Egy érintés [Park Jimin]

~Támadás~

•Jimin•

Mentem haza az ügynökségről. A szokásos úton vezettem. Van hogy a Hybe-n alszom, de csak akkor ha nagyon fáradt vagyok. Viszont ma tele vagyok energiával és boldog is vagyok. Úgy érzem Eunji hatással van rám. A közelben olyan más leszek. Szeretek vele lenni. És mindig boldog vagyok, hogy van valaki akivel sokat nevetek.

Bekapcsoltam egy kis zenét. Az utak üresek voltak hiszen már sötétedett. Gyors tempóban haladtam végig a kihalt úton. Mind két oldalt járda volt. Néhol egy ember sétált haza.

Kb fél percig haladtam, amikor megláttam egy férfit és egy lányt. Azonnal rosszra gondoltam. Lassítottam és szemügyre vettem. Teljesen látszott, hogy dulakodnak.
Megálltam és eszeveszett tempóban rohantam oda. A férfi azonnal észre vett és besietett egy kis utcába. A lány viszont még mindig sokkos állapotban volt. Magam felé fordítottam és ekkor vettem észre ki ő.

-Te meg hogy kerülsz ide? Ráadásul ilyen későn?- szóltam rá azonnal. Nem volt durva a hangom, de mégis kissé parancsoló. Lassan rám emelte könyvekkel teli barna szemét. Ahogy bele néztem azonnal elvesztem bennük. A szívem furcsa bizsergő érzés fogta el. Szaporábban vettem a levegőt. Mintha megbabonázna. Egyszerűen nem tudtam mást nézni, csak azt a két csodálatos meleg és kedves szemét. Már nem volt benne félelem inkább valami vágy. Tudtam hogy ha tovább fogunk így állni én olyat teszek, amit nem kéne. Viszont ő csak nézett. Nem vette le rólam a szemét. Sőt még beljebb hatolt a lelkemben.

-Csak a barátnőmtől jövök- szólalt meg végre. Elnézett és akármilyen kevés fény volt, tisztán láttam, hogy elpirult. Enyhén fehér bőrén aranyos piros szín ült ki.

-De miért ilyen későn? Már lassan teljesen sötét van- mondtam kissé szigorú hangon. Azt akartam hogy komolyan vegye a helyzetet. Rám nézett és és válaszra nyitotta a száját.

-Tudom. De csak sétálni akartam. De az a férfi megtámadott, és elkezdett fogdosni...- a végére elsírta magát. Olyan szívszorító volt nézni ahogy sír. Láttam hogy kezdi elveszíteni a teste felett a vezetést. Gyorsan megöleltem, mielött el esne. Beszívtam finom illatát. Nem parfüm vagy test permet illata volt. Ez az ő saját egyedi illata volt.

-Jobban vagy?- kérdeztem kedvesen. Már nem öleltem, de fogtam nehogy elessen. Bólintott és nézett. Istenem olyan aranyos ilyenkor. Nem. Ilyet nem szabad mondanom. Sőt még gondolni sem. De akárhogy is többet érzek,mint barátság.

-Haza megyek- mondta hirtelen, ezzel engem kizökkentve a gondolataimból. Fel nézett rám.

-Haza viszlek. Egyedül nem mész sehova- mondtam határozottan. Meglepetten nézett rám.

-Rendben- mosolygott. Elengedtem és együtt elindultunk a kocsihoz. Kinyitottam az ajtót és beszállt. Becsuktam és átmentem a másik oldalra. Éreztem hogy a szívem hevesebben ver mint álltalában. Beszálltam én is és rá néztem a lányra. Eunji arcán már nem látszitt a félelem vagy a sokk. De tudtam, hogy holnap ez ki fog hatni a hangulatára.

-Mehetünk?-nézzem a lányra várva. Ő viszont csak nézett. Deja vu érzésem lett. Megint csak nézzük egymást. De miért kötünk mindig itt ki?

Elnéztem gyorsan és beindítottam az autót. Eunji is előre nézett. Csendben haladtunk arra amerre a lány mutatott. Néha rá néztek de ő láthatóan a saját világában volt.

•Eunji•

A házakat egymás után hagytuk el. Folyton a történteken gondolkodtam. Jimin olyan más volt. Ahogy nézett. Nem bírtam. Néha úgy éreztem ők meg fogom csókolni. Akartam. Nagyon akartam tudni milyen íze van az ajkának. Hogy hogy csókol. Vagy a nyelve simogatását.

Megérkeztünk a házunk elé. Rá néztem ő pedig rám. Mindig itt kötünk ki. De akárhogy is, nekem tetszik a helyzet. Persze tudom hogy idol és nincs magán élete, de mégis ő az akibe szerelmes vagyok.

A szeme pillanatokon belül magával ragadott. Mélyen néztem a már szinte fekete szemébe. A szájára nem mertem nézni, mert nem akartam gondokat. Inkább csak néztem az egyik szeméből a másikba. Ő is pontosan ugyan ezt tette. Nem tudom mennyi ideig szereztünk, de egyszer csak megmozdult és gyorsan kiszált. Én is így tettem és megálltam a fal mellett. Nem merte  rá nézni, mert az arcom olyan volt mint egy paradicsom. Zavarban voltam és megszólalni sem tudtam. Kínos csend telepedett körénk. Ő sem nézett rám. Inkább a házat nézegette.

-Itt laksz?- kérdezte váratlanul. Bólintottam és lassan rá néztem. Ő már engem nézett. Szeme ismét mélyen hatolt lelkemben. Elindultam a bejárat felé, de az első lépcsőfokban megbotlottam. Nem tudom hogy zavarom miatt vagy azért mert figyelmetlen vagyok. Elkezdtem hátra felé zuhanni de két erős kar megtartott. És nemsokára a két kéz gazdályának az arcát is megpillatottam. Aggódva nézett rám. Arca vészesen közel volt az enyémhez. Már szinte össze ért az orrunk. Segített egyenesbe jönnöm viszont kezés nem vette le a derekról. Közelebb húzott magához és nézte a szemem. Tekintetét lassan a számra emelte. És megtette. Megcsókolt. Párnácskáit mozgatta. Viszonoztam. Persze hogy viszonoztam. Az alsó ajkam megharapva kért bejutást. Habozás nélkül meg is adtam. Nyelve csak hamar bejutott a számba. Heves csatába kedtek nyelveink. Deja vu érzésem lett. Az álom. Lehet megint álmodok. Átkaroltam a nyakát. Ő is ugya  ezt tette, csak ő a derekam. Tenye meleg volt. Libabőrös lett a bőrőm ahol hozzá ért. Lassan váltak el ajkaink. Szemeiben látszott hogy többett akar. Nem tudtam mire vélni az elöbb történteket. Elengedtem a nyakát. Ő pedig a derakam.

-Úristen Eunji. Nagyon sajnálom. Én én nem tudom miért tettem. Ne haragudj. Most inkább megek- pár másodperc múlva már a kocsijában ült és elhjtott. Ott maradtam egyedül. És akkor most kérdezem. Mi is történt?