Egy érintés [Park Jimin]

~Veszély~

Hajnali 2-kor ébredtem fel. Nem tudtam aludni onnantól, ugyanis Jimin járt az eszemben. Hogy tudtam ekkorát csalódni benne. Egyszerűen nem tudom felfogni a viselkedését. Úgy döntöttem, hogy aznap bem megyek be az ügynökségre. Nem volt kedvem Jimin viselkedését eltűrni. Valamikor 4-körül elkezdtem filmezni, persze csak halkan. Úgy voltam vele, majd elmegyek a gyárba és anyu úgy tudja, hogy a Hybe-ra megyek. Valamikor az ébresztőm után össze pakoltam a táskám és elmentem otthonról. Az első célom a sarkon lévő kisbolt. Vettem egy vizet és akkor jöttem rá hogy 5 napja nem eszem. Elindultam a gyár felé. 10 perc alatt megérkeztem az elhagyatott épülethez. A nap is már fel kelt. Amint a bementem furcsa büdös szag ütötte meg az orrom. Halkan lépkedtem és az egyik szobában megláttam egy nincstelent. Feküdt a földön és láthatóan aludt. Leraktam a táskám és a hátsó zsebembe nyúltam a késemért. Amint éreztem hogy nincs ott, félelem és tehetetlenséget érezte. A férfi megmozdult és felült. Körülnézett és amint meglátott felállt. Hátra léptem egy lépést és lehajoltam és gyors mozdulattal felvettem a táskát. Hátrálni kezdtem, de elindult felém. Arcám vigyor volt és csak képzelni tudom, mit forgatott a fejében. Egyre gyorsabban lépkedek hátra, és ő még gyorsabban halad felé. Szemében ismeretlen csillogást fedeztem fel, ami mi den pillanatban egyre erősebb lett. Megnyalta szája szélét amivel még több félelem ült ki az arcomra. Nem ez nem történhet meg. Pont velem nem. Olyan közel jött, hogy alkapta a karom, ezzel aprót sikoltottam. Végig nézek rajta. A ruhája koszos és sötét volt. Szakadt cipőve és fekete gatyája. Pulcsiján egy lukal teli mellény volt. Fekete sapkája és ujjatlan kesztyű votl még rajta, mint valami kiegészítő.

-Mitől félsz kicsi lány?- hangja rekedt és durva volt. Már szinte fájt a fülemnek. Szorosan fogta a karom, ami kezdett megfájdulni. Holnapra biztos kék zöld foltok lesznek rajta.

Hátra létpem ezzel kibillenve az egyensúlyomból. Elkezdtem hátra felé zuhanni és reflex szerűen tettem le a szabad kezem, ezzel tompítva az esést. Az idegen félfi is elvesztette az egyensúlyát, de nem esett el. Míg ő azzal volt elfoglalva, hogy megálljon merestem valami fegyvernek használható tárgyat. Az első dolog ami a kezembe került, az egy hatalmas tégla volt. A táskam át csusztattam a nyakamba és felálltam. Szemtől szemben voltam a támadómmal. Megint megindult felém, de a karom meglendítette és arcához vágtam a kemény téglát. Hangos koppanássak jelezte, hogy eltaláltam a férfit, aki ájultan esett össze. Arca felszakadt és vérezni kezdett. Tudtam, hogy nincs komoly baja, ezért kimentem az épületből. Reméltem, hogy mire újra vissza jövünk nem lesz itt. Az órámra pillanatottam és szomorúan tudatosult bennem, hogy reggel 6 óra. Haza ballagtam és bepakoltam a táncos ruhám. Nem tudtam mást tenni, csak elmenni az ügynökségre. Akármennyire nem akartam látni Jimint és nem akartam hallani, nem tehettem mást. Elindultam a buszmegállóba és vártam a megszokott járatot. Felszállva megint lehúztam a kártyám és a hátsó sorba ülltem.

Az ügynökség elött ismét felnéztem a hatalmas épületre és libabőrös lettem. Bementem és a szokásos öltözöben vettem át a ruhám. A terem még üres volt és reméltem, hogy az is marad. A karomra pillanatottam, ahol ott díszelegtek a szorítások. Akaratlanul is, de a reggeli történetre gondoltam és könnyes lett a szemem. Leültem a sarokba és halkan sírni kezdtem. Néha a karomra pillanatottam és mintha most fogtam volna fel, mi is történt ott.

Jiminjött be a terembe. Reméltem, hogy nem vesz észre, de mégis meglátott. Kérdőn nézett rám és lassan közeledett. Nem volt olyan mint tegnap vagy elötte. Kedves és meglepett volt. Egy csepp harag sem látszott az arcán. Amikor teljesen mellém ért legugolt és nézett. Lassan és óvatosan néztem fel rá. Bem volt magas, de én sem voltam az. Melegbarna szemei kedvesen csillogtak.

-Mi történt?- nem kérdezett mást, csak várta hogy abba hagyjam a sírást, ami 1 percem belül, meg is történt.

-Re-reggel... valaki megtámadott- habogtam. Újra folyni kezdtek a könnyeim és a csuklóm szorongattam. Szeme kitágult és düh ült ki az arcára. De most nem rám volt mérges.

-Ki? Hogy nézett ki? És mi van a karoddal?- egyre több kérdést tett fel, ezzel engem is meglepve. Ez az első alkalommal, hogy kedves velem. Finoman megfogta a kezem és lehámozta az ujjaim. Végigméret a piros foltokat. Tisztál látni lehetett hogy valaki erősen markolta meg az érzékeny bőrőm.

-Semmiség. Inkább gyakoroljunk- megpróbaltam felállni, de nem hagyta.

-Ez nem semmiség. Téged megtamadott valami- mondta szigorú hangon. Más volt teljesen, amit nem értettem.

-Jimin? Miért vagy ma ilyen.... kedves?-tettem fel a kérdést, ami láthatóan nagyon meglepte. Pislogott párat zavarában, majd válaszolt.

-Sajnálom hogy bunkó voltam, de nem tudom kiben bízhatok meg. Vannak őrült fanok, akik csak úgy bejönnek és téged is annak gondoltalak- most engem lepetteg. Park Jimin bocsánatot kért? Tőlem? Mi történt?

-Megértelek, de ígérem nem vagyok őrült fan. Persze az igaz hogy ARMY vagyok, de soha nem lennék képes ilyet tenni- emeltem fel védekezően a kezem. A mozdulatra összeszorítottam a szemem és beharaptam az alsó ajkam. Még ez az apró mozdulatok is fájt.

A nap hátralévő részében gyakoroltunk, persze csak az után, hogy a csuklóm megvizsgálta az itteni nővér. Nem volt semmi komoly, de vigyáznom kell rá. Jimin megváltozott aminek örültem. Megmutatta kedves oldalát is. Későre járt mikor haza mentem. Jó kedvem vólt, de rettentően fáradt voltam. Arra futotta, higy lezuhanyoztam, majd beesve a puha és meleg ágyamba, azonnal elaludtam.