Egypercesek

Angyal Pt.1 (Marvel)

Kezdem a legelején. Angelina Palmer vagyok. Legalábbis éveken keresztül ebben a tudatban éltem. Az Angelina egyébként azt jelenti, hogy angyal és tiszteletlen. És ez pontosan illik rám. Anyám mégsem volt olyan bolond. Az ő neve Elizabeth Palmer volt. Az ő neve uralkodót jelent. Pár éve halt meg. Konkrétan halálra itta magát. Elég kicsapongó életet élt, ezért sem ismerem az apámat. Anyu mindig azt mondogatta majd egyszer, ha itt az ideje mindent elmond. Nos, ez sosem következett be, ugyanis meghalt. Viszont hagyott egy halom levelet a számomra. Ezek egy részét már elkezdtem kibontogatni, de semmi lényegeset nem találtam még. Na meg aztán iskolába is kéne járnom, ismétlem, csak kéne. Eszem ágában sincs folytatni a tanulmányaimat. Éppen, hogy felnőtt lettem. Most már hivatalosan is ihatok a bárokban. Idáig kamu iratokkal járkáltam és anyám megmaradt pénzéből éltem. Valami nagy bizniszben lehetett benne. Meg amúgy az életstílusa mellett elég sok befolyásos embert ismert. Mindig puccos partikba járt. Huszonegy évvel ezelőtt így ismerkedett meg apámmal is. Anyám állítása szerint hatalmas szerelem volt, csak rosszkor találkoztak. Elvileg az apám már azt sem tudhatta, hogy én születendőben vagyok. Anyu mindig azt mondta, hogy ez így a legjobb mindenkinek. Apa valami fontos ember volt már akkor is, és ha kitudódott volna, hogy születendőben van egy gyerek, az senkinek sem vált volna előnyére. Kivéve a rosszakaróinak. Soha nem beszélt apámról név szerint. Keveset tudok a kettejük történetéről.

Mindennap kinyitok egy levelet. Lassan, de kezd összeállni a kép számomra. Már lassan azt sem hiszem el, hogy anyám tényleg meghalt. Állítólag a SHIELD-nél dolgozott és azért kellett meghalnia, hogy én biztonságban tudjak találkozni az apámmal. Meg elvileg vannak valami képességeim. Ezekből amúgy már tapasztaltam. Éjszakánként mikor battyogok haza kótyagos állapotban, olyan mintha mégsem lennék az, főleg mikor el kell verni valakit. Olyan vagyok, mint a tini nindzsa teknőcök. Este mászkálok a sötétben és elverem a rosszfiúkat. Ehhez értek és ebben elég jó is vagyok. Ja és amúgy ilyen alkalmakkor került már sor az erőm, illetve erőim használatára.

Anyám nagy koponya volt, és a levelekből kiderül, hogy apám is egy zseni. Természetesen ebből én is kaptam rendesen. Az elmúlt három évben nagy ívben kerültem az iskolákat, meg hát már előtte is. Túl unalmas volt a számomra.
Egy lepukkant lakásban élem a mindennapjaimat. Illetve csak pár órát, amikor nem épp az utcán, a város másik felében barangolok valahol. Nagyon szeretek sétálni. Teljesen kikapcsol és megnyugtat. Na meg szeretek új helyeket felfedezni.

A mai nap is szokásosan kezdődött. Előkutattam a sorban következő levelet, amit egy whisky-kóla társaságában olvastam át. Na meg azért ittam egy kávét is. Biztos ami biztos alapon. Szóval a levelet csak gyorsan átfutottam, de már a második sornál megakadt a tekintetem, úgyhogy szépen lassan, alaposan az elejéről kezdtem olvasni. Anya valami Nick Fury nevű embert többször is említett már. Ha jól raktam össze, akkor ő volt a főnöke, de csak részben. Tehát valami extra fontos emberek között, extra fontos helyen dolgozott a nő. Beszarás, hogy tökéletesen tudta végezni a munkáját, közben meg vedelt, mint a gödény. Na meg, mint már említettem rengeteg buliban és kocsmában megfordult.

Múltkor a városban volt valami balhé. Istenek, földönkívüliek, meg szuperhősök. Csak a szokásos. Az viszont már kevésbé volt átlagos, hogy a mai levélben az állt, hogy nézzek körül a Stark toronynál. Mégis minek kéne nekem odamennem? Semmi keresnivalóm egy olyan helyen, mint az. Főleg teljesen egyedül. Mindegy, úgy voltam vele megnézem mi van arra, legalább sétálok egyet. Egyáltalán nem fáradok el ha sétálok és ha hosszabb távot kell teljes sebességgel futnom, akkor is elég jól bírom. Ez is az egyik képességem. Anyának is volt egy pár, amellett, hogy mekkora zseni volt.

Majdnem az egész napom ráment erre a tornyos látogatásra, a semmiért. Számomra semmi érdekeset nem találtam ott. Még anyámat sem. Pedig reménykedtem benne, hogy ott lesz. Egyre jobban biztos vagyok abban, hogy nem is halt meg, csak nekem azt mondták és akkor így mindenki biztonságban van.
Ahogy hazaértem furcsa érzés kerített hatalmába. Valaki van bent a lakásban. Ezt már a földszinten éreztem, később pedig igazam is lett, hiszen a bejárati ajtó résnyire nyitva volt. A kanapén egy fekete kabátos, szemkötős fazon ücsörgött.