Hát Még Józan Vagyok?

Tervek a jövőre nézve

Na. Mivel úgy sem látja senki, őszinte leszek. Itt senki se fog lecseszni mert negatív vagyok, vagy mert túlgondolok, vagy nem is fogja elfordítani a fejét. Nos, van egy tervem, sokszor eszembe jut. Összespórolok annyi pénzt, hogy kivehessek egy lakást, EGYEDÜL. Aztán bezárom az ajtót, és hagyom, hogy a gondolataim felemésszenek engem. Vagy feltalálom magam, vagy hagyom magam éhen halni. Nem tudom, nem taszít a gondolat. Már nem reménykedem abban, hogy lesz valaki, aki "megmentsen". Oké, felfogtam, nem kell többször mondani, nem létezik ilyen. Utálom magam, és ez így van rendjén. Bezárkózom, mert tudom, hogy csak bántanának azzal a gondolattal, hogy nem vagyok elég jó. Akkor nem vagyok, leszophatsz. Meg úgy mindenki. Nem érdekel. Vagyis de, de leszarom. Bekaphatja mindenki, hát ez van, lehet megöregszem és egy morgós emberré válok, akit senki sem közelít meg. Hát ez van, én ezt kaptam. Már felfogtam, hogy nincs olyan, mint a filmekben. Nincsenek ismerősök, akik szeretnek. Csak random idegenek, akik megköszönik a pillanatnyi kedvességed. Senki sem fogja elviselni a hibáid, mert elbaszott vagy. És abból meg már elegem van, hogy a híres "tökéletes vagy úgy ahogy"-ot hirdetgetik. Csak mond azt, hogy "bazd meg, húzz a picsába, idegesítő vagy", mert akkor tudom, hogy nem hazudsz. Megvetni való vagyok, és ezt én is tudom. Csak szálljon már le mindenki rólam. Nem tudom hogy kell szeretni. De valszeg nem is éri meg. Nem mintha bárki is szeretne azért ami egészbe vagyok. Ne csak egy darabkámat szakítsd ki.

Ja és te. Jah, vissza utasítottalak. És most... Gyűlöletet érzek. Gyűlöllek, hogy próbáltad elhitetni, hogy "kedvelsz". Habár lehet kedveltél, de nem azt aki vagyok, csak egy illúziót. De főleg azt gyűlöltem, hogy majdnem belementem egy se-veled-se-nélküled kapcsolatba. Rettegek attól, hogy egy olyan emberrel legyek akárcsak egy lakásba, aki csak kihasznál, akár anyagilag, érzelmileg, testileg, tök mindegy. És attól még jobban félek, hogy egy olyan dologba mártom magam ami kínozni fog, és élve felemészt. Szóval ezért nem is próbálkozom. Építgetem azt a falat körülöttem, nem probléma. Olvastam, ha elnyomom a rossz érzéseket, azzal a jót is elnyomom.

Mond, megérné meghagyni a jót? Megéri ezért tönkre menni? ...mindegy is, valószinűleg sosem kapom meg azt, amit akartam. Egy valakit, aki szeret, érzemileg és fizikailag. Igen, benne van a szeretkezés is, azért vannak szükségleteim. Talán túl sokat kérek. Még ha ez teljesülne is, akkor sem lennék boldog, most jövök rá. Fájdalom lenne. Fájdalom lenne, hogy én nem tudok viszont szeretni. Szóval...
Inkább csak nézem a távolból a szeretetet. Az emberek hazudnak, nem mindenki érdemli meg a szeretetet. Főleg ha azt viszonozni sem tudja.

Mindennek a vége... Lényegében saját magam miatt nem tudok boldog lenni. Megátkozva érzem magam. Micsoda szégyen.