~Titkos tánc~

~4. rész~

Reggel izgatottan keltem. Hamar elkészültem magamtól, de nem öltöztem fel. hálóingben mentem le, mert a komornám azt mondta elég ha abban megyek. Megfésültem a hajam, és rohantam is le. Féltem, hogy már nincs lent, de mikor leértem a lépcsőn, megpillantottam. nekem hátat fordítva állt, félpucéron. Elég vonzó volt, de mikor megfordult, meg sem tudtam szólalni. Hátra tett kézzel, kicsit megszeppenve álltam előtte.

-Jó reggelt! Gyere üljünk le, Matteo már vár minket.-egy halvány mosollyal tudtam csak válaszolni, hiszen a kockái magukkal szippantottak.

Egy viszonylag nagy terembe mentünk, ahol egy hosszú asztal volt. Matteo egyedül ült, én pedig elé. Éles pillantást vetett rám, de nem tudom mit vétettem ellene.

-Teso fél órája rátok várok.-fordult hozzá Matteo.

-Matt....-vágta szét a tányérjában lévő gofrit. Lassan mindannyian elkezdtünk enni, de míg meg nem szólalt óriási csönd volt.-Tudtál végezni a papírmunkákkal?

-Marcus, a részvényekig sem jutottam el!-szóval Marcus....-Egész este a szaros személyzetet tréningeltem, amig ti...amig ti veszekedtetek.-mondta kissé habozva. Biztos nem beszélgetés járt az eszében.

-Azt hiszem befejeztem.-mondta Marcus, majd az egyik férfi szolga elvette a tányérját. A székét idegesen tolta el az asztaltól, majd felállt és elment.

-Ööömm minden rendben?-kérdeztem rá, pusztán kedvességből.

-Kébzeld csak hercegnő, hogy mióta itt vagy, semmi sincs rendben!-förmedt rám, amitől szinte majdnem sírtam.

-Képzeld, hogy nem önszántamból vagyok itt.-dobtam az asztalra a kendőmet, majd felálltam és kisétáltam.

Vissza mentem a szobába, elég csalódottan. A komornám épp ott pakolta az asztalom.

-Valami baj történt a kisasszonnyal?-nézett rám kedvesen, de én csak sírni kezdtem és megöleltem. Lassan leültünk az ágyra és simogatni kezdte a vállam.-Ugye tudja hölgyem, hogy velem bármikor, bármiről mesélhet nyíltan?

-Óh csak tudja, én nem magamtól vagyok itt és nagyon jó lenne, ha vissza térhetnék a régi életemhez és táncolhatnék, de még is itt kell lennem.-ekkor egy zsebkendőt vett elő, amit elvettem és törölgetni kezdtem a szemem.- Mindent úgy adnak nekem elő, mintha az én hibám lenne.

-Mr. Miller nagyon goromba tud lenni, de ezzel jár a munkája. Hidje el, nem mindig ilyen ő. Az édesanyja elvesztése után lett ilyen.

-Fogalmam sem volt róla, hogy az édesanyja....

-Óh nem erre ne is gondoljon. Ne is említse neki, mert nehéz volt feldolgoznia.

-Biztos vagyok benne, hogy önök végig mellette álltak.-fogtam meg a kezét, mire rám mosolygott.

A nap többi része, viszonylag unalmasan telt. Olvasgattam a ház összes szegletében, néha nézegettem a képeket és egy normális párbeszédet sem folytattam, senkivel. Egyik folyosón sem jött velem szembe egyetlen ember sem.
Újra és újra ugyan ott lyukadtam ki, míg nem az egyik teremben megláttam Normant.

-Áhh Norm!-mentem oda hozzá. Épp egy képet nézett, egy nagyon gyönyörű nőről.-Marcus édesanyja?-néztem rá én is.

-Nála jobb társat nem is találhatott volna a hajdan élt vezér.-ragyogó szemeiről árulkodott az iránta érzett tisztelete. A terem visszhangozta az ajtó nyitódást, mire mind a ketten felfigyeltünk. Marcus lépett be, egy félig széttgombolt ingben és egy elegáns hosszúnadrágban. Úgy tűnt siet valahova...

-Norm, szükségem lesz a részvényekre, amik még a múlthéten ékeztek.-mondta, miközben a karján lévő gombokkkal babrált- Óh és azt hiszem mellettem kell lenned a konferencián.

-Szolgálatára állok uram!-hajtott fejet, majd távozott. Marcus szinte észre sem vett, míg a kandalló melletti tükörben nem nézte magát.

-Jól festessz.-mosolyogtam rá, de ő továbbra is komor arccal igazgatta gallérját.

-Köszönöm. Ömm ne haragudj a reggeli kirohanásomért.-nézett rám, de csak félig, majd közelebb sétált. Egészen közel....-Nem akartalak egyedül hagyni.-úgy éreztem, hogy a lábam közt bizseregni kezd, pont mint tegnap este.

-Megértem.-néztem a szemébe, de más szót nem tudtam kiejteni a számon. Csak őt akartam. Feltűnt, hogy a nyakkendőjével meggyűlik a baja, de vártam amíg ő kér segítséget.

-Aaaaa!!! Tudsz nyakkendőt kötni?-fordult felém, nyakában az össze görcsölt anyaggal.

-Már vártam mikor kérded meg.-mentem oda és elegyengettem a nyakán az anyagot, majd megkötöttem neki.-Kész is van!- mosolyogtam diadalmasan. Már megint az a nézés... Pont mint tegnap. És ugyan olyan közel van, az ajkomhoz, és hozzám is.

Ahogy keze lassan a derekamra siklik, szinte őrjítő. Hirtelen azt a bizsergést akarom érezni mint tegnap.
Mindenhol akarom.
Bár még azt sem tudom mit jelent ez.
Közelebb jön hozzám, lehelletét érzem az ajkamon. Nem is csókolt, inkább falta ajkaim. Valójában tetszett és én is igyekeztem ezt kimutatni neki.
Magához szorított én pedig hajába túrtam. Sima volt a tapintása.
A szívem egyre jobban dobogott, ahogy a keze lassan lecsúszott. Megijedtem, hiszen féltem, hogy ODA akar nyúlni. Még sosem történt ilyen velem, de egy hangnak "köszönhetően", gyorsan elváltunk egymástól.
Matteo nyitott be, bár úgy tűnt, hogy amit mondani akart, azt teljesen elfelejtette. Olyan véres tekintettel bámult minket, mint még soha senki.

-Tesó te...-állt a nyitott ajtó mellett.

-Matt megmagyarázom, csak félreérted.-mentegetőzött. Mégis miért így mondta? Ez megrémített, hogy csak ki akar használni.

-Nyugi nem kell...-mondta flegmán.-Lent megvárlak.-majd becsapta az ajtót.

Marcus vissza nézett rám, én pedig kérdőre vontam.

-Szóval csak félre érti?

-Igen és most kezdj hisztizni, mint a fajtársaid.-Ettől a néhány szótól, minden vonzalom távozott belőlem.

-Ha gondolod, vissza is mehetek Detroitba, mert rohadtul a te hibád miatt vagyok itt.-ekkor már kicsit kezdtem mérges lenni.

-FOGD FEL, HOGY KURVÁRA ITT MARADSZ!!-kiabált rám. A nyakán látszott ahogy az erei egyre jobban kidudorodnak.-Ha az nap nem császkálsz el, akkor nem lennél ilyen helyzetben! Örülj neki, hogy nem oda dugtalak mint a többi kibaszott embert.-mondta kicsit nyugodtabban. Nem szeretem a veszekedéseket, ezért kicsit megilyedtem a nagy hangjától. A torkomban egy gombóc készülődött...

-Rendben. Elnézést, hogy zavartalak. Remélem ezen túl egymásba sem ütközünk...-Mondtam neki érzéstelenül. Mikor elindultam a vele ellentétes irányba, a gondolatok, csak úgy cikkáztak a fejemben.

Milyen többi ember? Talán mást is elrabolt?

~Marcus szemszöge~

Mikor Isabell elfordult tőlem,  bűntudatom lett. A keze után akartam nyúlni, hogy vissza húzzam, de úgy éreztem felesleges. Tudom, hogy ő nem olyan mint a többi lány, ezért hozzá másképpen közeledtem.
Miután elment, Matteo után rohantam, hogy tényleg megmagyarázhassam neki. Nem gondoltam volna, hogy ennyire megharagszik rám.
Mikor végre megtaláltam, szinte rám sem akart nézni.

-Matt hidd el nem akarok ettől a csajtól semmit. Esküszöm.

-Marcus Isabell normális. Nem azért nem akarom, hogy a közelében legyél mert kell nekem, hanem mert tudom, hogy akkor oda lenne minden amit eddig felépítettél. Basszameg egy maffia vagy. A valaha volt, legnagyobb maffia fia. Tudom, hogy érte képes lennél eldobni mindent ha itt nem hagyod abba.-azt hiszem igaza van. Túlságosan belészeretnék. Mivel faképnél hagyott, utána indultam a kocsihoz, ami a megbeszélésre vitt minket.

-Nem lesz ebből semmi. Sosem játszottam szüzecskékkel. Tudod, hogy engem csak olyan lányok izgatnak, akik jók az ágyban.-szálltam be a kocsiba, ahogy ő is.

-Jó. Ezt akkor fogom elhinni, ha soha többet nem látlak a közelében. Semmikor....-fájt belemenni ebbe az egészbe. Igaz, hogy kipróbáltam volna az ágyban, de akkor ennyi.

Hogy hamar eltudjam felejteni, ma felhívom az egyik prostimat. Majd kiveri a fejemből, na meg mást is...