Amor - Hepi ff

6.

- Mi az már? - keltem fel arra, hogy valaki dübörög. Kiléptem az ágyamból, és Bencével találtam szembe magamat.

- Végre - dühöngött.

- Mit szeretnél már megint Bence? - kérdezte, idegesen.

- Ki volt az a srác? - kérdezte, és megjelent mögötte Beni is.

- Egy nagyon jó barátom. Képzeld el. Aki nem tart ribancnak vagy bárminek - mondtam gúnyosan.

- Nem ismerem . Hogy hívják? - vette elő a telefonját.

- Bence! Fejezd már be! Mit zavar téged az, hogy van haverom? Ő nem olyan mint te! Hanem kedves és érdeklődő. Mikor voltál utoljára jó fej velem? Soha a büdös életbe! Mikor? Amikor azt mondtad, hogy ribanc, meg dagadt vagyok? Amikor mindig én írtam meg a házid, és egy rohadt köszönömöt sem tudtál kinyögni? Mégis mikor, Bence? ne érdekeljen téged, hogy kivel vagyok, kit szeretek, és ehhez hasonló dolgok - mondtam, mire nem szólt semmit. - Na látod. Soha nem mondtál egy nyamvadt köszönömöt sem - fejeztem be, és rácsaptam az ajtót, ami nagyot csattant. Idegesen borultam be az ágyba. Hallottam, hogy Bence még egyet rávág az ajtóra, de nem érdekelt.A könnyeim ismét utat törtek, és halkan zokogtam. Nem! Nem szabad sírnom, egy olyan paraszt után, aki meg se érdemli! De miért érdekli őt, hogy én kivel vagyok? Franc tudja mi van már az emberekkel.

Fél óra forgolódás után kikeltem az ágyból, és belenéztem a tükörbe. Nme volt annyira vészes a helyzet, mint teganp, de nem is volt pompás. Megmostam hideg vízzel az arcom, raktam fel egy kis alapozót, és kisminkeltem egy PICIT magam. Közben ment hangosan a zene, és az előadokkal együtt énekeltem a refréneket. Csak nem volt társaságom. Öltöztem fel, amikor csötrgött a telefonom. Beni volt az.

- Igen?  -vettem fel de közben semmi kedvem nem volt vele beszélni.

- Bemce akar veled beszélni - dünnyögte.

- Mégis miről? 4.-ik éve csesztet. - morogtam. - AMúgy meg nem érek rá.

- Hova mész? - hallottam meg Bence hangját.

- A tegnapi sráccal találkozom - feleltem.

- Jó - morogta .

- Most mi a franc bajotok van? - kérdeztem kiakadva.

- Nekem semmi -  vágta rá már automatikusan a két fiú.

- Hogyne. Majd akkor akarjatok velem beszélni, ha elmondjátok mi a bajotok van. Addig nem szeretnék veletek kommunikálni - mondtam.Azt hittem, hogy bocsánatot kérnek vagy valami. De neeem. Fél tízkor aztán lementem a titkárságra, és elkéredzkedtem. 2 -ig haza kell érnem, azaz vissza a koliba. Én már ezt az otthonomnak tekintem. Kigyalogoltam a kávézóhoz, mert ugye megbeszéltük, hogy ott találkozunk. Mosolyogva néztem az embereket, akik sétáltak, és nevettek. A kutyákat is bámultam, ahogy hancúroznak. Persze nem sokáig nézhettem, mert két nagy kéz letakarta a szememet. Megfordultam, és levettem magamról a kezét.

- Szia - köszönte, neki. 

- Szia - köszöntött ő is. Végignéztem rajta. Barna pulcsiban, fehér cipőben, és fekete farmerban volt.

- Mehetünk? - érdeklődött.

- Persze - mosolyodtam el. Felvette a fejére a kapucnit, amit én persze hülyeségből egyből lehúztam. 

- Hé - kapott a kezem után.

- Igen? - néztem rá teljes ártatlansággal. 

- Kapucni - mondta ki a szót, majd felhúzta a fejemre a sajátomat.

- Ja. Csuklya - biccentettem, majd elnevettem magamat. Ő is felvette a saját"csuklyáját" és úgy ballagtunk folyamatosan nevetve. 

-  Gyere , mutatok neked egy helyet - fogta meg a kezemet, és letért az útról. Bementünk egy kisebb erdőbe. - Ugye nem félsz?