Egymillió fontos bébik | ✓

13.3 Családi túlvállalkozás

London, Landon Építési Nagyvállalat, május közepe

– Pontban négyre ott leszek az épület előtt, ha nem érsz ki, majd legfeljebb megyek még egy kört a forgalomban.

– Végezni fogunk addigra, még az is lehet, hogy én fogok rád várni.

– Ajánlom is. Ennek eleve egy online értekezletnek kellene lennie. Arról volt szó, hogy Cynthia tiszteletben tartja a négy hetet, erre alig telt le három...

– Két óráról van szó, Miranda – igyekezett Leyton rövidre zárni a témát, főleg mert nem először zongoráztak rajta végig, előző este a nő majd félórát tombolt miatta.

Leyton úgy ítélte meg, sikerült jól megkötnie a nyakkendőjét, és amikor belebújt a zakójába csak egészen enyhe kellemetlen feszülést érzett a mellkasában. A tükörben ismerős és mégis ismeretlen alak nézett vissza rá. Három hét alatt sikerült visszanövesztenie a szakállat, amit tíz évig viselt, legfeljebb színében lett ezüstösebb, mint amire emlékezett, és az övet is újra meg kellett húznia magán, talán túlságosan is.

– Jól nézel ki – ölelte át Miranda hátulról gyengéden, és a nyakába csókolt. – Az illatod is jó. De azért most már elkezdhetnél kicsit hízni is. Nem örülnék neki, ha holnap reggel ötössel kezdődne a szám a mérlegen.

Leyton étvágya tényleg nem tért még vissza.

– Majd nem veszem be a vízhajtót.

– Leyton, ne már – hördült fel Miranda, de csak még jobban szorította magához, majd végül mégis elengedte. – Na, gyere, menjünk! – Ünnepélyesen felemelte a laptoptáskát az ágyukról, és Leyton felé tartotta az egész pontosan két és fél kilós csomagot, amit egy konyhamérlegen ellenőrzött le.

A lányok, főleg Amy, nyűgösen integették el, mintha két hétre, és nem két órára ment volna el.

– Izgulsz? – kérdezte Miranda, miközben már lefelé tolatott a kocsibeállóról.

Leyton nyugtalan volt, de semmiképp se lámpalázas.

– Nem. Nem hiszem. Nem tudom – adta be végül a derekát, miközben az övet egyelőre a Mirandától ellesett technikával kötötte be magán.

– Nyugodtan lemondhatod, Cynthia tuti megértené.

– Attól tartok, minél tovább halogatom, annál nehezebb lesz visszatérni.

– Szóval visszamész? – kérdezte Miranda óvatosan.

Nem jött fel újra a téma, de érezhetően ott lebegett közöttük, valahányszor a LÉN szóba került. Miranda nem lázadozott látványosan, ha Leyton felnyitotta a laptopját, de borongóssá vált a kedve, és Cynthia jelenlétében is addig maradt szívélyes, amíg unokatestvére rá nem tért a heti jelentésére. Leyton majdnem biztos volt benne, hogy az utolsó két látogatásánál ezt a témát boncolgatták a pszichológusával.

– Igen, de hogy milyen minőségben... Ezt valószínűleg a mai nap dönti el.

A nő egy pillanatra lekapta a tekintetét az útról, és Leyton meglepetéssel kevert megkönnyebbülést olvasott le az arcáról.

– Engem az se zavar, ha visszafokoztatod magad irodai alkalmazottá.

– Nem fogom derékba törni a saját karrierem.

– Persze, persze, tudom...

Amikor Miranda kitette a járdaszigeten, Leyton mégis zaklatottan fújta ki a levegőt. Nyirkos idő volt, apró tűkként szitált az eső, még a kabát alatt is didergett, az épület hideg acél- és üvegszerkezete fenyegetően magasodott fölé, csúcsát elnyelték a megereszkedett felhők. Az alig két és fél kilós laptoptáska már most kényelmetlenül húzta a jobb karját. A majdnem négy hét távollét éveknek tűnt.