Starcase - Csillagképek

A titok

- Úrnőm, miben lehetek szolgálatodra? - Endóriel, egy kedves tünde hölgy szólított meg, általában ő segített nekem Nolan-nel és a beilleszkedéssel. A tündék vendégszeretőek, de nem igazán befogadóak, ahogy ezen viselkedési formákhoz Thranduil a végletekig ragaszkodik.
- Kérlek, ne nevezz így! Sosem leszek az úrnőd. - próbáltam kedvesen, de ez... akár igaz, akár nem, tényszerűen fáj mindenkinek; egy ember, akit nem tudnak hová tenni.
- Úrnőm, megváltoztál! - Endóriel lehajtotta a fejét, én pedig belékaroltam, és suttogva kérdezgetni kezdtem:
- Hogy érted ezt?
  Sindarin nyelven mondott valamit, amit nem értettem, nyilván, még tanulnom kell...
- Ragyogsz!
  Ennyi elég volt! Boldog vagyok, az Istenekre! Miért ne ragyoghatnék?
- Úrnőm, így kell szólítsalak, ha a trónörököst hordod! Napok óta szebben ragyogsz, mint maga Earendil!...
- En... Ez nem lehetséges! - döbbenetem megbénított, Endóriel pedig készségesen a szobámba kísért.
  Leültem az ágyam szélére és remegni kezdtem.
- Hozhatok valamit? Gyümölcs, kenyérféle, bor... - és ahogy Endóriel beszélt, mozgott a szája, de nem hallottam, mit mond. Nem tudtam elhinni, nem hihettem el!
- Kérlek, Endóriel, ezt senki nem tudhatja meg! - könyörgő szemeimbe könnyek gyűltek. Mi lesz ezek után? Thranduil nem szerezhet róla tudomást!

*

  Csend van, a szó legigazabb, és legkétségbeejtőbb értelmében. Az ősz hosszúnak igérkezik, melegnek és bizakodóan, talán enyhe lesz a tél. A királyt időnként hatalmába keríti a birodalom védelmének biztosítása, és a Dol Guldur-ban tanyázó pókok, - bár ők nem olyan gyakran - és betörő orkhordák időnként komoly veszélyeket jelentenek, főleg a kereskedelemre. Időnként elutazik pár napra, hátha a határon kívül maradnának a bestiák, de hasztalan a próbálkozás.
  Időközben igyekszem nem szem előtt lenni. A hasam elkezdett nőni, és ha Thranduil nem teljesen vak, nyilván észrevette, ám nem jegyezte meg egy szóval sem. Hálás vagyok ennek a ki nem mondott pallosnak, ami egyszer úgyis lecsap, egyelőre nyugodt nappalok és biztonságos éjjelek várnak.

*

- Segítenél?! - Thranduil kivágja a hálótermem ajtaját, ami ijesztően hangtalanul nyílik olyan szélesre, amilyennek még sosem láttam. Nolan kiugrott az ölemből, a földre szórva az összes gyümölcsöt, amiknek a neveit tanultuk. Megijeszti ez a földöntúli hatalom, ami Thranduil-t körbelengi, akármerre jár.
- Endóriel! - kérem halkabban, mint szerettem volna, és a fiatal hölgy egy pillanat alatt ott termett, hogy átvegye a gyermeket.
- El kell utaznom! - a király hangja nem tűr sem kérdést, sem ellentmondást. Tudja nagyon jól, hogy rangunkból adódóan nem tartozik nekem elszámolnivalóval, mégis a személyes dolgainak elengedhetetlen résztvevője lettem, így jobbnak látja, ha bejelenti. - Dol Guldur és a pókjai...
  Fintorogva vonul be teljes királyi pompájában a hálótermébe, ahol egy szempillantással később elém tárul hegektől tarkított, egyébként tökéletes teste. Mármint, kinek mi a tökéletes, és egy nő, akinek a szeme a koszos, szőrös, büdös emberekhez volt szokva, élvezem a látványát egy quenya férfinak.
- Páncélban szeretnék utazni! - felszegted az állad, mint valami kiállítási példány, csakhogy visszazökkenjek, és már gyakorlott mozdulatokkal nyissam a tömörfa szekrényeket. Nadrág, ing, zubbony, csizma a másik szekrényben, mellette kesztyű, és egy utazóládába pár tartalék. Sosem fogom megunni, ahogy a gondosan kimosott és elhelyezett ruhákat nézem, amint kecses ujjaid közé veszed, belebújsz, meghúzod az öved, én pedig tartom a zubbonyt. Ahogy előre fogod a hajad, megigazítom az inged, a zubbony gallérját, és felém fordulva rákulcsolod a kezed a nyakamra és mélyen, bizsergetően mélyen megcsókolsz.
- Nem tudom, mikor térek haza! - súgtad, mintha egy emberélethosszig tartó út elé néznél. - Minden rendben lesz, akkor is...!
  Összeszorul a gyomrom, ha arra gondolok, hogy a bennem növő kisbaba nem fogja tudni, hogy Thranduil Oropherion az apja...
  Szorosan magamhoz ölellek, hogy talán érzed azt a kettős szívverést, talán érted a ki nem mondott szavaimat, én pedig tudom, hogy a birodalmad fontos.
- Hirion és pár harcos ittmaradnak a palota védelmére, ahogy szoktak, és időnként majd küldök híreket.
  Csak remélni tudom, hogy a sok csatározás nem keményíti meg még jobban a szíved!
  A fűzágas koronát vettem elő, ahogy minden harcodba, minden alkalommal a könnyeimmel és az imáimmal hintem, hogy hazagyere hozzám. Amint a homlokodra illesztem, két tünde lép a szobába, hogy kivigyék a ládád. A páncélod már biztosan a táborral vár, hogy felülj a fehér csődörre, és megszabadítsd Lasgalen-t a béklyóitól.
- Thranduil...! - szólok utánad, és visszafordulsz az ajtóból - Thilio in gîl na vâd lîn!*
  Tökéletes arcodon keserű mosoly rajzolódik, bólintasz, majd eltűnsz a folyosón...

* "A csillagok ragyogják be utadat!" Sindarin nyelven