~Titkos tánc~

~Bevezető~

Unalmas életem Detroit szépséges utcáira nyílik. Kedves szomszédaim és jó munkám van, azonban a keresetem, nagyon rossz. Nincs nagy otthonom, egy apró lakásban élek a Laker negyedben. Néha kóbor cicák a lakótársaim, de van hogy egyedül csak olvasgatok. Imádok olvasni.
Egy könyvtárban dolgozok, ahonnan mindig haza hozok valami jó történetet.
A másik szenvedélyem, a tánc. Keringőt tanulok, minden héten kétszer a Bíbor táncklubban. A tanárom egy karótnyelt nő, aki elég befolyásos. Pont ma van vele órám.
Nagyon mérges a késésért és terméaszetesen, nekem ma sikerült ezt elérnem. Futva öltöztem, hogy ne vegye észre ezt az apró hibát.
Mikor a terembe értem, épp valamiről beszélt. Botjával ide oda kalimpált, háta fordítva társaimnak.

-...tehát ez azt jelenti, hogy nagyon oda kell tennünk magunkat ebben a félévben. Mindenki a saját jövőjéért dolgozzon.-azt hiszem nem vett észre...

Az órát egy bemelegítéssel kezdtük, utána táncoltunk. Mrs. Glenda mindig ugyan azt ismétli az órákon, amit be kell tartanunk.
Fegyelem.
Pontosság.
Tisztelet.
Tartás.
Ha ezek közül nincs meg valamelyik, sosem lesz a lányokból finom hölgy, a fiúkból pedig odaadó férfi.
Legalább is Mrs. Glenda szerint.
Az óra hamar eltelt, szinte észre sem vettem. alig öltöztem át, de Mrs Glenda magához hívott.

-Igen, Mrs Glenda?-kérdeztem, kicsit félve.

-Jöjjön velem gyermekem. Kerüljünk egyet a kertben.-intett, de rám sem nézett.

Imádom ezt a kertet. Tele van csodálatos képekkel és még szebb növényekkel. Félelmetes volt mögötte sétálni, rettegtem, hogy rossz hírt akar közölni. Egy ideig nem beszéltünk semmit, míg meg nem láttam a kedvenc képem.
Mrs. Glenda vissza botorkált hozzám, mikor észre vette, hogy lemaradtam.

-Áhh az édes anyja.-anyám egyike volt azoknak a hölgyeknek, akik aranybokrétát nyertek. Néhány táncost ezzel tüntetnek ki a halálukkor. Csak az kaphatja meg, aki tényleg oda tette magát.-Sosem lesz olyan zseniális hölgy ezen a világon mint ő. Maga a királyné is azt mondta, hogy belőle egyszer csodálatos ember lesz.

-Ez a kedvenc képem róla.-nézem a festményt mosolyogva.-Minden este megkértem, hogy mesélje el, hogy ismerte meg apát. Egy kávézóban találkoztak.-lopva tekintek Glenda nénire.

-És leöntötték egymást egy forró feketével.-folytatta, mire mind a ketten nevetésben törtünk ki.

-Két hétig ápolta apu égési sérüléseit. Azt hiszem kezdek túl lépni a tragédián.-vallom be, bár fájdalmas vissza emlékezni a balesetre.

-Erősnek kell lenned. Egy erős hölgynél senkinek sincs nagyobb szüksége semmire.-monja őszintén.

Nem maradt több időnk, így egy mosollyal tudtam hálálkodni.
Hamar haza mentem, de semmi időm nem maradt főzni, szóval egy zacskós leves mellett döntöttem.
Közben ábrándoztam anyáról és apáról.
A szerelmükről.
Senkit sem láttam olyan összetartónak lenni mint őket. Csodálatos párt alkottak, amit egy napon csak úgy elveszítettem.
Nem szabad vissza esnem oda ahol egy évvel ezelőtt voltam, így eltereltem a gondolataimat. Vettem egy forró fürdőt, ami most nagyon jól esett, de a takaróm melegségétől hamar el is nyomott az álom.
Reggel munkába kell mennem, így csak egy kicsit telefonoztam még az ágyban, majd aludtam is.