A személy, akivé melletted váltam

Harmadik fejezet

Amint beköszöntött a május, az idő felmelegedett, így a hosszú dolgokat fokozatosan elkezdtem elhagyni a ruhatáramból, csupán akkor vettem fel, amikor épp rosszabb idő volt. Az életem simulékonyan haladt az elmúlt másfél hónapban. A munkában jeleskedtem, segítettem legjobb barátnőmnek az esküvő leszervezésében, persze nem mindenben, csak abban, amiben kikérte a véleményem. Eljártunk ruhapróbákra is, az összesben gyönyörűen mutatott, amit csak felvett, így a döntést még nem sikerült meghozni afelől, hogy melyik legyen a nyerő darab. A koszorúslányoknak is elkezdtünk keresgélni valami ruhát. Mivel Vanda kedvenc színe a lila volt - ami a haját eltekintve nem túl meglepő -, így kérdés sem volt, hogy olyan színű darabok után fogunk kutatni. Igazából az együtt eltöltött időben mindannyian nagyon jól éreztük magunkat. Velünk tartott még Vanda pár barátnője, akik szintúgy koszorúslányok lesznek az esküvőn. Ugyan én a tanújának lettem felkérve, de velük tartottam, elvégre nekem is kellett valami elegáns gönc. 

- Van kedvetek meginni egy kávét?- Kérdezte Vanda, amint kiléptünk a bolt ajtaján. Már délután fél öt volt, mire végeztünk, így mindannyian megegyeztünk abban, hogy ránk fér egy adag koffein. 

- Jobb ötleted nem is lehetett volna!- Bólintott Penny egy apró mosollyal, majd zsebre vágta kezeit, és komótosan megindult jobbra, mutatva nekünk az irányt egy szó nélkül. Mindig is csendes tagja volt a csapatnak, de mi így szerettük. Nagyon aranyos és kedves lány volt, jókat lehetett vele beszélgetni az élet nagy dolgairól, és mindig őszintén kimondta azt, amit éppen gondolt.

Mint általában, Vanda beszélt a legtöbbet. Be sem állt a szája, amit őszintén szólva örömmel fogadtam. Felnéztem rá, amiért ennyire könnyedén csevegett szinte bárkivel. Ez pedig egyszerűvé tette azt is, hogy vele beszéljünk. Nagyon szerettem a társaságában lenni. Valójában az összes barátom társaságát élveztem. Meglepő is lenne, ha nem így állnék hozzájuk. Egytől egyig fontosak a számomra, mindegyikükkel más dolgokról tudok beszélni, de sosem okoznak csalódást, ha tanácsra van szükségem. Rajtuk kívül nem is voltak barátaim. Ők nekem az egyetlenek, abszolút nem vágytam több személyre az életemben. Tökéletesen meg voltam elégedve az ő társaságukkal. Nem is kívánhattam volna jobb embereket magam mellé. Nem ismertem soha náluk viccesebb, kedvesebb, idiótább bagázst. Így voltak tökéletesek a számomra. Nagyon szerettem őket, mint azt már említettem. Még akkor is imádtam ezeket a szívemhez közel álló személyeket, amikor épp nem beszéltünk napokig egy veszekedés miatt. Bármi is történt, ők számíthattak rám, és ez fordítva is így volt. 

A kávézóban egy karamellás latte macchiatót kértem. Mindig is az volt a kedvenc koffeines italom. Nem igazán mondanám, hogy hadi lábon állok a többi kávéval, bármelyikkel meg voltam elégedve, kivételt képezve ezalól a fekete kávé. De persze mindenkinek megvannak a preferenciái, s mivel én imádtam a karamellát, így természetesen, ha lehetett választani, mindig ilyen ízesítésű étel és ital mellett döntöttem. Emellé az ital mellé pedig egy csokoládés süteményt választottam. Leültünk egy nagyobb asztalhoz, hogy mindannyian kényelmesen elférhessünk, és elkezdtünk csacsogni. Pontosabban Vanda és a barátai, mi Pennyvel pedig csak néha szóltunk bele, tekintve, hogy mindketten elég csendesnek bizonyultunk viszonylag új társaságban. Nem arról volt szó, hogy nem kedveltük volna a többi lányt, hiszen nagyon édesek voltak. Csupán nehezen nyíltunk meg, és vettünk részt beszélgetésekben olyan emberekkel, akiket alig ismertünk. Ilyenkor persze lehet azt mondani, hogy ha nem beszélünk, soha nem is ismerjük meg őket, ami igaz, a bökkenő csak az, hogy én nem is akartam velük komolyabban barátkozni. Elég volt nekem felületesen ismernem őket, és úgy élvezni a légkört, amit teremtettek. 

- És, szóba került már a gyerek téma?- Tette fel a kérdést az egyik szőke hajú lány, kíváncsian kémlelve barátnőm arcát. Rákönyökölt az asztalra, és kissé előre hajolt, tudakoló arckifejezéssel és egy széles mosollyal az arcán. A kérdésre felkaptam a tekintetem a poharamról, amit addig piszkáltam hosszú, feketére festett körmeimmel.