A forradalom | Eger Sigmái

A bemondó

KETTES
1927. Március 8.

Béla most már a kettes fele járt. A tegnap este híre gyorsan terjedt a városban. Mindenki szerette Bélát, ő mindig olyan gyors és megbízható volt, már február óta; mióta elkezdődtek a konfliktusok. Ő tudósított mindenről, hiszen pártatlan volt. Mivel nyomtatni nem tudtak, maradt a szóbeszéd, ami rajta keresztül volt lehetséges. Ahogy megérkezett a ketteshez, már este fele járt az idő. Bélának akadt egy kevés dolga idő közben, ami a Kettes kárára elhúzódott. Kinyitotta a Leánykaput, amit most senki nem őrzött, és bement. Az előtér üres volt. Elindult át a tornatermen, hogy felérjen a galériára, mert már tudta, hogy ott van az igazgatóság mellette. A lépcső tetején megállt egy pillanatra, ahogy meghallott valamit mozgolódni a sötétben, hirtelen pedig már valaki nekirontott, és beledöfött egy kést a szemébe. Béla felkiáltott, miközben támadójával egymásba gabalyodva legurultak a lépcsőn.  A lépcsőfordulónál álltak csak meg, ahol is a támadó felkiáltott, és nyöszörögni kezdett, a bemondó pedig a szeméhez kapott, és urrá lett rajta a pánik és a fájdalom, míg végül el nem kezdett ájulgatni. Egyszerre kezdtek el segítségért kiabálni, amire a galérián fekvők felébredtek, és lámpással a kezükben leszaladtak a lépcsőfordulóig.
-Jézusom! - kiáltottak fel több egyszerre, ahogy felsegítették a két hangoskodó fiút.
-Te kretén! Te most komolyan kiszúrtad a szemét!? - kiáltozott kétségbeesetten Kodály, ahogy kiseperte Béla arcából a vérrel átitatott haját.
Macskát és Bélát gyorsan levitték a galériáról, és szaladtak az orvosiba, ahol még most is meg voltak gyújtva a lámpák.
-Atyaég! Mi történt velük? - ugrott fel Rózsa a hintaszékből, és segített feltenni Bélát az asztalra (amit most ugyan ágynak használtak). Macskát leültették, és Anna, aki tudniillik a másik nővér volt, odaszaladt bekötni a karját, ami duzzadt volt, és legalaposabb meglátása szerint törött is.
-Mi történt?! - kérdezte újra Rózsa, most hangosabban mint az előbb.
-Nem tudjuk! A Macska... szóval az Antal kiszúrta a Béla szemét szerintünk! - nézett ijedten egymásra Albert és Jenő, majd Macskára pillantottak, aki fejét fogva, valahogyan megpróbált válaszolni.
-Nem tudom, azt hittem hogy a Neumannból jött! Most hallottuk, hogy a Wignerbe betörtek, és azt gondoltam..! - nyöszörgött a fiú, miközben a nővér próbálta rögzíteni a karját.
-Miért lenne Neumannos? Jézusom, miket találtok ki! - förmedt Macskára a főnővér.
-Hát a Wigner..!
-Mégis kitől hallottátok ezt az otrombaságot?
-Gyorsan terjednek a városban a hírek, tudja! A Béla biztosan most jött volna jelenteni, mert ma még nem volt, csak...

Március 9.

Reggel volt, de a nap alighogy besütött az orvosiba.
-Fenn van már? - hangzott Rózsa monoton, erős hangja, ami rögtön felébresztette tanítványát. Ugyan egész hajnalban ébren volt, de az utolsó két három órában többször is el-el aludt. Rózsa viszont - vele ellentétben - egy másodpercre se hunyta be a szemeit.
-Tessék? - kapta fel fejét Anna.
-Nem aludhatsz el. Megmondtam hogy ébernek kell lenni. Hogy fogod túlélni ha komolyabbra fordul a helyzet? Ha itt minden nap betegeket és sérülteket kell ápolnod, nem maradsz meg. Más önkéntes meg nincs. Szóval vagy összekapod magad, vagy belehalsz a munkádba. - húzta fel csuklójánál fogva a lányt, majd odapenderítette a bemondó ágyához. - tíz perc és visszajövök. Addig vagy keltsd fel, vagy várd meg amíg felkel. - Anna bólintott, és amint Rózsa kisétált az ajtón, odaszaladt a vizes tálhoz, és megmosta arcát, majd visszasétált Bélához. A fiú még aludt, de a nővér elhatározta magát, és megpróbálta felébreszteni.
-Béla kedves, ébredjen fel! - suttogta, ahogy megrázta a vállát. Hirtelen a felkelés jeleit kezdte mutatni, és összehúzta szemöldökeit, miközben lassan kinyitotta a megmaradt szemét. Amint megütötte a fájdalom az előző esti enyhe szemveszteségtől, a sebéhez kapott, és felkiáltott.
-Szűzanyám, mi történt?! - idegeskedett Béla, miközben próbált visszaemlékezni az előző estére. A szeme rettenetesen fájt, meg úgy alapból mindene is az eséstől. Anna gyorsan a kezébe adott egy pohár vizet, és valami gyógyszert, amit kérdés nélkül bevett, és megpróbált lenyugodni.
-A szemét kiszúrta az egyik fiú. Ha minden jól megy, nem hal bele. Higgye el, én mindent megteszek magáért-
-A szemem? Kiszúrták a szememet?!
-Igen, de kérem nyugodjon meg! - Anna odafutott Bélához, és megrpróbálta lecsitítani. - Pihennie kell még, kérem.
-Legalább... v-visszakaphatom az ingemet? Rettenetes hideg van itt hölgyem.
-Kimostam. A Rózsa azt mondta, ne tegyem, de nem hagyhatom véres ingben feküdni. - Anna összehajtva letette Béla felsőjét a takarójára, aki gyorsan felhúzta, és összegombolta, majd visszahúzta magára a takarót. - Pihenjen még, úgy hiszem túl hamar keltettem fel. Bocsásson meg ezért. - Azzal Béla újra elaludt.