Előszó

80 6 4
                                    

Kedves Olvasó!

A Kindred Spirits volt az első történet, amit befejeztem. Ami megszületett az elejétől a végéig és még akkor is hihetetlenül boldog voltam emiatt, ha mindez több évbe telt. Vannak apró hibái, tökéletlenségei, de azt hiszem, én ezekkel együtt szeretem, mert ez mutatta a próbálkozásaimat, aminek ez a platform tökéletes teret ad. Nagyon szerettem Russt, Tilliet és az ő kettejük történetét, de talán Te is érezted, hogy maradt egy kis hiányérzet a történet lezárása után, mert van egy göndör hajú, csupaszív pilóta, aki igazán megérdemel maga mellé egy társat.

Ez a történet róla szól. Persze, csak a nevét és a foglalkozását vettem kölcsön ehhez a történethez, de ezt már úgyis tudod. A versenynaptárat és az időintervallumokat szabadon értelmezem, de ez talán nem jelent majd gondot. Viszont muszáj elmondanom, hogy a történet egy fanfiction, így a kölcsönvett szereplőket tulajdonságokkal én ruháztam fel őket, így természetesen előfordulhat az, hogy ezeknek a tulajdonságoknak semmi közük nincs ahhoz, amilyen emberek ők a való életben, hiszen nem ismerem őket és semmiféle kapcsolatban nem állok velük. Vannak olyan szereplők is a történetben, akik a valóságban nem léteznek, ők teljes mértékben az én képzeletem szüleményei, éppen ezért bármiféle egyezés a valósággal csupán a véletlen műve. A történet nagyrészt valós helyszíneken játszódik, azonban nagy részükön még soha nem jártam, de igyekeztem a lehető legjobban megjeleníteni őket.

Elárulhatom, hogy az előző történethez hasonlóan a történet váza itt is készen van a fejemben, egyes kulcsfontosságú fejezetekkel együtt, de a történet nem teljes, így nem tudom megígérni, hogy hétről hétre érkeznek majd a részek, de remélem, így is szívesen olvasod majd ezt az írásomat is. A történet nem tökéletes, az iromány kezdetleges, de továbbra is jó érzés írói gyakorlásnak és szárnypróbálgatásnak használni ezt a platformot, az pedig külön öröm, ha közben Te szereted is ezt.

Ígérd meg nekem, hogy nem szeretsz ki Russból, egyszerűen csak beleszeretsz Lando-ba is. Szerintem van még hely neki. Jó olvasást kívánok Neked!

Puszi,
Lujzi

Naabot mo na ang dulo ng mga na-publish na parte.

⏰ Huling update: Sep 16 ⏰

Idagdag ang kuwentong ito sa iyong Library para ma-notify tungkol sa mga bagong parte!

Legyél a barátnőm, légyszi [Lando Norris fanfiction]Tahanan ng mga kuwento. Tumuklas ngayon