Váratlan Szerelem Árnyékában

2. fejezet

Reggel a hülye telefonom ébresztett. Vagyis az ébresztőóra. Már az ablakon való kidobásán gondolkodtam, amikor rájöttem, hogy akkor telóm sem lesz, szóval ezt a tervemet elengedtem. Ezért inkább kivánszorogtam a szobából a fürdőbe és rendberaktam magam. A barna viszonylag göndör hajam éppen az egekben volt, szóval azzal is kezdenem kellett valamit. A tesómmal nagyon hasonlítunk egymásra, viszont anya teljesen az ellentétünk. Olinak és nekem barna hajunk van barna szemmel, míg anyának szőke haja gyönyörű kék szemmel. Sajnos inkább apára ütöttünk, de persze csak külsőleg. Sosem lennénk olyan rossz emberek mint ő.
Gyorsan sminkeltem is egy picit, ami nálam annyiból áll, hogy pici korrektor,szempillaspirál és szájfény. Én nem szeretek sokat sminkelni, mert nem tudom, hogy az rajtam jó-e.

Már éppen indultam volna reggelizni, amikor a tesóm kiabál a szobájából.

-Emi! Jössz játszani velem?
-Hogyan? Mindjárt indulni kell a suliba.
-De nemár! Csak 1 kört.
-Oké, 1 kört és indulás!
-Oké.

Oli nagyon szeret videónátékozni. Főleg autóssal és focissal. Igen, lehet hogy még fiatal hozzá, de sokkal érettebb mint a korosztálya, mert ő le tudja tenni és nem a játék körül forog az élete.

Sofi pont akkor ért ide értünk amikor vettük a cipőnket szóval nem várattuk meg. De ő még annak is tud örülni, mert imád egy óriásit dudálni a csendes utcában kora reggel.

-Hali! -köszönök.
-Jó reggelt! Szia Oli!
-Szia Sofi.
-Hallod az nem Ethan? -Igen, Ethan éppen a mi utcánkban sétálgatott. És nem simán, mint egy normális ember, hanem mint aki berúgott. Mitől lehetne mégrosszabb a reggel! Ja várjatok! Én tudom. Miközben mentünk felé a kocsival, elkezdett ugrálni és integetni nekünk, szóval sajnos meg kellett állni.

-Sziasztok csajok! Milyen szép nyári napra ébredtünk! -köszön nekünk
-Ez ivott?
-Aha szerintem igen -válaszolok Sofinak.
-Szia Emi kistesója! Téged nem is láttalak!
-Miért hív téged Eminek? -kérdezi Sofi.
-Hát ha azt tudnám! Tegnap is mondtam neki hogy ne. Amúgy a palid megadta neki a számomat.
-Oké, ezért még kapni fog mind a kettő, de most sietni kéne mert 15 perc és becsengetnek.
-Jézusom! Nekünk suliba kell mennünk, és az évfolyamtársunk éppen a világ végén rohangál berúgva! -kezdek kiborulni.
-Ha elütöm akkor lecsuknak?
-Hát szerintem igen. Szóval más terv kell.
-Oké, akkor beüljön mellénk?
-Mondd hogy van jobb ötleted!-kezdek siránkozni.
-Neked van?
-Dehogy van, még félig alvó állapotban vagyok.
-Oké, akkor hazavisszük.
-Kinek jut eszébe reggel inni?
-Lehet van valami indoka.
-Hát lehet.

Miután hazavittük Ethant rohantunk a suliba mert már késésben voltunk.

A mai nap szerencsére gyorsan ment el, kivéve a matekot, mert azt gyűlölöm. De szerencsére Ethan nem volt ott. De akkor is gyűlölöm. Miért kell számokról tanulni? Miután ezen hisztiztem egy sort gyorsan hazaindultam az őszi hűvös időben, miközben gondolkodtam úgy mindenen. Először apámon. Rajta nagyon sokat szoktam gondolkodni. Mindig kiakaszt, hogy volt olyan hogy apa megütötte anyut, mert valami nem jött össze a saját munkahelyén, és ezért le kellett vezetni a feszültséget. És ezt nekem, 13 éves fejjel és szegény Olinak, aki akkor még csak 4 éves volt végig kellett néznünk. Hogy veszekednek, néha megüti anyát apa, és mi nem tudtunk semmit sem tenni. És egy idő után úgy voltam, hogy váljanak el, akármi csak anyát ne bántsa. Nagyon nem érdemelte meg. Ezt mindig tudtam. És azt sem érdemelte meg, hogy így lelépjen apa úgy, hogy van két gyereke, akiből az egyiknek mindenképp kellene egy apa. Igen. Ez Oliver. Ő nagyon ragaszkodik az emberekhez. Sajnos apához is, és neki nagyon fáj, hogy lelépett. De próbálom sokszor feldobni, ami az utóbbi időben  szerencsére már sokszor sikerült.

Már az utcánkban voltam, amikor a zsebemben megszólalt a telefonom. És ki hívott? Hát persze, hogy Ethan.

-Szia! Csak azért hívtalak, hogy köszi, hogy hazavittetek. Sajnos megint ittam, és észre se vettem, hogy mennyit.
-Szia! Szívesen! De miért ittál? Pont suli előtt?
-Nem azért ittam mert annyira kedvem volt hozzá. Hanem azért mert már sajnos szokásom.
-De miért?
-Találkozzunk valahol és elmondom.
-Dejó!
-Naa! Ezt senki sem tudja rólam és kéne valaki akivel meg tudom beszélni.
-Oké rendben. Park?
-Pont itt vagyok. Akkor gyere!
-Ahhj megyek.

És leraktuk a telefont.
Miközben sétáltam oda azon gondolkodtam, hogy mégis miért iszik. Lehet hogy Sofinak igaza lehet és van indoka? Vagy csak mert finom a pia íze? Itt még semmit sem tudtam, de nemsokára rájöttem.