Megtévesztő Szerelem 3. fejezet ( SZÜNETEL)

9.Rész

Sziasztok babócák! Köszönöm a sok pozitív véleményeteket. Annyira örülök hogy így szeretitek Stella és Chris történetét. Be kell nektek valljam annyira nehezen váltam meg tőlük mikor befejeztem a második fejezetet hogy hetekig azon agyaltam folytassam e mert nem akartam őket elengedni. Köszönöm nektek hogy itt vagytok nélkületek már régen nem lenne folytatás. Imádlak titeket, jó olvasást és sok sok puszi nektek 🥰🥰🥰♥️♥️♥️

Három teljes nap. Három teljes nap el telt, és nem volt időm semmilyen tervet készíteni, sem felhivni a telefonszámot. A munkától ki nem látszom , és Chris-el sem nagyon találkozunk. Néha együtt vacsorázunk, néha pedig azt sem veszem észre mikor száll ki melőllem az ágyból. Teljesen becsavarodtam. Tálálkozni akarok apával, de anyáékat is alig látom. Folyton dolgoznom kell, és néha úgy érzem Chris már azt sem veszi észre hogy ebben a házban vagyok. Tegnap, újra bementem annak a Dereknek a cégjéhez bevinni valami papírokat, és azt vettem észre hogy Chris fel sem figyelt rám, hogy tovább mosolygott arra a ribancra, és csak rá figyelt. Minden kezd a feje tetejére állni, és én kezdek megőrülni a tudattól hogy az apám valahol vár rám.

- Stella? Szivem? Hahó? - néz rám Chris.

- I-igen? - rázom meg fejem.

- Jól vagy? - fogja meg arcom.

- Igen, én csak kicsit el bambultam, de semmi baj - mosolygok..

- De igen is van! - fogja meg kezem.

- Talán veled történt valami? - fogom meg arcát.

- Nem... inkább velünk - néz maga elé, én pedig meglepödőm. - Alig látjuk egymást. Alig beszélünk egymással, és ez nem jó.

- Tudom.
- Sajnálom ha bármivel megsértettelek az elmúlt napokban, vagy nem úgy viselkedtem veled... Sajnálom hogy kevés időt töltünk el egymással - húz mellkasához, és szorosan átölel. Ez most annyirra jól esik.

- Talán tennünk kellene az ellen amiben most élünk. Menjünk el valahova, csak te és én. Ketten.

- Ez jól hangzik Babám. Menjünk el valahová. Rád bízom.

- Mit szólnál egy kis utazáshoz? - nézek rá.

- Legyen, mehetünk bárhová.

- Bárhová? - kérdezem vissza, és már tudom is hová fogunk menni.

- Igen, ahová szeretnéd - mosolyog.

- Jól van, de szeretném ha meglepetés maradna míg oda nem érünk. Oké? - vigyorgok, mire bólint és magához húz.

- Itt vagy mellettem, és még is annyira hiányzol. Ketten vagyunk most is... az éjszakában, egy szobában... egy ágyban... még is annyira távol érezlek magamtól - simogat végig gerincemen. - Hiányzol... - suttogja fülembe, amitől kiráz a hideg. - Hiányzik a feleségem érintése...- húzza végig ujjait melleim között. - Hiányzik a csókja. - simít végig alsó ajkamon... - Hiányzik a teste - kerekedik fölém egy pillanat alatt,

- Te is hiányzol nekem. Fogalmad nincs róla mennyire!

- Talán.. megmutathatom, hogy én mennyire hiányoltalak téged - térdel lábaim közé, majd óvatós mozdulatokkal lehúzza rólam bugyimat, és végig simit hasamon erős ujjaival. Ahogy kirajzólódik testének körvonala, ahogy a kevés fény feltárja nekem meztelen testét, attól extázisba esem, és amikor nyakamat csókjaival boritja, attól ellazul testem. Ahogyan megérint, ahogyan simogat, ahogyan minden egyes mozdulatával azt sugallja hogy akar engem attól kezdve megszabadulok minde féle stressztől. Ő a stresszem forrása, és egyben a stresszóldom is. Szerelmes vagyok belé őrülten, miközben folyton veszélyben vagyok melette, még is akarom őt! Akarom ezt a veszélyt ami az ő szerelmével jár. Akarom ezt a stresszt mert ő az aki végül nyugalmat ad nekem. Szükségem van minden rosszra ahhoz hogy jó legyen... hogy élvezetes legyen hogy végül ez legyen a végzetem mert ő az én végzetem.