Could this all be true? ||Bridgertone Anthony FF

~ 3. 𝑅𝑒̀𝑠𝑧

𝐇 𝐀 𝐑 𝐌 𝐀 𝐃 𝐈 𝐊 𝐑 𝐄̀ 𝐒 𝐙

────୨ৎ────

────୨ৎ────

A maszk szemnyílása kissé nagyra volt vágva és Colin
látta, hogy a hölgy szeme tágra nyílik, aztán ráncba húzódik - Ha kicsit jobban látnám biztosabb lennèk benne, hogy az a lány de így..
- Kezet nyújtottam felé és magamban imádkoztam, hogy ne leplezzem le ezt a blöfföt. De a hölgy csak mosolygott rám, széles, ragyogó mosollyal. A hölgy a kezét nyújtotta, és csak ekkor vettem észre, hogy
lélegezni is elfelejtettem.
Szabad keringőt táncolnia? - kérdeztem suttogva, amikor elértükk a táncparkett szélét. A hölgy tagadóan ingatta a fejét.
- Nem táncolok.
- Ugye tréfál?
- Attól tartok, nem. Az az igazság, hogy..-közelebb hajolt,
gyönyörűséges mosollyal fejezte be a mondatot
- ..szóval én nem tudok táncolni.
csodálkozóan néztem rá. Ösztönös eleganciával mozgott, és milyen nemes hölgy az, aki felnőtt korára nem tud
táncolni?
Akkor csak egy lehetőség maradt
- sútogtam - Megtanítom önt.
A hölgy szeme tágra nyílt, és ajkát meglepett nevetés hagyta el.
Mi olyan mulatságos ebben?
- kérdeztem és nagyon igyekeztem, hogy hangom komolynak hallatsszon.
A hölgy rámosolygott, olyan mosollyal, amilyet règi iskolatárstól vár az ember, nem elsőbálozótól, és így válaszolt:
- Annyit még én is tudok, hogy nem bálon szoktak táncórákat
adni.
Mit jelentsen az, hogy annyit még ön is tud? - kérdeztem halkan, tűnődve.
A hölgy nem válaszolt.
- Akkor nekem kell kézbe venni az irányítást - mondta Colin és erővel veszem rá, hogy teljesítse a kérésemet.
- Erővel vesz rá? - De közben mosolygott, és tudtam hogy nem vette sértésnek.
- Nem lennék méltó az úriember névre, ha hagynám, hogy, ez a sajnálatos állapot tovább tartson.
- Azt mondta, sajnálatos állapot?
Colin vállat vont.
- Egy szép hölgy, aki nem tud táncolni. Bűn a természet ellen.
- Ha megengedem, hogy tanítson..
- Ha megengedi, hogy tanítsam.
Ha megengedem, hogy tanítson, hol szeretné az oktatást megejteni?
Colin felnézett, végigpásztázta a helyiséget.
- Ki kell mennünk a teraszra - felelte végre.
- A teraszra? - visszhangozta a hölgy.
- Nem lesz túl zsúfolt
a hely? Hiszen langyos az éjszaka.
Colin közelebb hajolt.
- A magánteraszon nem.
Azt mondta, magánterasz? - kérdezte meglepetten. - És könyörgöm, honnan tudja, hogy van magánterasz?
- Colin döbbenten nézett rá. Lehet, hogy a hölgy nem ismeri? Nem mintha olyan sokat gondolt volna magáról, hogy
elvárta volna, mindenki ismerje Londonban.
Csakhogy Bridgerton volt, és ha valaki találkozott egy Bridgertonnal, az
általában azt jelenti, hogy a többit már felismeri. És mivel senki nem volt a londoni Társaságban, akinek útjai ne találkoztak volna egyik vagy másik Bridgertonnal, Colint szinte
mindenhol felismerték. Még akkor is, ha ez a felismerés egyszerűen,, a hármas számú" Bridgerton fivért jelentette is.
- Nem válaszolt a kérdésemre - emlékeztette a titokzatos
hölgy.
- A magánteraszról? - Colin ajkához emelte a hölgy kezét és megcsókolta kesztyűje finom selymét. - Maradjunk
annyiban, hogy megvannak a magam módszerei.
A hölgy mintha tétovázott volna, így Colin megszorította ujjait és közelebb húzta magához, csak egy ujjnyival, de
valahogy úgy tűnt számára, csak egy csóknyi távolságra vannak egymástól.
- Jöjjön - Kérem, táncoljon velem!A hölgy egy lépést tett előre és tudtam, hogy az életem örökre megváltozott.

𝐀𝑳𝑶𝑹𝑨

nem láttam a férfit, amikor beléptem a
bálterembe, de varázslatot èreztem, mintha valami bűvös térbe léptem volna,vibrált a levegő, és amikor megjelent előttem.
- Magas férfi volt, és annak alapján, ami az arcából látszott,
nagyon jóképű ajkán irónia és mosoly játszott,mint valami nő csábász. Haja sötét, dús gesztenyebarna, a remegő
gyertyalángtól - Ès itt tünödtem el azon,hogy egyre jobban hasonlít valakire és ez nem jó jel.
Úgy tűnt, a Társaságban mindenki ismeri. Èszrevetem, hogy amikor elindult valamerre, utat engedtek neki. És amikor olyan nyíltan hazudott, és táncra kérte, a többi férfi lemondott
rólam és félreállt.
Sármos férfi. - Amikor a férfi táncra kért, kezet nyújtottam neki. És bár tudtam, hogy az egész este hazugság, hogy én csak egy nemesember fattya, egy vagyok nem számított.amikor ujjaink összefonódtak,
Álom, csak álom, de olyan szörnyű régen nem engedtem át magam ilyen álomnak! Minden óvintézkedésről megfeledkeztem.Hagytam, hogy a férfi kivezessen a bálteremből. Gyors léptekkel haladt, annak ellenére, hogy a hullámzó tömegen kellett átvágnunk, és azon kaptam magam, hogy követve megyek a nyomában.
- Miért van az - kérdezte a férfi egy pillanatra megállva. Amikor kiértek az előcsarnokba -, hogy mintha mindig nevetne rajtam?
- újra nevetettem, önkéntelenül.
Boldog vagyok - feleltem gyámoltalan mosollyal.- És miért? Egy ilyen bál nem lehet különleges egy önhöz hasonló hölgynek.
Szélesen mosolyogtam. Ha a férfi azt gondolja rólam, hogy az, előkelő Társaság tagja vagyok, aki rengeteg bálba és társasági eseményre jár, akkor biztosan nagyon jól játsszom a szerepet.
A férfi megérintette ajkam sarkát.
- És most is mosolyog - mormolta
- Szeretek mosolyogni -
A férfi keze megtalálta a derekam és maga felé húzott.Testünk között még így is tisztes távolság maradt, de az egyre
növekvő közelség miatt alig kaptam levegőt.
- Én pedig szeretem nézni, ahogy mosolyogsz - felelte a férfi - Hangja mély, halk, csábító, de volt benne valami furcsa érdesség, és szinte hagytam, szinte beleringattam magam,
hogy elhiggyem, komolyan mondja, hogy nem csak az aznapi hódításnak tekinti.
De mielőtt válaszolhattam volna, hirtelen vádló hang csattant felénk az előcsarnokból.
- Szóval itt vagy!
A férfi, aki ránk kiáltott, odaért mellénk, és azt mondta a titokzatos idegennek - Anya mindenütt téged keresett.