Téged mindig szerettek az állatok.
Régi ismerősként jártad az állatkertet,
és a kifutóhoz érve csak te léteztél számukra.
Kinyújtottad a kezed,
és mint a porondmester a cirkuszban,
magadhoz vonzottad
a tevét,
a zsiráfot,
az apró rágcsálókat,
az elefántot.
Elmesélted, hogy az elefánt nem felejt,
és idővel megbosszulja sérelmeit.
Pedig hallottam, hogy úgy megverted a kutyát,
hogy utána a késő lelkiismeret
vagy a félsz
vagy valami, amit én nem érthetek,
egész éjszaka mellette tartott.
Együtt néztétek az alföldi napkeltét
a romos kinti vécé mellett, amihez láncolva élt,
és ahonnan csak akkor látott minket,
amikor enni kapott.
És hallom magunkat sírni,
mert átdobtad a spánielt a kerítésen,
vemhesen,
miután megszökött,
és most is a fülemben cseng, ahogy nyekken,
meg a kiskutyákra gondolok a hasában.
Anyánk pedig mögöttünk kiabál,
hogy ne visítsunk,
mert mi is kaphatunk.
A macska csak akkor nem ült a lábtörlőre,
amikor otthon voltál.
Olyankor a küszöbön kívül maradt a teraszon,
és figyelte, ahogy a konyhában sürgölődünk.
Mostanra értettem meg,
kerti kandúrként hogyan vészelte át sérülések nélkül mind az öt tavaszt:
bölcs cicaként,
kedves barátként
jól tudta, hogy az ellenséges territóriumokat kerülni kell.
Talán igaz a Szentírásban az a rész,
hogy Isten a maga képére formálta az embert,
mert a hittan tanárom azt mondta,
az Isteni szeretet a próbatételeiben érezhető,
és felnőttként már tudom, hogy az a próbatétel valójában bántás.
És eképpen annak az embernek jut hatalom,
aki bánni nem,
de bántani tud vele;
mert hiába minden könyörtelen rúgás, dobás,
hiába minden vérfagyasztó kiabálás,
és hiába verted láncra azt,
aki csak veled akart szaladni a réten,
téged valamiért mégis,
mégis szerettek az állatok.
YOU ARE READING
Konstellációk
Science Fiction"Ahány ember él ma, mind mögött harminc szellem sorakozik; ez az élők és a holtak számaránya. Az idők hajnala óta nagyjából-egészében százmilliárd ember taposta a Föld nevű bolygót. Érdekes szám ez, mert különös véletlen folytán nagyjából százmilliá...
