,,Amióta nálam laksz'' 9.RÉSZ

38 1 0
                                    

Megérkezett Bruno ő is elegánsan öltözött fel. Fel mért majd egyből karon fogott és behúzott az autójába. Nem értettem hova megyünk, de abból, hogy elegánsan kellett öltöznünk valószínüleg étterembe. Még 3 napot leszek itthon utána padig vissza kell mennem a suliba. Lizivel mindíg irogatok, hogy melyikünkel mizu. Arról is tud, hogy Bruno valamit akar ma. Megérkeztünk valahova. Kinéztem az ablakon és láttam, hogy tényleg egy étteremnél vagyunk. Mikro kiakartam szálni Bruno már ott volt és nyitotta nekem az ajtót.

-Mióta vagy te ilyen uri ember?-Kérdezem vicceskedve és meglepődve egyszerre. 

-Amióta nálam laksz.-Közölte miközben én kiszálltam.

-Magyarán kemény 4 napja.-Nevettem el magam és elindultunk be az étterembe. Beérve egy aranyosnak tűnő nő fogadott minket.

-Van foglalásuk?-Kérdezett rá.

-Pető Bruno névre.-Mondta Brnuo a nő pedig elkezdett egy asztalhoz vezetni minket. Gyönyörű volt. Egy ablak mellett ültünk ami a Dunára nézett. Bruno kihúzta nekem a széket leültem és ő is leült mellém.

-Szóval milyen felindulásból hoztál ide?_Kérdeztem rá arra ami eddig is érdekelt.

-Együnk és desszert elött elmondom.-Mondta és már ki is hozták az ételünket.

%Desszert elött%

-Szóval most már elmagyarázod?-Kérdeztem rá.

Jókislány (Brunoff.)/BEFEJEZETT/Dove le storie prendono vita. Scoprilo ora