Kurtizánok Fanbook

Kimaradt/átírt részek 1. - Csókhamisítás

– Hogy érted, Zevran? Mire gondolsz? – kérdezte Dina a különös idegent, akinek tegnap óta legalább már a nevét tudta. 

– Két dologra. Először egy versikére.

Dina elmosolyodott. – Halljuk.

– Ha nimfa lenne, én ennék pán, és szerelmünk, ki tudja tán, kettőnket ölelne egybe, így menetelnénk a mennybe.

– Ezt most találtad ki?

– Elég pocsék, igaz?

– Nos...

– Tudtam, hogy kegyetlen vagy. De nézzük, a második próbán átmegyek-e.

– Mi volna az?

– Egy csók.

Dina felnevetett, Hihetetlen ez az elf! Kacaja lassan mosolyba fordult, Egy kézcsók, gondolta, egy ugyanolyan puha, kényeztető kézcsók, mint tegnap, szemlélgette Zevran ajkát, mint a légy a húsevő virág édes gyöngyeit. És előrenyújtotta a karját. – Legyen.

A férfi szája azonban dévaj mosolyra húzódott, és lassan megrázta a fejét.

Dina mosolygása abbamaradt.

Zevran magához húzta a kezét, egészen a nyaka köré, és előredőlt.

– Jogos meghatalmazásodat adtad egy csókra.

A lány határozottan megrázta a fejét, de el nem húzódott. – Nem adtam. A meghatalmazásod hamis.

– Sok más bűnöm mellett ez a kis okirat-hamisítás, tekintve, hogy mennyi élvezettel járna, eltörpül.

Dina megszeppenten nézte a hozzá oly közeli és oly lehengerlően jóképű férfiarcot, majd enyhén megrázta a fejét. – Az imént leplezted le a csalókat, Zevran. Beállnál közéjük?

A mondat némi csendet teremtett közöttük. Zevran ujjai végigsiklottak Dina arcán lassan és gyengéden. – Nem vagyok csaló, Dina. – Még közelebb hajolt. – Se nem veszek el olyat, ami nem az enyém. Én mindössze örömöt okozni vágyom. Vigaszt nyújtani akarok. Persze csak ha megengeded. – Hüvelykujja a lány szájának íve alatt haladt el, mintha meg akarná nyitni az ajkait. – Így most újból megkérdezem. Szabad, Dina?

Lepillantott Zevran szájára. A fogai összekoccantak, lehetetlen volt, hogy a férfi ne hallja.

Kopogtak.