget.