Miért büntet engem a sors!? /Szjg ff✅

7.rèsz

– Kmkm - hallok meg egy tork köszörülést mire eltávolodtam Corteztől és nem bírtam megcsókolni

– Végre jöttél haver - szólalt meg Cortez majd lekezelt a fiúval, én értelmetlenül álltam és néztem a két fiút. Nem hittem a szememnek, kik anno még utálták egymást, most le pacsiztak. Hogy mi van??

– Sziasztok! - mosolyog Arnold, nem hittem a szememnek komolyan, jah ezt már emlitettem....

– Arnold!? Te és Cortez? Jobba vagytok? Hogy mi van?? Utáltátok egymást! - néztem össze vissza a két fiúra, egyszer egyikre másik percbe pedig a másikra

– Renáta - szólalt meg lazán Arnold - Változnak az idők. Úgy hallom te meg férjhez készülsz menni szóval nehogy véletlen elmaradjon az esküvöd mert az exeddel akarsz csókolózni - kacsint majd össze néznek Cortezzel és elnevetik magukat, majd fogják magukat és elmennek. Engem ott hagyva, ott álltam darabig a volt barátom és a volt legjobb barátom után nézve. Akik most már nem utálják egymást hanem haverozzák egymást. Hogy mi van???? Ezek mióta vannak jobba?? És miért? Nem tudtam felfogni, nem akartam.

Nehezen felvettem a bőröndömet majd elbuszoztam haza. Ott anyunak elpanaszoltam mi volt, mi a baj és bármennyire is ciki huszonnyolc évesen anyu megnyugtatott és megvigasztalt.

Apu még dolgozott de szerencséje, hogy nem látta, hogy a huszon éves lánya ki van borulva a férfiak miatt és sír nah meg panaszkodik az anyjának. Anyu persze próbált felviditani és helyeselt, hogy a fiúk hülyék és szarjam le őket, viszont ez nem egyszerű.

Ott van az a férfi aki egy hónap múlva férjhez megyek, ott van az exem akit még mindig szeretek és ott van a volt legjobb barátom aki az exemmel jobba van. Ezt a sors hozta létre?

Ezzel akar kínozni azért mert múltkor diéta helyett nasiztam? Be mentem a szobámba, ami még mindig úgy állt mint amikor a Szent Johanna Gimibe jártam és ültem s gondolkodtam. Mi tévő legyek? Kit válasszak? Mit mondjak Corteznek arról, hogy majdnem megcsókoltam? Mit mondjak Arnoldnak aki látta mind ezt s ki tudja, lehet, hogy elmondja Krisznek?

S Mit mondjak a jövendőbelimnek, hogy béküljek ki vele? A rengeteg kérdés mellett sok  emlék is feljött, nem elég, hogy már ígyis sirhatnékom volt de az emlékek miatt még jobban szomorú voltam.

  Lefeküdtem az ágyamra s össze kuprodtam, majd elaludtam nagyon de nagyon nehezen. Komolyan mondom mintha ilyen èszakám régebben lett volna már nem is egyszer, akkor csak Cortez miatt... Most meg úgy minden miatt is...  Mivel a gondolatok nem hagytak békén és ennek köszönhetően minden egyéb gondolatok születtek. Gáz vagyok, egy tanár vagyok, aki érett és felnőtt, aki nem hisztizhet s akinek választani kell, ki legyen a nagy Ő-je... Szerencse, hogy egy diákom sem látott így (bár máma a a suliba már kiakadtam) de mèg jobban szégyeltem volna magamat

....

Késő délután arra keltem, hogy kopogtak, álmosan felültem az ágyamról  majd szóltam, hogy szabad. Halkan kinyitódott az ajtó majd belépett rajta................................................... Krisztián. Hát egyértelmű mivel  a férjem fog lenni és persze, hogy  utánam jön.. Mégis olyan jó volt elkèpzelni, hogy Cortez jön vagy esetleg jobb választás Kinga jön engem helyre pofozni...

– Figyelj, gyere haza - szólalt meg - Sajnálom, hogy megvádoltalak, nem volt szép tőlem. Nem akarom, hogy a lagzink el maradjon ez a kis vita miatt - szólalt meg komolyan Krisztián - Nem gondoltam meg amit mondtam - hajtotta le a fejét

– Mindenkinél ez a baj, nem gondolkodik senki sem. És nem is érdekli az embereket, hogy másnak talán rosszul esik - szólaltam meg a padlót nézve

– Sajnálom, ígérem nem csinálok ilyet többször - szólalt meg

– Nem csinálsz ilyet mi? - nézek rá, az arcomon pedig könnycseppek hullanak le -  Egész kapcsolatunk abból áll, hogy  te féltékenykedsz és ordibálsz velem! Ez nem normális! Egy kapcsolat alapja a bizalom! Ami nálad nincs! Nem vagyok holmi ribanc! Nem  csaltalak meg soha! S nem is szeretnélek! - akadtam ki

– Bocsáss meg kérlek! - ennyit tudott csak ki nyögni

– Menj haza és gondolkodj el azon, hogy tényleg akarod-e házasságot, mert ha így folytatod szakitok veled! - szólalok meg

– Már most tudom rá a választ! Szeretném ha a feleségem lennél, gyere haza kérlek!

– Én meg nem tudom már a választ... Nekem gondolkodnom kell - szólaltam meg nehezen - Menj el - szólaltam meg - Kérlek! - tettem hozzá, Krisz pedig rám nézett és kiment, maga után becsapva az ajtót. Nem tudtam mit mondani, nem is bírtam mit. Leültem az ágyamra s elkezdtem sírni. Annyira rossz szerelmesnek lenni. Nehéz és nem könnyű. Ha bárki olvassa is ezt a naplót csak annyit mondanék neki: NE ESS SZERELEMBE MERT ROSSZ LESZ A VÉGE