Elég későn keltem de nem is baj végre ki aludtam magam , olyan jó volt aludni bár az alvás jót tesz az emberrel állítólag .
Mikor már úgy éreztem hogy kellő képen képes vagyok ki mászni az ágyból , elvégeztem a reggeli rutinom majd felöltöztem , nem volt kedvem a reggelivel bíbelődni ezért oda fogok menni ahol tegnap voltam .Fel is vettem a cipőm a táskám és már útnak is eredtem , szeretek sétálni zenével a fülemben , ekkor igazán ki tudom magam kapcsolni , oda értem ki kértem a szendvicsem és a kávét , de nem ott fogyasztottam el , hiszen el döntöttem hogy elmegyek a Városligetbe ,és majd ott egyedül nézve a tájat elfogyasztom .
Oda érve le ültem egy padra elő vettem a kis könyvem hogy majd én olvasók és közben egy jót eszek aha persze ez volt az elképzelés de mikor oldalra pillantottam meg állt bennem a levegő , a szemem kikerekedett mikor meg láttam Kevint azzal a lánnyal aki táncolt neki és rá mászott , csak bámultam hogy mi a fasz fog történni
A könnyek gyűltek a szememben ,a szívem a torkomban dobogott , a csaj nevetett ugrált , Kevin is nevetett majd a kezét a csaj combjára tette ,mikor a csaj közelebb hajolt Kevinhez nyeltem egy nagyot de ki eset a kávé a kezemből ezért elfordultam hogy még véletlenül se tudják hogy én vagyok az .
Kevin közelebb húzta magához és nekem mint ha egy kést szúrtak volna a szívembe , megcsókolta csak néztem nem vettem még levegőt sem - legyökereztem és ki tört belőlem a sírás , ezek után még is mit kellene vele beszélnem ? - vagy miről ? - mikor Kevin el vált a csajtól körbe nézett szerintem érezte hogy valaki bámulja . Mikor fel álltam hogy én akkor megyek a tekintetünk találkozott lefagyott .
Hátat fordítottam és elindultam kifelé ,a fülemben a füles , hallottam hogy kiabál de nem érdekelt csak el akartam onnét tűnni minél előbb ,majd valaki hátulról megragadta a vállam
- Aida ,kérlek várj - HuH fújta ki magát - hogy tudsz így rohanni ilyen pici lábakkal - lihegett
- Takarodj ,hagyj békén - mondtam mi után ki vettem a fülest a fülemből - és folytak a könnyeim
- Meg tudom magyarázni - csak hallgass végig - megfogta a csuklóm és húzott - de nem vártam a másik kezemmel pofon vágtam ami akkorát csattant még nekem is fájt
-Hagyj békén örökre - mondtam határozottan miközben folyt a könnyem - Ugyan olyan vagy mint a többi - nem vagy más csak egy punci vadász - nevettem el magam
- Ez nem igaz - kérlek Aida - és simogatta az arcát - Én csak ...
- Te csak mi ?? - Nem érdekel - Hozzád sem kellett volna szólnom nem meg lefeküdni veled - gyűlölöm azt a napot mikor megismertelek - neked csak ez kell nők nők egy nem elég
- Nem ez nem igaz - Nem vagyunk együtt - nézett rám kikerekedett szemekkel
- Igen nem vagyunk ebben igazad van - még is azt mondtad az egyetlen vagyok és senki iránt nem éreztél ilyet - azt hittem alakul köztünk valami - de nem - nyúltam a táskámba egy zsepiért
- Igen ez így is van - egy gyémánt vagy és alakul is - De szerintem ez teljesen oké ameddig nem jövünk össze - magyarazkodott
- Te tiszta hülye vagy bazdmeg - velem beszélni akartál ha most én nem vagyok itt akkor ezt el sem mondod ? - töröltem meg a szemem - én ha valakitől többet akarok akkor nem smarolok le másokat - Hazudtál , kihasználtál és meg aláztál - nekünk már nincs miről beszélnünk
- Bocs én ilyen vagyok - vagy megszokod vagy nem tudom
- Ezt megszokni nem lehet - Sajnálom hogy te ilyen vagy - lehet majd valakinek ez tetszik de nekem nem - és itt ezt az egészet zárjuk le hagyjuk egymást békén - de köszönöm hogy egy pillanatra jól érezhettem magam - De én már nem vagyok rád kíváncsi
- Adj még egy utolsó esélyt - ígérem változok - és nem fordul ez elő többet - Te más vagy érted - félek nekem még nem volt komoly kapcsolatom - senki nem volt velem ilyen mint amilyen te és kurvára nem akarom hogy eltűnj az életemből - vágta rá
- Meghúztad ? - Kevin azt kérdeztem meghúztad ??
Nem szólt semmit csak bámulta a földet - Ennyi elég is volt válasznak - majd oda jött hozzánk az a csaj - nem tudom minek mit akar meg ő is magyarázni - láttam szomorú de hidegen hagyott . Kevin azóta se szólt semmit , mikor oda jött a lány elküldte , rám nézett és láttam hogy sír
Nem mondtam semmit meg fordultam és sétáltam tovább - próbáltam nem sírni mert már így is fájt a fejem - A szívem nagyon fájt nem éreztem ekkora haragot meg senki iránt mint most iránta - legszívesebben csak sírtam és sírtam volna - Hogy hihettem el neki mindent azt hittem csak én vagyok neki az életében - Annyira hangsúlyozta hogy neki nem kell más hogy én más vagyok és amit a zenében ír az csak kitalált hogy mindenkivel ágyba mászik de nem ez most tényleg nem az volt ez valóság .
Majd a Duna parton le ültem és nem törődtem semmivel hogy ki és mi van ott csak sírtam - össze törtem olyannyira hogy talán ez életem egyik legrosszabb napja , meg ettem minden szavát ez fájt hogy én hülye belé szerettem ebbe a faszfejbe
Elindultam a lakásom felé , alig találtam a kulcsomat , be csaptam magam mögött az ajtót és csalódottan le ültem a székre - Örülök hogy még szünet van és nem kell tanulni hiszen nem tudom hogy tudnék most a tanulásra figyelni ..Szerintem sehogy .. Felmentem instára majd tettem ki egy képet
Pár percen belül láttam hogy Kevin reagált rá egy sírós emojival ,de nem törődtem vele letiltottam hogy végre ki tudjam őt törölni az életemből ,és hogy a szívem újra össze forjon ezt láttam a legjobb döntésnek .
Láttam hogy Panka is reagált és Dani is de nem voltam velük hajlandó beszélni . Hiszen ők is nagyon sokat bántottak igaz Panka nagyon hiányzik de nem fogom én még tenni az első lépést , nem leszek az a naiv hülye picsa aki mindenkinek mindent megbocsájt . Már nem vagyok az a kis lány akivel azt tehetnek amit csak akarnak, be kapcsoltam a netflixet hogy nézek valami sorozatot , de el is aludtam rajta eléggé ki voltam , nem csodálom első szerelem amit komolyan azt hittem valóságos lesz és nem csak egy éjszakás . Na de engedjük el és lépjünk tovább
Folytatás hamarosan....
YOU ARE READING
Végtelen szerelem ||: Kövesi Kevin FF. :|| ✅BEFEJEZETT ✅
RandomSziasztok 👋🏻🩵 A főszereplőnk Kövesi Kevin 24 éves Budapesten él és Aida egy 18 éves lány aki egy kis faluból származik de minden vágya hogy felköltözzön Pestre hogy ott tudja folytatni az egyetemi tanulmányait hiszen elismert ügyvéd szeretne le...