Vágyak kényszerből | 18+

Harmadik fejezet

VALENTINA

Az időjárás a feje tetejére állt, pont úgy mint az életem.
Egy órája még boldogan léptem a házba, hogy édesapámmal töltsem a nap hátra lévő részét, ahogy azt az elmúlt huszonegy évben tettem. Imádtam az apa-lánya programokat, amik szeretettel töltöttek meg, még azok ellenére is, ha csak a nappali kanapéán ülve, egy tea társaságában beszélgettünk. Most már nem.

Az üvegen át nézem, ahogy késő este New York utcáin az emberek fedezékbe rohannak. Néhányan a kabátjukat használva lelnek menedéket, míg a többség az esernyőjüket kinyitva szelik át a forgalmas utcákat.
Az eső a semmiből jött. Egyetlen csepp sem jelezte előre. Egyszer csak úgy elkezdett esni, mintha dézsából öntenék, és hatalmas cseppek verik mellettem az ablakot.

-Eléggé hallgatag vagy kislány! -igazán meglep a férfi, amikor becézés hagyja el ajkát.

-Nincs mit mondanom. -felemelem a fejem, majd a visszapillantó tükörbe pillantok, amiben az egyik férfi szigorú arca tükröződik.

Csak most veszem észre, hogy mennyire hasonlítanak egymásra. A két ferfi, szinte egyformán néz ki.
Férfias vonások, markáns arc és sötét, enyhén hullámos haj, mind a két férfin megtalálható volt.

Azonban az autó lassítani kezdett, majd lassan megállt, ezért érdeklődve pillantok ki az ablakon. Hatalmas, több emeletes épület tárul elém.
A szám tátva marad, miközben felnézek az ingatlanra, megcsodálom az örökzöld növények és a szökőkutat, amik még gyönyörűbbé teszik az egészet. Az épület sötét fekete, húsz emelet magas, padlótól plafonig érő ablakai pedig a belvárosra néznek.

-Megérkeztünk! -fordul hátra a volán mögött ülő férfi, majd a fehér fogsorát mutatva, a mogyoró barna íriszeimbe pillant.  -Üdv az új otthonodban, drága. -billenti oldalra fejét, és ahogy a másik férfi tette, ő is kiszáll a járműből. Amit némi habozás után, a becenevet elengedve a fülem mellett, én is megteszek.

Az autóból kiszállva megborzongtam az éjszakai hideg, süvítő széltől. Az eső már csak enyhén szemerkélt, ennek ellenére határozottan ragadták meg a kezem, és húztak végig a parkolóban anélkül, hogy akárcsak egy pillantást is vehettem volna a körülöttünk elterülő városról, növényekről vagy a többi hatalmas lakóépületről.

-Jó estét! -köszön nekünk a portás miután beléptünk a fotocellás ajtón, mire mi is visszaköszönünk mielőtt beszálnánk a liftben. A tizenhetedik gomb felvillan a kijelzőn, amikor az egyikük megnyomja, a lift pedig apró, halk kattanással megindul az emeletek között.

A lift szürke padlózatát figyelem, mindaddig míg fel nem érünk a megadott emeletre. Ahogy az ajtó kinyílik, szinte azonnal egy másikkal találom szembe magam. Ez az egyetlen az emeleten, aminek azt kell jelentenie, hogy a két férfi lakása olyan nagy, hogy az egész szintet elfoglalja.
Gondolkodás nélkül lép az ajtó mellé az egyikük, vesz elő egy kulcsot, teszi be a zárba, majd kitárja nekünk az ajtót.

-Menj be nyugodtan! Érezd magad otthon. -int a kezével, hogy menjek előre.

Az egész ház fekete, fehér, szürke és arany színben dominál, a mi viktoriánus házunkhoz képest pedig nagyon modern. Ettől függetlenül egy pillanatig sem rideg. Valahogy az árnyalatok pont úgy lettek kiválasztva, hogy az embert megnyugtassák és otthonos varázst adjanak a helynek.
Ahogy elhagyom az előszobát, az amerikai konyhába lépek ami szintén modern és letisztult. A legújabb elektronikus eszközökkel van felszerelve, de ettől sem válik rideggé a hely.
Tovább sétálok, át a nappaliba. Magas boltíves mennyezet, faltól félig erő ablakai az épület mögött elterülő kikötőre néznek, amitől még varázslatosabbá válik az egész.
A padló márványból, a falak pedig fehér kő burkolatból készültek, amik tökéletes összhangot adnak egymásnak.

-Ha úgy döntöttél, hogy végeztél a ház át nézésével, szeretném ha helyet foglalnál. -mutat a kanapéra. -Szeretnénk tisztázni veled néhány dolgot.

-Jó lesz nekem itt is. -válaszolom kissé visszafogottan.

-Ahogy szeretnéd. -bolint, majd a zakóját kigombolva, a kanapé karfájára  ül. -Gondolom tisztában vagy vele, hogy az apád eladott téged egy adott összegért nekünk.

-Igen! Tisztába vagyok vele.

-Akkor azzal is, hogy mi ként fogsz minket szolgálni. -a másik hang közvetlen mögüllem érkezett, majd újjai megérintik a vállaim.

A gyomrom összerezzen, és érzem, hogy egyre forróbb lesz az arcom. A testem fázni, a végtagjaim pedig remegni kezd, amikor a mögöttem álló férfi lejjebb mozdítja a kezét, és a tenyerével a mellembe markol, a másikkal pedig a combom belső felét szorítja.

-Nem igazán. -dadogom.

-A mi kis kurvánk leszel! - ál fel a kanapéról, majd lassú, kimért léptekkel közelít felénk. -Ha azt mondom, hogy szopj le, akkor te ellenkezés nélkül le szopsz. Ha arra kérlek, hogy ujjazd meg magad, akkor te zavartalanul megteszed. -feleli, majd az államat megszorítva kényszeríti, hogy a sötétzöld íriszeibe nézzek.  -Bárhol, bármikor engedelmeskedsz nekem, vagy az öcsémnek! Világos voltam, kislány?

A mély, karcos hangja szinte nem tűrt engedetlenséget. Határozott és rideg énje, félelmet keltett bennem amitől minden ellenkezésem szerte foszlott.

-Igen.

-Helyes! -simít végig az ajkaimon, majd pár lépést hátra lépve, végig néz a testem minden porcikáján. -Most pedig megnézzük, mit tud az a csinos kis telt ajkad.

-Térdre!