A forradalom | Eger Sigmái

Aprító

KETTES
1927. Március 7.

-Úristen! Albert, már mióta téged kereslek! - lihegett barátja nyakába Jenő. - nem láttad Alfrédot? Amikor reggel felkeltem, nem találtam! Azt gondoltam elment sétálni, de még mindig...
-Én is őt kerestem, de nem találom! Jaj Jenő, nem tudom mi legyen - rágta kétségbeesetten körmét a fiú. - Petra! - szólt az épp elhaladó lány után Albert. - Nem láttad ma Alfrédot?
-non, je n'ai pas vu ton ami, j'en ai peur.- vonta meg vállát Petra.
-Attól még köszönjük. Jenő, menjünk el a Neumannig! Attól félek, ők vitték el! - azzal a két fiú elindult megkeresni az elveszett Alfrédot. A Neumann fele félúton hirtelen feltűnt a távolban, egy másik fiú társaságában. Albert, a barátja, rögtön odaszaladt hozzá, és szorosan átölelte, majd kétségbeesetten hadarni kezdett:
-Jézusom!! Alfréd, olyan bolond vagy, azt hittem elfogott a Neumann vagy a Wigner vagy tudomisén! Egyik se lett volna jobb a másiknál, de értesz!! Haj, úgy örülök, hogy semmi bajod ni-
-kiez - kérdezte megszeppenve Jenő, Kutast látván.
-CSAK egy barát! - ugrott védelmére Alfréd, aztán rájött, hogy valószínűleg nem effelől érdeklődtek.
-Alfréd... ki ez, és hova jár? Nem láttam még a kettesben?
Alfréd és Kutas egymásra néztek. Kutas bólintott, amire a szeretője sóhajtott egyet, és belekezdett.
-Neumann...
-HOGY MIVAN? - kiáltott fel a két fiú.
-Igen, és tudjátok mit? A barátom. És kém vagyok! - mondta Alfréd, amire a bátyja és legjobb barátja egymásra pillantottak, utóbbi pedig bele is ájult Jenő karjaiba.
Kutas mérgesen Alfrédra pillantott.
-Azt nem kellett volna. Az utolsó részt.
-De hát azt mondtad....!
-Bólintottam, Alfréd.
-Várj, de most... kém vagy? Hazaáruló? Alfréd ugye... ugye nem akarsz minket megölni? - könnyezett Jenő szeme, ahogy próbálta lábraállítani Albertet.
Alfréd tiltakozni kezdett, majd a három fiú között kezdte el váltogatni tekintetét.
-Ki vagy te? Mennyi mindent nem tudunk még rólad?! - kiáltotta Jenő sírva. - Jaj Istenem, ha ez kiderül... Alfréd, miért engem kellett ilyen helyzetbe hoznod? Jaj Atyám, miért szántad nekem ezt a... ezt a sorsot?
-Nyugodj meg valahogy, Jenő! - próbálta nyugtatni bátyját Alfréd, viszont ő csak reszketett. - Kérlek, kérlek Jenő, ne mondd el senkinek! Esküszömre mondom, ha valahogy... ha valahogy kiderül, és valahogy megtudják, hogy ti is tudtátok, elhozunk a Neumannba! Kérlek, higgy nekem, én soha...
-Menj innen! Menj vissza a Neumannba ha ennyire fontos neked, majd minket küldenek az Aprítóba rögtön, nem? Megérdemeljük? - sírta Jenő.
-Ne, Jenő, kérlek... én soha... én soha nem akarnák nektek rosszat, kérlek higgy nekem, az Istenre esküszöm-
-Ne esküdjé' te itt nekem! Maradj ott! Menj vissza a Neumannba, nem kellesz nekünk! Büdös áruló, majd azt mondjuk, elvesztél! - kiáltotta a fiú, ahogy felkapott egy követ az útszélről.
-Kérlek..!! Kérlek, nem fogják megtudni! - esedezett Alfréd, de látszólag már túl késő volt. Jenő felemelte karját, készen a dobásra, és hátrálni kezdett, a most ébredező Alberttel.
A két fiú hirtelen megfordult, és visszaszaladtak az útvonalon, amelyiken ide is jöttek. Alfrédnak könnyek szöktek a szemébe, és szeretőjére nézett, aki csendesen állt mindvégig. A két fiatal beszaladtak a legközelebbi bokor mögé, majd suttogni kezdtek.
-Most mi legyen? - kérdezte fejét fogja Gedeon.
-Mondd el Zsoltnak! Én nem tudom.. jaj Gedeon, miért is hozott ide az élet, ha nem csak azért, hogy téged szeresselek? Ennél jobb dolog még nem vált ki ebből, jaj mi lesz most velem? - sírdogált halkan Alfréd. - Én ezt nem élem túl, Gedeon! Még mielőtt észrevenném, hazahurcolnak, és az Aprítóba küldenek!