F1 One Shots

Egy holdfényes vacsora [Paulito x Ollie]

• KEDVCSINÁLÓ  •
- És hova is megyünk pontosan Oliver?

- Azt nem mondhatom meg, meglepetés. - mondta majd megpiszkálta a vörös orom.

- Tudod, hogy utálom a meglepetéseket. - felelem duzzogva majd mint egy kisgyerek kereszteb fonom a karjaimat.

Zene | We'er Good - Dua Lipa |

23:46

Ezt nem hiszem el. Itt várok vagy 2 órája Oliverre és ő meg sehol sincs! Megbeszéltük, hogy itt fogom várni őt a McChourt parkban a szobor előtti padon. Már hívtam ezerszer, írtam neki egymilliárd üzenetet. Semmi válasz. Ez annyira bosszant. Azt se tudom, hogy merre van vagy, hogy mit csinál. Nagyon ajánlom neki hogy ne verjen engem át. Ekkor meglátok valakit sétálgatni.

- Oliver te vagy az?

- Igen igen, nagyon sajnálom.....én csak....

- El sem tudom mondani mennyire ideges! Hol voltál?!

- Csak gyere velem. Légyszi. Sajnálom Paul de most nincs időm megmagyarázni. - próbál magyarázkodni.

- Mi van? Nem nem megyek sehova.

- De Paul, te most velem jössz. - mondja majd megragadja a karomat és elrángat a metróig.

- Oliver. Én le nem megyek.

- Mi? Mégis miért?

- Öghh.....szédülök ha ilyen meredeken kell közlekednem. - mondom neki és próbálok kiszabadulni a karjaiból.

- Ezt miért nem mondtad el nekem előbb? Már egy hónapja együtt vagyunk.

- Tudod....cikinek találtam.... - mondom a földet bámulva és érzem, hogy elvörösödök.

- Most miért? Én a pókoktól félek meg a kígyóktól. Nem kell ezen semmit se szégyellni. - mondja nekem egy bátorító mosollyal az arcán, majd megsimogatja a kezem és összekulcsolja az ujjainkat.

Veszek egy nagy levegőt. Rálépünk a mozgó lépcsőre. Oliver előttem áll és fogja a kezemet, miközben én lehajtom a fejemet és becsukom a szemeimet. Nem merem kinyitni őket, mert nincsen kedvem szédelegni.

- Most már kinyithatod a szemeidet. - mondja Oliver halkan és lágyan, majd még szorosabban fogja a kezemet.

Lassan kinyitom a szememet. Látom, hogy leértünk. Kicsit még szédelgek de jól vagyok. Vánszorogva odasétálunk a metróhoz. várunk olyan 5 percet majd megérkezik. Kinyílnak az ajtók és beszállunk. Meglepő módon senki sincs itt rajtunk kívül, mondjuk ez nem rossz. Ami jobban zavara az ez a kínos csönd. Én inkább megszólalok.

- És hova is megyünk pontosan Oliver?

- Azt nem mondhatom meg, meglepetés. - mondta majd megpiszkálta a vörös orom.

- Tudod, hogy utálom a meglepetéseket. - felelem duzzogva majd mint egy kisgyerek kereszteb fonom a karjaimat.

- Oké, oké, de hidd el, hogy ez tetszeni fog neked.

...

Megáll a metró. Felfelé ugyanúgy szédülök. Sőt. Még rosszabb mint lefele. Mikor felérünk Oliver észre veszi, hogy nem érzem magam jól.

- Hé hé hé! Nézz rám! Nézz a szemembe! - kiabál pánikba esve.

Lesápadok majd a pupilláim kitágulnak és lever a víz. Érzem Ollie kezeit az izzadt arcomon.

- Ollie.. O..Oliver... - nyöszörgöm. Mindeközben a pupilláim annyira tágak, hogy már semennyi fényt sem engednek be ezért sötétséget látok csak.

- Paul! Paul! Paul hallgasd a hangom! Shh...shhhh Paul, maradj velem....nem fogsz elájulni....Paul..shhh... - nyugtatgat a brit majd érzem, hogy leültet engem a földre és elkezdi simogatni az arcom.

Eltelik egy-két perc és kezdem jobban érezni magam. Visszanyerem a látásom, a szívem lelassul, és végre van egy kis életszínem is.

- Semmi gond.....látod, már jobban is vagy Paul.

- Jobban.....jobban vagyok... - kapkodok még mindig levegő után.

- Ne mozdulj, hozok egy kis vizet. - mikor ezt ki mondta el futott az út túlsó végén lévő boltba. Én meg azon gondolkoztam, hogy hogyan tudnék egyáltalán megmozdulni is.

Mikor visszajött, hozott egy kis hideg vizet amit egyből ki is kaptam a kezéből. Miután megittam és vissza tértem, elindultunk, vagyis Ollie vezetett mivel bekötötte a szemem, a tengerpart felé. Vagyis a hangok alapján arra tippelek, hogy ott lehetünk. Egyszer csak érzem, hogy megáll.

- Mi az? Miért álltunk meg? - kérdem ijedten. Érzem, hogy Oliver óvatosan leveszi a szemeimről a kendőt, így újra látok.

- Na? Hogy tetszik? - kérdezi.

Elsőre a tengert néztem, és nem is értettem, hogy mit is kellene nézni rajta.

- A tenger? Szép?

- Nem az te butus. Ott. Látod azt? - kérdezi, majd egy vitorlásra mutat ami ki van világítva gyertyákkal és aranyos lámpásokkal.

- Az...az..

- Igen az. Ott fogunk mi most vacsorázni.

- Este 11 van! ...Mondjuk ezen a ponton már nem érdekel. - mondtam neki majd megragadta a kezem és elkezdtünk futni a kikötő felé a homokos tengerparton.

...

Mikor odaértünk felsegített engem a vitorlásra. Gyönyörű az egész, meg van terítve két főre, a spagettin van egy kis sajt meg egy-egy szál bazsalikom. Az egész este olyan meghitt és romantikus volt. Ollie egész végig mosolygott meg nevetgélt. Ahh...bárcsak minden esténk ilyen lehetne.

The end?

| - | - | - | - | - | - | - | - | - | - | - | - | - | - | - | - | - | - | - | - | - | - | - | - | - | - | - | - | - | -

• A kommenteket és a csillagokat előre is köszönöm

• Hogy tetszett nektek az első fejezet?
(nagyon remélem hogy tetszett😅)

• Akik írtak nekem ötleteket, azoknak köszönöm, és megpróbálok dolgozni rajtuk.

• Jelenleg még 2 fejezet is készül párhuzamosan, szóval nem ígérek semmit, hogy mikorra készülnek el. És azt sem hogy mindet megtudom csinálni.