Ashes & Betrayals

4 fejezet

A császár a magán rezidenciája fogadó termében ült, egy faragott asztal mögött. Arcán olyan halálos komolyság ült meg, hogy a levegő is jéggé fagyott körülötte. Koromfekete haja a vállára hullott, kegyetlen tekintetével és egy harcos fizikumával pontosan úgy nézett ki, mint akinek az Ég alatti világot kellene irányítania.

Előtte a császári orvos térdelt.

- Milyen állapotban van a császári hitves? – kérdezte dühösen a császár.

- Felség, a császári hitves egészsége még mindig gyenge. – válaszolt az orvos megfontolt hangon. – Ehhez hozzáadva a mostani állapotát, az hatással van a babára is. Minden lehetséges megoldást felkutatok, hogy biztosítsam az édesanya és a gyermeke egészségét. – az idős férfi egy pillanatnyi tétovázás után folytatta. – Csakhogy az aggódást és szorongást nehéz gyógyítani.

A császár ökölbe szorította a kezét, a száját pedig összepréselte.

- Mindent meg kell tenned, hogy Xiao Zhannak és a fiamnak semmi baja ne essen! A többiről majd én gondoskodom.

- Mindent megteszek.

- Elmehetsz.

Az orvos mélyen meghajolt, majd így felelt:

- Igen.

Miután az orvos távozott, a császár izmai megfeszültek – olyan lett mint egy ketrecbe zárt vadállat. Fojtogatta a kétely és a félelem, a szívében dúló vihar nem csitult... az elmúlt tíz nap alatt a mentális állapota Xiao Zhan egészségi állapotával párhuzamosan folyamatosan romlott, miközben a tehetetlenség lassan felőrölte belülről. Az a pillanat, amikor parancsba adta Xiao Zhan egyetlen bizalmasának, Xian ágyasnak a kivégzését, most lidércnyomásként nehezedett rá. A gondolat, hogy emiatt a szélsőséges lépés miatt nem csak Xiao Zhan – aki teljesen magába zuhant –, de még a meg nem született gyermekük életét is veszélybe sodorta, mérgezett tőrként fúródott az elméjébe, és az őrület felé vezető útra terelte.

Az órák múlásával az agya makacsul a kínzó gondolatok örvényében ragadt; egy sötét labirintusba ahonnan már nem tudott menekülőutat keresni.

Egyedül volt, és hosszan hallgatta a nagy csendet, ami körülvette.

Miközben a problémára keresett megoldást a gondolataiba merülve, egy fiatal férfi arcvonásai körvonalazódtak előtte: Wang Jun Hie.

Nyolc ezelőtt mindenki ifjú zseniként, az Ég kedveltjeként emlegette. Ám ahogy idővel a világ változott – ő pedig az Ég világ urává vált – Jun Hienek is tűrnie kellett a büntetést és megaláztatást, amire kárhoztatta.

A császár arca komor árnyékba borult.

Magához intette a segédjét, Li eunuchot.

- Hozzátok elém Wang Jun Hie-t. – hangja úgy zengett, mint egy harang.

Nem telt el sok idő, mire az ajtók újra kinyíltak és két őr kíséretében bevezették a fiatal férfit. Kezét súlyos vasbilincsbe verték, láncai minden egyes lépésnél megcsörrentek. Jun Hie iszonyú állapotban volt. A ruha, amit viselt, rongyokban lógott rajta és mocsokfoltok tarkították; arcát erős borosta tette sötétté, de még ez sem csorbította el kiemelkedően jóképű vonásait; haja – amit régen mindig magas lófarokban fogott össze egy díszes, ezüst csattal – most kócosan és csapzottan lógott az arcába. Két szeme körül fekete karikák ültek, ajka felrepedt, csuklóján rozsdavörös nyom jelezte, hogy már hosszú ideje bilincset viselt.

Miután az őrök távoztak, Jun Hie megdörzsölte sebes csuklóját.

- Biao-ge.* – mosolygott Jun Hie gúnyosan. – Most megtisztelve kéne éreznem magam, hogy kitüntetsz a figyelmeddel? Hol van Xiao Zhan?