Offenzív Hold

VI.

Próbáltam a lehető leghalkabban mászkálni a könyvtár kopott kövű folyosóin. Befordultam balra, mivel a természettudományi és a helyi történeteket tartalmazó könyvek a könyvtár legelrelytettebb részében vannak. Ezt a bejáratnál levő táblán vettem észre, amit memorizáltam és most az alapján jutottam el egy régi fekete ajtó elé. A könyvtár tele van ilyenekkel és vélhetően mindegyik úgy nyikorog mint ez az ütött-kopott darab. Ahogy beléptem a keresett terembe szembe találtam magam a bátyámmal, Matthewvel.
-Szia - köszöntem suttogva, hiszen egy könyvtárban nem illik hangoskodni.
-Hugi - bicentett felém. Kedvesen rámosolyogtam.

Elindultam a polcsorok között a természetfeletti lények részlegét keresve. Matthew halkan lépdelt a nyomomban. A néma csendben csak a cipőtalpaink koppanását lehetett hallani. Hírtelen csattanás hallattszott mögöllünk. Egy pillanatra megállt bennem az ütő. Hátra néztem a bátyámmal egyetemeben, abba az irányba ahonnan a hang hallatszott. A könyvtár félhomályában nem láttam semmit amitől származhatott volna. Talán nyitva maradt az ajtó, habár úgy emlékszem Matthew beccsukta. Határozatlanul mentem tovább egyre jobban bele keveredve a polcokkkal határolt labirintusban. Sokféle téma jött szembe velünk a könyvek gerincéről, de semmi olyan ami arra utalt volna hogy az adott könyv beszámol a fajtánkról. Zavarodottan pillantottam hátra, a vállam felett Matthewre, aki szintén tanácstalanul nézett rám.
-Szétválljunk? - kérdezte suttogva. Válaszként csak bólintottam. Én mentem tovább egyenesen, ő pedig az első lehetőségnél befordult balra. Ahogy elhalkultak a léptei, enyhe ijedtség lett urrá rajtam. Egyáltalán nem ismerem a könyvtárat, talán utoljára tíz évesen voltam itt osztálykiránduláson. De rengeteg legenda van róla. Lehet olyat hallani hogy valakit meg öltek itt, de akadnak olyan pletykák is amiben vérző kezű könyvtárosnő szerepel. Egyszóval, a könyvtárnak határozottan rosszhíre van. Befordultam jobbra, és végre megpillantom a könyveket amik miatt itt vagyunk. Barátaink, az élőhalottak; Szörny enciklopédia; Hogyon vadásszunk le egy természetfelettit?; Óriáslények kislexikonja olvasgattam magamban a címeket, azon töprengve melyiket vegyem le először.
Végül megakad a szemem egy élénkvörös boritójú könyvön. Vérszívó avagy szívtipró. A borítóján egy csodaszép férfi mosolygott, már túlzóan nagy szemfogakkal. A tekintetemet tovább járattam a sorokon, és leemeltem pár hasznosnak tűnő könyvet.

Elindultam vissza, abba az irányba ahová Matthew ment. Befordultam jobbra, balra majd megint jobbra de sehol senki. A polcsorok tényleg egy labirintusra hasonlítottak, mivel ötletem sem volt hogy honnan jöttem.
-Matthew - suttogtam a nevét, hátha meghallja. Nem kaptam választ. Elindultam abba az irányba ahol nem volt teljesen sötét, a bátyám nyomában járva. Nagy levegőt vettem és előcsalogattam a farkasösztöneim és kiszagoljam Matthewt. Nem éreztem a szagát mert elnyomta a könyveket beterítő por.
-Matt - szólítottam kicsit hangosabban. Mivel nem érkezett válász, ezért a telómon megnyitottam a lokátort, ami szerint Matthew a könyvtárnak azon a részén van ahol én. Hatalmas csattanás hallatszik. Pont ugyan olyan mint az előző. Megdermedve néztem magam elé. Mi a franc történik? Előkerestem a bátyám számát és rányomtam a hívásra. Nem csöngött ki, tehát nincs térerője. Csodás. Elindultam egy szimpatikus irányba. Össze-vissza kanyarogtam míg végül újra ott jukadtam ki ahol szétváltunk. Halkan elindultam az egyik irányban ami emlékeim szerint a kijárathoz vezetett. Hát, rosszul emlékeztem, ugyanis ismét a természetfelettieket pillantottam meg, de most állt ott valaki, és ez a valaki egyáltalán nem a bátyám volt.
Hanem Cressida.

Mielőtt eliszkolhattam volna, hátra fordult és észrevett. Kedvesnek tűnő mosollyal az arcán köszönt.
-Szia!
-Szia! - köszöntem visza.
- Mégis csak érdekelnek a furcsa lények? - kérdezte még mindig mosolyogva. Hát persze hogy egyből kiszúrta a kezemben levő könyveket.
-Nem érdekelnek, csak gondoltam körbenézek itt is. Te is hallottad azt a csattanást? - tereltem a témát.
-Igen, csak rossz az egyik ajtó. Az ajtók talán nem bántanak, ne félj - még minig az az irritáló mosoly. Ki mondta hogy félek? Én és a félelem, ekkora baromságot is rég hallottam. Produkáltam felé valami mosoly szerűt, mire ismét megszólalt.
- Tudod, lesz ma este egy klassz házi buli, azt hallottam lesz ott pár igazi szívtipró - kacsintott rám. Hát persze,olyannak tűnök aki könnyen adja magát mindenféle alaknak. Mondjuk ez nem áll távol az igazságtól. Amúgy meg honnan értesült ő előbb erről a buliról mint én?
-Te mész?
-Hát, lehet benézek. - Erre csak hümmögtem egyet és lassan megfordultam.
-Akkor én most megyek - búcsúztam.
-A bejáratnál vár rád.
-Mi? - kérdeztem zavartan.
-A bátyád. Vár a bejáratnál - még mindig mosolyogva mondta ezt.
Mi van? Mégis hogyan rakta ő azt össze hogy én a bátyámmal jöttem és épp őt keresem. Csak bólintottam, és elindultam vélhetően a kijárat felé.