A haláltörés mestersége

Árnyék és Katona I. rész

Soha nem állt volna be a ringbe, ha tudja, hogy az ellenfele egy éjmedve lesz. Bár voltak árulkodó jelek, hogy nem közönséges emberrel kezdett arcoskodni: a tetoválások izmos, barna karján, a sebhelyes arc, a francos fogak. A tépőfogak elárulhatták volna.

Fájdalmas nyögéssel zuhant a hátára, a nő rávetette magát, közvetlen közelről vicsorgott a képébe. A fekete haja hosszú és sötét, mint egy izgalmas nyáréjszaka. Hosszan hagyta, dacára annak, hogy mekkora hátrányt jelent harc közben. Kiza haja olyan rövidre volt vágta, hogy szerencsére kicsúszott a tépő ujjak szorításából. Odébb gurult, a bordákra sújtott. Visszakézből kapott egy pofont, csöngött a füle, de nem volt igazán vészes, az ütés erőtlen volt, pontatlan.

Tehát van gyengéje ennek a dögnek.

Tovább gurult, hogy legyen helye talpra vergődni. Ha a földön maradnak, vége. Kirázta a fejéből a csengést, szipogott, vér csorgott a torkára. Nem újdonság, a nő épp laposra verte. Az egész tábor a ring körül tolongott.

– Bruont szétkapják, gyertek!

A nő is felállt, alig lihegett. Kicsit megizzadt. Nem jó, nagyon nem jó. Nem csupán azért, mert éjmedve, és ha esetleg elkezdene kifulladni, könnyedén felöltheti a bőrét, átváltozva azzá a vaddá, ami ott tombolt aranybarna szemében. Régi sebhely szelte ketté az egyiket, kész csoda, hogy a szeme világa megmaradt. Kiza megrázta a fejét. Felejtsd el a szemét, koncentrálj, vagy megdöglesz.

– Gyere! – parancsolta a nő. Kiza nagyot nyelt, minden izma beleremegett a nő követelésébe. – Gyere, térdelj, és könyörögj!

Nem. Nem, és akár bele is hal ebbe. Az éjmedve parancsnok szemlét tartott, másnap hadba vonulnak Luzon fejedelme ellen. Nehezményezte, hogy Kiza egy függőágyban pihent készülődés, fegyverélezés helyett.

– Élesebbek a fegyvereim, mint a császár karmocskái.

A nő tovább faggatta, Kiza pökhendin beintett neki. – Kérdezze meg a káplárt, ebben a szakaszban már mindenkit laposra vertem kevesebb basztatásért is!

Pillanatokon belül a tábori edzőring közepén találta magát. A nő levetette magáról a szőrmepalástot, a korlátra aggatta, és nekiugrott, módszeresen elkezdte őt szétverni. De nem fog bocsánatért könyörögni. Egy seggfej volt, már elismerte az első pofon után, kijárt a verés a szájalásért, viselte, de nincs könyörgés. A nő állatias hangon morgott, elindult felé. Kiza kiköpte az alvadt vért, felemelte öklét, amit véresre vert a nőn. Élvezte a bunyót.

A káplár futva érkezett, a tikkasztó, nyári hőség ellenére elsápadt. Kiza előre ugrott, amint a nő figyelme megtört. – Császárném, jelentem, készen állnak a parancsnoki sátornál és...

– Várjanak tovább! – üvöltött a nő vadul, de Kiza már ott volt előtte, karjában az ütés beleedzett, erős mozdulata. Hiába hallotta kristálytisztán a titulust, a saját lendületét nem tudta megállítani, gyomorszájon vágta az uralkodóját. Thessabell hörögve próbált levegőt venni. Kiza elugrott. Már egész más miatt kapkodott levegőért, és még a térde is megremegett.

Bassza meg. Bassza meg a Világanya!

De nem könyörög. Thessabell féltérdre omlott, Kiza tovább hátrált. A nő a levegőjét kereste, vadul figyelte a hátrálását. – Támadj, te kis ribanc! Támadj!

Nem. Azt már nem. Megvédi magát, de nem támad mostantól. Talán megússza pár évvel Hyalén, ha túléli ezt a verekedést. Thessabell térdelésből vetette rá magát, a porba hempergette a ring szélén. Minden erejével küzdött ellene, kijutott a fogásaiból, és minden erőszakos porcikáját le kellett nyugtatnia, hogy ne kapja fojtószorításba a nőt. Hátrált, teret hagyott maguk között. – Megdöglesz! – ígérte Thessabell.