Törött láncok

És már megint itt tartunk..

Tessa lassan evett, szeme sarkából azonban végig Lonnyt figyelte, aki egy fa törzsének dőlve üldögélt. A fiú nem próbált beszélgetést kezdeményezni, csak egy ágat farigcsált egy késsel, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. 

-Te mindig ilyen csendes vagy?- kérdezte végül Tessa, megtörve a hallgatást. 

Lonny felnézett, és elgondolkodva megvonta a vállát.
-Attól függ. Néha jobb csak figyelni. Sok mindent elárulnak az emberek, ha nem szólalsz meg.

Tessa felhorkant.
-Nekem nincs mit elárulnom.

-Tényleg?- a fiú felvonta a szemöldökét, de nem nézett rá.
-Én például most azt látom, hogy sokkal éhesebb vagy, mint amennyit bevallasz.

Tessa egy pillanatra megállt, de nem válaszolt. Végül gyorsan bekapott még egy falatot, mintha ezzel cáfolná Lonny megjegyzését. 

-És azt is látom, hogy bármennyire próbálsz távolságtartó lenni, mégsem mentél el, pedig megtehetted volna- folytatta Lonny nyugodtan. 

Tessa szúrós pillantást vetett rá.
-Talán csak azért, mert túl fáradt vagyok.

-Persze,- bólintott Lonny, de egy apró mosoly bujkált a szája szélén.
-Ahogy mondod.

A lány bosszankodva nézett a fiúra, majd csendesen megkérdezte.
-Egyébként mi a tervetek velem? Mert nem hinném, hogy valami kedves szándékkal el fogtok tartani itt, mint valami barátot.. ne is beszéljünk Evelynről... -forgatta szemeit

Lonny sóhajtott, és az erdő felé pillantott, mintha keresné a megfelelő szavakat.

– Nézd, Tessa, vannak dolgok, amiket nem oszthatok meg. Nem most, és főleg nem Evelyn előtt.

Tessa megvonta a vállát, de a mozdulat inkább tűnt védekezőnek, mint közömbösnek.

– Akkor ne mondd el – szólalt meg végül. – Nem mintha érdekelne, mit titkoltok.

Lonny oldalra fordította a fejét, mintha várta volna, hogy Tessa mond még valamit, de a lány némán maradt.

– Nem ellened van – tette hozzá csendesen. – Csak nem minden olyan egyszerű, mint amilyennek kívülről tűnik.

Tessa egy pillanatra összevonta a szemöldökét, majd elfordult.

– Soha semmi sem az – motyogta alig hallhatóan, inkább csak magának.

Hirtelen Evelyn megvető mosollyal közeledett feléjük, karba tett kézzel állt meg Tessa előtt.

– A pincébe mész. Ez nem vita tárgya – mondta élesen. – Nem fogsz itt szabadon járkálni, tudod, csak egy fogoly vagy.

A démon hátrált, arcán dühös grimasz ült. – Próbáld csak meg! – mordult rá, karjait védekezően felemelve. – Nem fogsz bezárni, mint valami rühes kutyát!

Evelyn gúnyosan szemet forgat, majd Lonnyhoz fordult. – Zárd be, most azonnal.

Tessa a fiú felé kapta a tekintetét, aki tétovázva állt, de végül közelebb lépett hozzá.

– Ne! – a lány hátrált, egy pillanatig vadul keresve a kijáratot. – Lonny, ha hozzám érsz, esküszöm, kitépem a torkod!- hangja kétségbeesett volt

A fiu felsóhajtott, még mindig kerülve a lány pillantását. – Kérlek, ne csináld ezt, Tessa.

– Ne csináljam? – Tessa szeme összeszűkült. Villámgyorsan mozdult, és megpróbálta ellökni Lonnyt, de a fiú megragadta a karját. – Engedj el, te áruló! – kiáltotta, miközben vadul kapálózott.

– Nyugalom! – mondta Lonny, de hangja fáradt volt. – Nem akarlak bántani.. muszáj engedelmeskednem neki..

– Muszáj, mi? – Tessa rugdosni kezdett, de a fiú határozottan, mégis óvatosan hátrálni kezdett vele a pince felé. -Gyáva vagy. Nem vagy más, csak Evelyn csicskája!

Evelyn figyelmesen nézte a jelenetet, majd elégedetten biccentett, mikor Lonny elérte a pinceajtót.
-Remélem odalenn az a maradék makacsságod is elveszik a józan eszeddel együt.- szólt utánuk

Tessa még az utolsó pillanatban is vadul próbált kiszabadulni, de végül Lonny bezárta az ajtót, halk kattanás jelezte, hogy a zár a helyére került.

Bentről Tessa dühe csak fokozódott. – Kurvára gyülöllek titeket – kiáltotta a zárt ajtón keresztül, majd az ajtót ököllel kezdte ütni.

Odakint Lonny hallgatott, miközben Evelyn vállat vont.

– A fejére kellett volna célozzak, akkor talán nem fajul ez idáig.

A fiú felháborodottan szólt vissza a nőnek.

– Te most komolyan beszélsz? Már majdnem kezdett újra bízni az emberekben, erre meg kényszerítesz, hogy láncra kötve bezárjam a pincénkbe?!

Evelyn gúnyosan felhorkant. – Kezdetnek talán nem kellett volna betörnie a területünkre. Ez nem valami jótékonysági intézmény, Lonny.

A pinceajtó mögül tompa csattanások hallatszottak, ahogy Tessa ököllel ütötte az ajtót, majd egy pillanatra csend lett. Hirtelen erőteljes dörrenés hangzott fel; a démon a vállával nekifeszült, aztán újra és újra.

Lonny dühösen összeszorította az öklét. – Ő csak menekült! Nem kérte, hogy idehozzuk, de ha már itt van, talán emberként kéne bánnunk vele, nem úgy, mint valami állattal!

– Emberként? – Evelyn szeme megvillant. – Ő nem ember, és soha nem lesz az. Talán nem vetted észre a szarvait? Az ilyenek csak pusztítást hoznak.

Lonny előrébb lépett, arca feszült volt. – Ez csak az előítéleted. Fogalmad sincs, min ment keresztül. De persze könnyebb őt hibáztatni, mint beismerni, hogy talán nem minden démon gonosz.

Ekkor újabb tompa döndülés hallatszott, majd egy halk, elfojtott szitokszó Tessától. A fiú akaratlanul is a pinceajtó felé pillantott, de Evelyn tovább beszélt.

– Ne légy naiv, Lonny. Te sem menthetsz meg mindenkit. És ha tovább próbálkozol, csak téged fog tönkretenni.

– Nem ő az, aki most tönkretesz – sziszegte Lonny. – Hanem te.

A pinceajtó mögött Tessa ismét nekifeszült az ajtónak, ezúttal a fejét használva, de csak tompa fájdalmat érzett. A zár nem mozdult.

Evelyn az ajtó felé pillantott, ahonnan újabb tompa csattanás hallatszott. A lány dühös próbálkozásai egy pillanatra sem lankadtak. A nő szemét forgatva sóhajtott, majd undorral hozzátette:

– Rövidebbre kellett volna kötni a láncot.

Lonny arca megfeszült, de nem szólt semmit. Az öklét olyan erősen szorította, hogy a körmei már a tenyerébe mélyedtek.

– Mi a baj? – kérdezte Evelyn gúnyosan, oldalra döntve a fejét. – Nem tetszik, amit hallasz? Sajnálod ezt az agresszív kis szörnyet?

Lonny nagyot nyelt, próbálva elfojtani a dühét.

– Egy élőlényről beszélsz, Evelyn. Egy olyan lényről, aki éppenséggel most is próbálja túlélni azt, amit te ráerőltettél.

Evelyn elhúzta a száját, mintha Lonny szavai alig érintenék meg. – Élőlény vagy sem, itt ő az, aki veszélyt jelent. Én csak biztosítom, hogy ne árthasson.

Az ajtó mögül Tessa most már csak halk, elkeseredett szitkokat mormolt, miközben a láncok fémes csörgése lassan elcsendesedett.

A démon a hideg padlóra rogyott, a láncok súlya most már nemcsak a csuklóját, hanem a lelkét is húzta. A sötétség vastag falai összenyomták, mintha maga a világ zárult volna rá végleg. A mellkasában üresség tátongott, a fájdalom pedig szétáradt minden lélegzetvétellel. 

Senki sem jön érte. Soha nem is jött. 

A könnyeit visszatartotta, de a torkában égő szorítás nem engedett. Egyedül volt, teljesen egyedül – és ez a magány most kegyetlenebbnek tűnt, mint bármilyen lánc. A remény, amely valaha melegséget adott, most csak hamu volt. Minden rezzenése, minden dobbanása egyetlen kérdést suttogott: miért él még?