Amor - Hepi ff

4.

Másnap kisírt szemekkel ébredtem, és persze Gucci táskákkal. A szemeim pirosak voltak. Ahogy megláttam magam a tükörben, egy teljesen más ember nézett vissza rám. Újra megteltek könnyel a barna szemeim😣Nem hiszem el, hogy pont miatta sírok! Egy olyan gyökér miatt, aki folyamat megbánt. Újra, és újra. Nem az a problémám, hogy ezeket mondja, hanem az, hogy már ő sem hisz nekem. Meg senki sem. Tök rossz érzés. Az a baj, az én generációmmal, hogy sohasem annak hisznek, aki az igazat mondja, hanem annak aki csak áltatja magát. És rohadt rosszul esik ez az embernek. Bence is mutatja, milyen tahó, meg jön azzal a mindenttudó fejével, hogy jajj, Danika elmondta, te is mondd el.............Annyira irritáló. Viszont nagyon jó számokat ír, és nem bírom megállni, hogy egy-két este ne a "Nem szóltál" -ra aludjak el. Kíváncsi vagyok, hogy Beni, meg a többi srác fog e próbálkozni, vagy nem. De basszus rajtuk kívül nem szoktam senkivel sem lenni. Az Ábellel való szakítás után a barátnőim lepattintottak. És elhagytak, mert egy fontos buliba nem mentem el, helyette Danival lelkiztem. És azért is én vagyok a hibás. Imádom ezt a világot....

Kivételesen ma raktam fel sminket, mert nem akartam, hogy valaki megállítson, és megkérdezze, mi történt velem. De nem vittem túlzásba most sem. Lementem reggelizni, megettem a pogácsamat, és mehettem kémiára. Az egyetlen problémám az volt, hogy minden órámon Benjamin mellett ülök, így nem tudnám elkerülni, hogy ne beszéljek vele. Úgyhogy visszamentem a szobámba, felkaptam a táskámat, és az utam a 45-ös terem felé vezetett. 

Belépve csak egy ember volt benn, intettem neki, és leülve a helyemre, benyomtam a fülembe a zenét. Halkan szólt, és nem tudtak volna rám szólni, mert úgyis leadom. De a kövi fél órában mehet, nem? Arra lettem figyelmes, hogy Benjamin ül mellettem, és maga elé bámul. Még a legjobb barátjának sem válaszol vissza.

- Mi az? - néztem rá érdeklődve.

- Olyan más vagy most - tekintett végig rajtam, és rájöttem, mire gondol.

- Csak raktam fel egy kis sminket - sóhajtottam.

- Sírtál, ugye? - kérdezte.

- Mi? 

- Benéztem este hozzád, miután a fiúk elmentek. Zsepik voltak körülötted, és rázkódott a vállad. Közelebb mentem, és láttam, hogy könnyes az arcod - magyarázta.

- Inkább hagyjuk a témát - biggyesztettem le a szájamat.

- Miért sírtál? - érdeklődött.

- Tudod te. Dani úgyis elmondta mindenkinek, és most az összes ember, aki ismer ribancnak tart, mert elméletileg négy fiúval kavarok. Hála Alíznak. De higgyj a fiúknal. Lassan egy barátom sem lesz-mondtam, és visszadugtam a fülembe a fülest.Pechemre Bence hangja csendült fel, az Ígéret című dalával együtt.Ellapoztam.Szerintem a karma velem van, mert a Pezseg a vérem jött.Idegességemben kikapcsoltam az egészet, és odaraktam a tolltartóm mellé, teljesen alvó állapotban.Éreztem Beni égető pillantást, de nem figyeltem rá.Ahogy egész nap hozzá sem szóltam....

Az órák után elhatároztam, hogy beülök egy kávézóba, mert ennék egy sütit kávéval.El is kéredzkedtem, volt egy órám.A táskámat gyorsan leraktam a szobámba, és lesiettem az aulába.Kiléptem a levegőre és összehúztam magamon a pulcsim, mert egy haspólóba fáztam. Az a fránya őszi szél...Kimentem a suli utcájából, és szembetaláltam magam Hepivel.Mondom, jó az életem.Próbáltam figyelmen kívül hagyni, de nehéz volt, mert mellette kell, hogy elmenjek, ha el akarok jutni a kávézóba.Így hát, lefelé bámultam, és elmentem mellette.Remelem nem vette észre.Csak sajnos nem ilyen az én szerencsém.Bence megpillantott, és a karomnál fogva magához rántott.

-Igen?-néztem fel rá.

-Miért tiltott le?-kérdezte.

-Mert-vontam vállat.