Mérgezett Rózsa

2.

A férfi, akit csak úgy istenítettek a saját klánjában, mostanra maga is kezdett kételkedni a saját ideológiájában. Évek óta húzódik el a háború és ő maga sem tudja már, hogy fékezhetné meg. A remény példaképeként nem is omolhatott össze, holott az idegei kétségbeesetten könyörögtek a megváltásért.

De ő hitt egy biztonságos és szebb jövőben.

Senki sem tudta erről lebeszélni Senju Hashiramát.

Még az testvére sem.

- Anija! - csapta meg fülét a hirtelen érkező hangja, aki immáron az egyetlen ember, aki a családot jelentette számára. Hirtelen felállt a fuutonról, ahogy megpillantotta albínó öccsét.

Ő már kevésbé volt olyan békés természet, mint a bátyja. Maga a kisugárzása magasztosan és ridegen hatott. Kellett is neki, mivel kifejezetten az Uchihák rémálmának nevezték.
Azonban albínó külseje miatt még inkább kitűnt a többi Senju közül.

-Mi történt? - szökött fel Hashirama vékony szemöldöke.

-Megfutamodtak az Uchihák! - vett közben elő kék színű páncélja alól egy nagyobb tekercset, amit azonnal feltárt testvérének. - Ezen vannak a mostani főbb ütközési pontok. Az egész északi rész immáron Uchiha mentes.

Kitárta a tekercset a szoba közepére a nagy asztalra, széleire aprócska súly korongokat helyezve, hogy ne akarjon összecsukódni. Ez volt a Senjuk legfrissebb katonai térképe. Maga Tobirama vezette a feltérképezést, miután klánjában a legjobb érzékelő shinobinak számított.

-De ahogy elnézem a déli területeken nem tudunk még átjutni - támasztotta állát Hashirama a stratégiai pontokat összeolvasva. - Legközelebb én is odamegyek.

Tobirama szigorúan bólintott.

-Előkészítem a támadást - és ezzel indult is volna, de bátyja a vállára tette a kezét.

-Ne felejts el pihenni is, drága Öcsém - mosolyodott el túlbuzgó testvérének meglepettségén, de ugyanazt a választ kapta, mint mindig.

-Majd ha az Uchihákat legyőztük! - és kiviharzott.

Hashirama csak a fejét csóválta, de nem sokkal később ő is elkezdett összekészülni.

***

Az Uchihák területén káosz tombolt. A felderítők megneszelték a Senjuk közelgő támadását, így Madara minden tőle telhetőt megtett a megfelelő felkészülés érdekében. Rendre utasította a harcosokat és készenlétbe helyezte a nőket az esetleges háttámadásokra. Yokuro egyenlőre a főszárny egyik ablakából figyelte bátyja utasításait. Figyelte a férfi magasztos kiállását, miközben az emberekhez szegezi az újabb parancsokat. Hosszú, loboncos haját lágyan lobogtatta a szél, erős hangját meg messze vitte.
Mint egy igazi vezető.
A lány sem tétovázott, gyorsan kiugrott a felső emeleti ablakból és bátyja mellé huppant. Madara éppen végzett az emberek eligazításával, így egyből húga felé fordult. Kicsit jobb állapotban tűnt, mint tegnap. Yokuro igazi csodának tartotta, hogy testvérének elég egy éjszaka feltöltődés, hogy teljesen harcra kész legyen.

-Ezúttal ne gyere velem, Yokuro! Ezúttal a legerősebbek lesznek az ellenfeleink. Nem akarom, hogy bajba kerülj - nézett le rá a magas férfi. Éjfekete szemei nem sok jót sugalltak.