Janka az ágyában feküdt aznap este. Sötét még nem volt, de a nap egy pár perce az naplemente számláló szerint már nem volt fenn. Borzasztóan gyötörték az aznap délután történt dolgok, pedig tudta, hogy semmi bűn nincs abban ha valaki ilyet tesz. De neki akkor sem tetszett. Akkor is gyomorgörcse volt az egésztől, és szégyellte magát. Akarata ellenére újra és újra lejátszódtak az aznapi események a fejébe, bárhogy próbálta elterelni a figyelmét. Egy párszor a kezébe vette a telefonját, és átnézte az értesítéseket, hátha a Sheinen kívül valahonnan máshonnan is jött üzenete. Talán írt volna neki egy barátja, vagy valamelyikük insta liveot indított volna, de nem. Csend volt. Akárkinek írt, akármelyik közösségi médiára lépett fel, a hányinger nem múlt el, sőt még erősebb lett. Átkarolta, majd magához szorította a legközelebb fekvő párnáját, és hang nélkül üvölteni kezdett mint valami pszichiátriai szökevény. Ekkor hirtelen megrezzent a telefonja. A fény sebeségével kelt fel a helyéből, hogy megnézze, mi okozta a hangot. A kezdőképernyőjén egy messenger felirat volt, viszont hogy ki küldte az üzenetet, nem látszódott. Utálta amikor ez történik. Muszáj lesz megnéznie, még akkor is, ha valaki olyantól jött, akitől most pont nincs kedve üzenetet kapnia. Remegő kézzel nyomott rá a kis téglalapra, és megvárta, ahogy a telefon beolvassa az arcát. Hirtelen felnyitódott a készülék, és egyből a messengerbe dobta bele, azon belül is ő és Chris beszélgetéseibe. Legszívesebben eldobta volna a telefonját, és elmenekült volna Mexikóba új életet kezdeni, de mivel ez perpillanat nem volt lehetséges, Janka csak sóhajtott egyet, és elolvasta a képernyőjén megjelent szöveget.
Chan | Szóval még mindig nem értem 💔
Hogy lehet valaki ilyen
Ki nevelte
Te | UGYE
Ha nekem ilyen gyerekem lenne, már visszaküldtem volna
Chan| "Lehet-e abortuszt alkalmazni 187 hónaposan?"
20:48
Chan | Figyelj Janka, én szerintem felejtsük el ami ma történt. Úgy érzem nem voltam önmagam, bármilyen hülyén is hangzik. Nem akarom elrontani a barátságunk az utolsó közös évünkben, mert tényleg kedvellek barátként, és te vagy a legjobb barátom valaha. Nem is te tetszel nekem, nem is tudom miért tettem. Ötletem sincs, miért voltam olyan, amilyen, de ha visszacsinálhatnám, megtenném. Kérelk felejtsük el, nem akarlak még elveszíteni.
Te | ...
Én is hibás vagyok, Chris
Én is tudom, hogy mit érzel, de attól még nem tudom
Nem tudom hogy képes lennék-e ugyan úgy nézni rád mint eddig, vagy hogy el tudnám-e valaha felejteni
De én is kedvellek
Sőt, szeretlek
Te vagy a legjobb barátom, kár lenne most véget vetni ennek
Újra akarom kezdeni, de.. nem tudom
Chan | Mit nem tudsz?
Te | Hogy menne-e.
Chan | Nekem menne. Szerintem a barátságunk fontosabb.
Te | Tudod mit, igazad van. Csak kérlek soha ne hozd fel ezt a napot.
Chan | Ígérem nem fogom
És bár a két fiatal több kilométerre voltak egymástól, egy kínos csend állt be köztük. De legalább egy problémát megoldottak. A kémia doga más kérdés, de arra remélték, nem felejtették el a válaszokat a váratlan... interakciótól.
A hétvége gyorsabban eltelt mint ahogy kellett volna. Hétfőn újra az iskolában ültek, egymás melletti padsorokban, mint ahogy szoktak. Reggel, még az órák előtt, ahogy Janka a padtársával beszélgetett, Chris megszólította, és mutatott neki valami hülye videót, amin mindketten nevetni kezdtek. Bármi is történt pénteken, most mintha minden normális lenne. Ahogy lassan eltelt a nap, újra egyre közelebb kerültek egymáshoz. Sokkal gyorsabban ment, mint ahogy azt bármelyikük is elképzelte volna, de jó érzés volt. Csak pár nap telt el, de mindazt, ami akkor történt, mintha elfelejtették volna. És ekkor hirtelen megint egymás mellett találták maguk, ahogy a padon ülnek, "ellógva" a tesiórát.
-Van kedved ma eljönni a városba? - kérdezte a bejáratnál Chris. - olyan régen nem voltunk. - Janka bólintott, és rámosolygott barátjára, majd integetett neki, és elindult infóra, ahol külön vannak szedve.
