Ashes & Betrayals

2 fejezet

8 évvel később...

Az Örökkévalóság palota arannyal, jádéval és a vibráló színekben pompázó freskókkal díszített főtermét a kacajok és cinkos pillantások töltötték meg.

A császári ágyasok vidámságát váratlanul Wu eunuch kiáltása törte meg:

- A császári hitves* érkezik!

A levegő hirtelen megfagyott, az ágyasok felpattantak kényelmes párnáikról és sietve megigazították selymes ruhájuk elejét, miközben értetlenül kezdték találgatni a császári hitves váratlan megjelenésének okát. A császár ágyasai a bejárat felé fordultak, amikor a császár hitvese, Xiao Zhan és kétségbeesetten síró kislánya beléptek. Mindannyian összeszorított szájjal mosolyogva – mégha akadt köztük keserű vagy éppen erőltetett is – megemelték súlyos ruhájuk szoknyáját, gálánsan meghajoltak és üdvözölték.

- Császári felség.

- Felállhattok. – szólalt meg Xiao Zhan, bár hangjából kiérezhető volt némi komorság. A fiatal nők felemelkedtek, de továbbra is lesütött szemmel és lehajtott fejjel álltak előtte. A császár parancsa kimondta, hogy senki – legyen az palotaszolga, katona, eunuch vagy ágyas – nem nézhetett a szemébe. Ruo Xi összerezzent mellette, amikor a finoman hímzett bazsarózsa színű ruhát viselő ágyas lopva a gyerekre pillantott. Xiao Zhan azonnal megérezte a kislánya rémületét, és felé fordult. – Ruo Xi. Ki ütött meg az előbb?

Az apró teremtés az ujjával halvány rózsaszín ruhát viselő nőre bökött.

- Wu eunuch!

- Felség!

- Kísérje ki a többi ágyast az udvarra, de senki nem hagyhatja el Örökkévalóság palotát. – parancsolta Xiao Zhan, jeges, ellentmondás nem tűrő tekintetét az eunuchra kapta.

Miután Wu eunuch kiterelte a suttogó és egymással rebbenő pillantások váltó ágyasokat, a rémült szolgálóikat és Ruo Xit a teremből, Xiao Zhan izzó tekintete a vele szemben álló nőre szegeződött.

A fiatal – szinte még gyermek – ágyas büszkén felemelte a fejét, és dacos tekintetével egyenesen a szemébe nézett. Látta a nő harcias tekintetében felgyúlni a felismerés szikráját... tudta, melyik volt az a pillanat, amikor rájött, hogy a császár kegyeiért nem egy gyönyörű nővel kell felvennie a versenyt... hanem egy férfival.

Egy omega férfival.

Ahogy azt is pontosan látta, mikor váltotta fel a pillanatnyi döbbenetet a megvetés és magabiztosság.

Xiao Zhan mindennél erősebb gyűlöletet érzett a császár iránt, és undorodott a helyzettől, amibe belekényszerítette; a császárné koronáját kellett viselnie egy olyan birodalomban, amely nem épült másra, mint véres csataterekre és a kiirtott klánok hullahegyeire.

De elsősorban édesanya volt.

Egy alig ötéves kislány mamája, akit foggal-körömmel fog védelmezni ameddig csak él, amihez nincs szüksége státuszával járó előnyökre... és szavakra sem.

Xiao Zhan a földre dobta arannyal és jádéval díszített nehéz köntösét, a haját díszítő ékszereket, mintha csak értéktelen tárgyak lettek volna. Aztán mint egy árnyék, mozdult a másik nő felé, előrenyúlt és megragadta Jin ágyast a hajánál fogva és betaszította a terem közepére.

A palota bejárata hangosan bevágódott.

Az első pofon ami elcsattant, nem csak Jin ágyast, hanem az udvaron állókat is megdöbbentette. – Mi akar? – A második már félelmet keltett mindenkiben. – Mit csinál? Miért üt meg? Engedjen el! – A harmadik végérvényesen véget vetett minden ellenállásnák.