Entangled

Tizenhetedik rész

Lila.

Édesem.

Ideje felébredni.

Valaki a nevét kiabálta. Kinyitotta a szemét, látása homályos volt, ahogy megpróbált homályos alakokat kivenni maga előtt. A feje nehezére esett, nehezére esett a fejét fent tartani, mintha egy vihar heves áramlatain próbálna áttörni. Az érzékeit furcsának, tompának érezte.

-Lila vagy, igaz?

Ezernyi hang szólt hozzá. Összerezzent, miközben megpróbálta megmozdítani a fejét, hogy megtalálja a hozzá beszélő hangot. Ahogy a feje oldalra mozdult, egy fényfoszlány szúrta át a szemét, ami arra késztette, hogy félrenézzen. Lassan pislogott, látásának időbe telt, amíg újra a környezetére összpontosított. Erős szag égette az orrát.

-Hall engem?

-Eltart pár percig, mire teljesen magához tér.

-Nem akarjuk, hogy teljesen éber legyen, ugye? Az elrontaná a szórakozásunkat.

-Amíg az infúzió a karjában van, nem lesz teljesen ébren. Ahogy mondta.

-Tökéletes.

A hangok elég tisztává váltak ahhoz, hogy Lila egy kicsit működni tudjon. Pislogott még néhányszor, és végre ki tudta venni a homályos alakokat. Előtte volt valami, ami úgy nézett ki, mint egy fémfal, a mennyezetig felhalmozott faládákkal. Fagerendák tartották a mennyezetnek szánt könnyű acéllemezeket, amelyek jobb és bal oldalt lefelé lejtettek. A vakító fény a sarokban valójában egy hordozható sárga reflektor volt, amely megvilágította az előtte álló három alakot.

A szeme összeszűkült az előtte álló főalakra. Mélyvörös szemek meredtek vissza rá. Hirtelen egy nyomasztó érzés bukkant fel benne, és egy olyan kép, hogy a kezével az alak felé nyúlt. A teste előre akart lendülni, de a helyén maradt. Zavartan lenézett, és látta, hogy a csuklóját vastag, törtfehér anyaggal bilincselték meg, amelyet bőr tekert körbe. A bilincsek egy vastag vaslánchoz voltak erősítve, amely a szék lábai köré volt tekerve. Megpróbálta felemelni a karját, de az nem mozdult a szék karfájához.

Amikor tovább nézett, látta, hogy ugyanaz a vastag vaslánc többször átfonta az alhasát, és a székhez rögzítette a testét, amelyen ült. Megpróbálta mozgatni a lábát, de a teste nem úgy mozgott, ahogyan általában szokott. Minden mozdulatot lelassultnak érzett, mintha az agyától az idegeihez érkező üzenet késne.

-Ismerve a különleges képességedet, óvintézkedéseket kellett tennem. – szólalt meg egy férfihang, amitől a lány felnézett, hogy ki beszél.

Minél inkább ébren volt, annál inkább küzdött az elméje, hogy visszaszorítsa a gondolatai fölött lógó nehéz ködöt, ami úgy tűnt, fizikai hatást is kifejtett.

Az előtte álló alak ismerős volt. Vörös szemei elárulták természetfeletti identitását, legalább arra képes volt emlékezni, hogy a vámpírok léteznek. Ápolatlan, sötét, vállig érő haja keretezte az arcát, amelyet a reflektor fénye árnyékba borított. Farmerkabátot viselt szürke ing fölött, furcsa foltok vagy foltok jelentek meg az ingén. Sötét farmert viselt kopott harci csizmával.

Az ismerősség furcsa érzése áradt át rajta, ahogy a férfit bámulta. Ismerte a férfit, de nem tudott elég ideig kapaszkodni az emlékbe ahhoz, hogy választ kapjon.

A tekintete a másik két alakra esett a sarokban. Egy idősebb nő, akinek sötét haja kusza lófarokba volt kötve. A zöld köpeny, amit viselt, elárulta, hogy valamiféle egészségügyi dolgozó. Lila nem ismerte őt, de a második alakot igen.